Szexoktatás (Sex Education), készítő: Laurie Nunn, szereplők: Asa Butterfield, Gillian Anderson, Ncuti Gatwa, Emma Mackey, brit tinivígjáték, dráma, 45 perc, 2 évad, 2019 –
Szextörténetek
A Szexoktatás első évada felvázolta a mai középiskolások érett szexuális életét és mindazt, ami miatt frusztrációik lehetnek. Nagyon is érvényes és tabunak számító kérdéseket feszeget a második évadban is, mindezt egy végtelenül kedvelhető és vicces formában teszi, így nem meglepő, ha sokunknál nem volt megállás az első rész után és egyben elfogyasztottuk az egészet. Igazi binge-watching mintapéldány, aminek minden egyes pillanata egy szem bonbon abban a bizonyos dobozban, amiből sosem tudjuk mit veszünk ki előre.
Az sorozat legnagyobb erénye a tökéletes karaktervezetés, hiszen az első évad annyira szépen és részletesen megágyazott a szereplőknek és a sorsaiknak, mindenkinek annyira tökéletesen kidolgozott háttérsztorija, személyisége volt, hogy a második évad dolga már csak az volt, hogy árnyalja a karaktereket és elkezdjen egy kicsit a mélységekkel is foglalkozni. Ennek volt az egyik kiemelkedő eleme a részenként felépülő „buszos zaklatás” szála is, ami bár jelentéktelennek tűnhet elmesélve, de pont az ilyen helyzetek bemutatására alkalmasak ezek a sorozatok, hogy rávilágítsanak, milyen gátlásokat okoznak a nőknek azok az incidensek, amikkel szemben teljesen tehetetlenek, hiszen a rendőrség sem foglalkozik olyan ügyekkel, amelyek során nem történik fizikai értelemben vett abúzus.
De ne a legmélyéről kezdjük, hanem az alapszitutól, Otistól, akinek története pont ott folytatódik, ahol egy évvel ezelőtt abba maradt. Most, hogy képes maszturbálni, éjt nappallá téve azt csinálja és már kicsit önmaga paródiájába hajló szituációkba kényszeríti bele folyton felálló farka, amit teljesen random helyeken kénytelen kiverni. Noha ez az egész sorozat a valós szexuális fétisekről, frusztrációkról és tabukról szeretne szólni, ez is egyfajta útmutatás akart lenni, de szerencsére ennek hamar vége, mert a folytatásban már valós, emberi kapcsolatok kerülnek az előtérbe. Nagyon jó a forgatókönyv, amivel egyértelművé teszik a szereplők lépéseit és döntéseit. Olykor emiatt a cselekmény kiszámítható, de a szereplők pillanatnyi reakciói mégis hitelesek maradnak. 
Otis és Ola próbálnak kiigazodni első komoly kapcsolatukban, mégis érzik, hogy valami nem stimmel. Maeve szeretne visszakerülni a suliba és váratlanul megjelenik anyja is. Ő egy igen érzékeny pontja a sztorinak, akivel szerencsére nem a tipikus lázadó tinit próbálták megjeleníteni, hanem egy kicsit stréber, a tudásával tökéletesen tisztában lévő fiatal felnőttet, aki próbálja korábbi rossz döntéseit helyrehozni. Adam a katonasuliban igyekszik jól teljesíteni, de nem a szülei miatt, hanem önmaga miatt akar jobb ember lenni és ez az egyik legjobb szál ebben a sztoriban. Édesanyjával is egy nagyon is reális családon belüli lelki erőszakot jelenítenek meg: mi van, ha a férj több tíz év házasság után már nem tekint nőként feleségére, akinek viszont még vannak ilyen irányú vágyai.
Igazából ezért is annyira jó ez a sorozat, mert nincsenek jók vagy rosszak. Mindenki szerethető, mindenki sorsa mögött ott van egy tragédia, kinek súlyosabb, kinek kevésbé, de mindenki a saját démonjaival küzd és ez ebben az évadban még hangsúlyosabb. A legabszurdabb Rómeó és Júlia feldolgozást is ennek a sorozatnak köszönhetjük, amit a nyíltan polipszex fétisű Lily rendez. Ő is tűnhetne egy teljesen őrült tininek, de ebből a világból nem lóg ki, sőt. Itt van még Otis legjobb barátja, Eric, akinek a szála azért nagyon fontos, mert általa végre valós, nemi identitással kapcsolatos problémákat tudnak feszegetni a történetben és míg ő már tisztában van saját szexuális beállítottságával, környezete és az általa kedvelt fiú még nem, így egy irtó őszinte és valós jelenséget ábrázol mindenféle értékítélet nélkül. A meleg vonalat egyébként a végén talán mintha kicsit túltolták volna és csak elvétve lehet találni heteroszexuális tinédzsert, mivel vannak itt leszbikusok, pánszexuálisok, melegek és biszexek is, de a lényeg szerencsére nem ezen van és nálunk, Kelet-Európában talán kicsit soknak is tűnhet ez a fajta tumultus, de fontos és kell róla beszélni.
Gillian Anderson a szexuálterapeuta szerepében még mindig zseniális, szerencsére idén több szerepet kapott és ki is teljesedett benne. Az iskolai tanácsadásokból még megnéztem volna többet, vagy egy teljes terápiába is szívesen nyernék betekintést, de ezt már az első évadból is hiányoltam. Mindenesetre kiválóan bemutatták, hogy Otis és apjával való megtévesztő és eddig gyermeki hitben lévő kapcsolata miként befolyásolta fejlődését, valamint Jean, Otis anyja is képes hibás döntéseket hozni saját önzősége érdekében, hiszen ilyen helyzetekben nem számít, hogy pszichológus, mindnyájan emberek vagyunk és hozunk rossz döntéseket.
A kedvenc új karakterem Isaac, akit a készítőknek volt bátorságuk egy valóban mozgássérült színésszel, George Robinsonnal eljátszatni. A fiút rögbi baleset érte középiskolás korában és megsérült a csontvelője. Rengeteg lehetőség rejlik benne, irtó vicces és jó fej, viszont érzelmi vágyai teljesen érthetőek és reálisak. Bármilyen tett vagy beszólás állapotából adódik, így kicsit sem lehet rá haragudni, valamint végre egy sorozat, ami a mozgássérültek esetleges szexuális problémáiról és frusztrációiról is mer majd értekezni, mert nem minden ilyen jellegű vágy vagy szorongás nem csak és kizárólag fizikai jellegű, ezt is megtanulhattuk. Nagyon várjuk a harmadik évadot, ez talán az egyetlen hibája: kevés ez a nyolc rész, akarunk még!
Az 1. évadról írtuk:
