Brazilok, rendező: Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba, szereplők: Fekete Ernő, Schmied Zoltán, Nagy Dániel Viktor, Bánki Gergely, magyar vígjáték, 95 perc, 2016. (12)
Acsai pofon
M. Kiss Csaba egy vidéki forgatás alatt találkozott olyan roma fiatalokkal, akik a helyi focibajnokságban indulva szerették volna kivívni a környezetük elismerését. A film ötlete már ekkor megszületett a fejében, a megvalósulásig azonban hosszú időnek kellett eltelnie. A profi színészek és az amatőr srácok szívüket-lelküket beletették, az eredmény egyszerre vicces és elgondolkodtató.
Valamikor a kétezres évek elején egy Acsa nevű kis faluban a cigánysoron élő fiatalok elindulnak a helyi futball bajnokságon. Röviden így foglalható össze a Brazilok cselekménye. Ez így valóban nem hangzik túl bonyolultnak, de a pályán éppen azok lesznek majd az ellenfeleik, akiktől a mindennapi életük, nyugalmuk és megélhetésük függ. Esetleges győzelmük lavinát indítana el, melynek következményeit még csak sejteni lehet, de az ezzel járó felelősséget már most mindenki igyekszik hárítani magáról. A vidéki élet teljes eszköztárát (de tényleg) felvonultató filmben az előbb említett fő konfliktus mellett természetesen vannak még más történések is. A csapat kapitánya egyéves börtönbüntetését letöltve érkezik haza. A legjobb barátja, aki időközben rendőrnek állt, a húgának csapja a szelet, ráadásul Roziba a polgármester-helyettes fia is szerelmes. Öccse, Fingi is állandóan ott sertepertél körülötte, mert be akar kerülni a csapatba. A bajnokság elindul.
M. Kiss Csaba még 1997-ben forgatott Sirokon, ahol barlanglakásokban élő roma srácok brazilok néven elindultak a kispályás bajnokságon. Nagyon megtetszett neki, ahogy megpróbálták magukat felemelni, kihúzni a bajból, kivívni a környezetük elismerését és a saját önbecsülésüket is növelni. Akkoriban inkább az volt a jellemző, hogy csak vártak, valaki majd tesz értük valamit. A sztorit elraktározta a fejében, aztán tíz évig semmi nem történt (a tévézés lekötötte minden energiáját). Mint azt a film bemutatójához kötődő focimeccs után mesélte nekem, munkája megszűnésének legalább volt annyi haszna, hogy rá tudott lépni a megvalósítás rögös, de annál izgalmasabb útjára. 
Ennek során próbált egyensúlyt találni aközött, hogy mi az, amit meg akar mutatni és mi az, amit a közönség elé le lehet tenni, végső soron fogyasztható tartalmat akart előállítani. Mivel annyi dráma van az életben a kezdettől fogva vígjátékban gondolkozott. A médiafogyasztók és úgy általában a társadalom számára vidámságból, örömből, boldogságból jut a legkevesebb. Éppen ezért van az, hogy a drámai jeleneteket is megpróbálták rendezőtársával, Rohonyi Gáborral (Konyec – Az utolsó csekk a pohárban) a visszájáról megmutatni. A vidéki Magyarország ábrázolása meglehetősen pontos, ami főként annak tudható be, hogy riporterként elég sokat járta a vidéket és ő maga is vidéki fiú (ő mondta így). A profi színészek örömmel vállalták a szereplést, pedig sokuknak tényleg csak egy nyúlfarknyi szerep (és néhány mondat) jutott.
Gryllus Dorkával még 15 évvel ezelőtt beszélt a filmről, viccből mondta neki, hogy majd te fogod játszani a Rozit. A 18-20 éves lányt végül Farkas Franciska alakította, Dorka pedig kapott egy másik szerepet. A srácokat keresni kellett, tehetséggondozó táborokba jártak. Van olyan, aki Snétbergernél gitározik, van slam poetrys, van, aki a matekban jó, de egyikük sem színészkedett és csak egy tudott közülük focizni. A 25-szörös (1992-1997) magyar válogatott Bánfi János tartotta az edzéseket. A meccs szünetében a fiúk elmesélték nekem, hogy a tűző napon nem volt egyszerű a forgatás, de igazán panaszkodni senkit nem hallottam sőt, mind a focit, mind a színészkedést megszerették és nagyon hamar megtalálták a közös hangot a profikkal.
Olyanokról van szó, akik már megtették az első lépést a kitörés, az érvényesülés felé. Vidéki idill ide vagy oda, azt a már befutott roma társaik is elismerik, ha erről kérdezik őket, annak idején nem véletlenül jelentkeztek tehetségkutató műsorokba. A film tele van szabadsággal, amiből egyre kevesebb jut és ezt a gondolati és érzelmi szabadságot az alkotók meg is hagynák a nézőknek. Ma, amikor mindenki megdöbbenteni akar, teljesen távol állt tőlük ez a szándék. A cselekményt az teszi még viccesebbé és kedvesebbé, hogy szinte az egészet a kis Fingi szemén keresztül látjuk, ő a lelke ennek az egésznek. Még az egyébként ellenszenves karakterek, a rossz, a baj is befogadhatóbbá válik az ő gondolatai által. Mindent elmond, hogy a kilencvenes évek élményeiből összegyúrt történet cselekményét a kétezres évek elejére helyezve a film még ma is aktuális tartalommal bír. A cigányságot a politika továbbra eszközül használja, hol áldozatként, hol pedig bűnbakként beállítva, miközben érdemi előrelépés nem igazán történt. Talán éppen ez az oka annak, hogy ritkán hallani sikerekről, akkor is inkább az egyén vagy kisebb közösségek vonatkozásában. Minden esetre a tehetséges, tenni akaró fiatalok felkarolása egyértelmű elmozdulást jelent a holtpontról.
Abszolút szerethető és vállalható film, ami nem akarja megváltani a világot – ehhez mérten szerencsére nem is vállalja túl magát -, a lényeg a szórakoztatáson van, de azért odafigyel arra is, hogy érzéseket, gondolatokat generáljon a nézőben. A nálam szorgalmasabb kollégák kritikái alatt megjelent kommenteket elolvasva még erősebb bennem az érzés, mennyire nincs helyre téve ez a dolog az emberek fejében.
