

Egy Xiang nevű fickó és csapata megszerzi a Pandora szelencéje nevű szerkezetet, amivel műholdakat lehet irányítani. A főnixmadárként hamvaiból feltámadó Xander Cage feladata, hogy visszaszerezze azt, miközben fiatal sztárokon és Donnie Yenen kell átverekedni magát.
Kisebb-nagyobb szerepek után Vin Diesel karrierje az ezredfordulón vett repülőrajtot, 2000-ben Richard B. Riddick, 2001-ben Dominic Toretto, 2002-ben pedig Xander Cage szerepében láthattuk. A filmek több folytatást is megéltek (és hol van még a vége), hol vele, hol nélküle. Az xXx2: A következő fokozatban (2005) nem láthattuk őt, a helyébe lépett Ice Cube pedig elég gyengén muzsikált, de azóta már megtalálta a helyét a Jump Streeten. Éppen ezért bocsánatos bűn, hogy a harmadik részre 12 évet kellett várnunk, melynek eredeti címe nem győzi hangsúlyozni, hogy xXx ezúttal Xander Cage és nem Darius Stone (lásd még Matt Damon is Jason Bourne). Figyelmen kívül hagyva azt az apró tényt, hogy Cage az első rész végén meghal, az okosok megint hozzáfordulnak, amikor a műholdak irányítására alkalmas Pandora szelencéje nevű kütyü rossz kezekbe kerül. Mivel Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson) igazoltan van távol, Jane Marke (Toni Collette) és emberei kutatják fel az egykori szuperkémet. Itt kell megjegyeznem, hogy Cage belépőjénél látványosabbat és viccesebbet régen láttunk.
A Pandora szelencéjét időközben arra kezdik használni, hogy műholdjak zuhanjanak le az égből és verjenek telibe nem kívánatos személyeket. Cage feladata, hogy elkapja a Fülöp-szigeteken bujkáló Xiangot (Donnie Yen) és csapatát, ezért ő is összeszedi a magáét. Ennek eredményeként harcművészek, pankrátorok, focisták, kínai-kanadai énekes-dalszerzők, tinibálványok, bollywoodi üdvöskék és még sokan mások (valahány név a naptárban) esnek egymás torkának, hogy aztán kiderüljön semmi és senki nem az, aminek és akinek látszik.

A film számos meglepetést tartogat, és csak annyira veszi komolyan magát, amennyire feltétlenül szükséges (alig). Feladatát maradéktalanul teljesíti, tökéletes kikapcsolódást nyújt két norvég művészfilm között. Ja, és Neymar Jr. is játszik benne.


