A nevek dala (The Song of Names), rendező: François Girard, szereplők: Tim Roth, Clive Owen, Catherine McCormack, kanadai-angol-német-magyar filmdráma, 113 perc, 2019. (12)
Bús Brothers
Részben Magyarországon, magyar szakemberekkel forgott a film, melynek talán nincs is olyan jelenete, ami itt játszódott volna. Szomorú történet, szomorú színészekkel, szomorú zenével, szomorú nézőknek. Melankólia uralta poszt holokauszt mozi, mely küldetését részben teljesítve emlékeztet, ugyanakkor kevésbé marad emlékezetes.
Valamivel Lengyelország lerohanása előtt a Rapoport család a hegedűvirtuóz Dovidl fiúkat (Luke Doyle) egy londoni zenetanár gondjaira bízza. Gilbert (Stanley Townsend) a fiút sajátjaként szereti, ami kezdetben igen komoly rivalizáláshoz vezet vér szerinti fiával, a tehetséges zongorista Martinnal (Misha Handley). A háború eléri Londont is és mikor a varsói zsidók sorsa felől egyre aggasztóbb hírek érkeznek, Rapaporték egyszer csak nem adnak több életjelet magukról. A két fiút (Jonah Hauer-King és Gerran Howell) a háborús élmények közelebb hozzák, de Martinnak be kell érnie azzal, hogy Dovidl árnyékában nő fel. Az ötvenes évek elején Gilbert vagyonát és hírnevét kockáztatva koncertet szervez fogadott fiának, aki nem csak az előadáson nem jelenik meg, de örökre eltűnik az életükből. Évtizedekkel később Martin (Tim Roth) még mindig abban bízik, hogy megtalálja őt (Clive Owen) és amikor egy tehetségkutatón ismerős mozdulatot fedez fel, újra felcsillan a remény. A fél világot beutazza, ezalatt rengeteg emberrel ismerkedik meg és a múltat is át kell értékelnie.
A nevek dala egy olyan holokausztfilm, ami az események utáni történésekkel foglalkozik (és igen, másokhoz hasonlóan én sem hagynám ki az Akik maradtak című hazai alkotás megemlítését), a kívülálló Martin szemén keresztül láttatva a Dovidl családjának és népének kálváriáját. A túlélők a halottak neveit dalba foglalták, hogy soha ne feledjék őket és a felőlük érdeklődő rokonok, barátok, ismerősök – akár több évtized távlatából is – bizonyosságot szerezzenek sorsukról. Martin, mint egy jó igazi nyomozó, apró jelekből következtet a történésekre és teszi meg a következő lépést. Ez lehet egy mozdulat, egy hangszer, egy név, egy dallam…bármi. Nem csak előre megy megszállottan, hanem újra és újra felidézi a múltat, kettejük kapcsolatát, konfliktusait, beszélgetéseit, szerelmeit…a közösen eltöltött éveket. Dovidl meghasonul, hitehagyottá válik, hogy aztán kilépjen az életéből, az életükből, de vajon mi lett vele, hol és hogyan él most?
Az előzetes és a plakát (meg gyakorlatilag a filmmel kapcsolatban közzétett minden anyag) részben lelövi a „poént”, de azért marad némi csavar a végére. Martin megszállottsága észrevehetően az egész életét uralta, szinte természetes, hogy egyszer csak fogja magát és összecsomagol, majd útnak indul, mint ahogyan az is, hogy többnapnyi távollét után hazatelefonál, még marad, mert újabb nyomra bukkant. Felesége (Catherine McCormack) mintha ezt végtelen türelemmel viselné, mintha egy szerető csendestárs lenne ebben a „küldetésben”. Közös múltjuk miatt valószínűleg átérzi, mennyire fontos ez a dolog a férjének, hogy amíg a végére nem jár, addig úgysem talál megnyugvást, ugyanakkor nem tudjuk, hogyan tovább, ha megtörténik a nagy találkozás, mint ahogy az sem, ha nem történik, nem történhet meg. Vajon mit akar Martin? Bizonyosságot? Elégtételt? Megbocsátást?
A film alapjául szolgáló könyv írója, a londoni születésű Norman Lebrecht évekig Izraelben tanult és dolgozott, egész életében kulturális újságírással, elsősorban zenével foglalkozott. Tucatnyi könyvet írt, szépirodalmi pályafutása A nevek dalával kezdődött 2001-ben (53 évesen).
A kanadai rendező, François Girard életében és filmjeiben ugyancsak központi helyet foglal a zene, sokunk által ismert alkotása A vörös hegedű. A nevek dalában a zene a nagyszerű színészi játék fölé emelkedve uralja a vásznat, a cselekményt átszövő melankólia Howard Shore (A Gyűrűk Ura és A hobbit trilógia) fantasztikus munkájával válik teljessé. Maga a film azonban nem tud túlnőni saját korlátain, mert az egészből végül egy szomorú szemű Tim Roth marad meg a emlékezetünkben, aki megszállottan keres egy olyasvalakit, kinek élete sokkal izgalmasabb és komplexebb, mint az övé.
