
GŐZROMANTIKA AZ ÁLMOSVÖLGY POKLÁBÓL
Animációs rövidfilmként nagyjátékfilmek erejével, hangjával. Méltatlanul elfeledett gyöngyszem. A Jasper Morello rejtélyes földrajzi felfedezései ausztrál animáció megjárta a 2006-os Oscart is, érdemes róla beszélni, mert örökérvényű kérdéseket feszeget szokatlan hangulatban tálalva.
A steampunk egyszerre mesél az emberi történelemről alternatív módon, közben pedig reagál a jelenre is, amelyben készült, azzal együtt pedig alternatív jövőt is vázol. A műfaji világ építőelemeiként egyaránt szolgál tartalmilag a tudomány és a technológia objektivitása, valamint a romantika érzelmi szélsőségei is, magát a jelenséget pedig meg sem próbálom ennél jobban megragadni, mert az külön dolgozatot érdemelne. Annyi biztos, és a cikk témája kapcsán elég is, hogy steampunk műfajú alkotást látni vagy épp olvasni paradox élmény, voltaképpen olyan, mintha az ember nem csak egy fikcióba csöppenne, mely rémesen hasonlít valóságára, hanem egy olyan világba is, amelyben az idősíkok is összecsúsznak előtte.
Anthony Lucas kisfilmje valódi balladisztikus rézkarcolat, amely egyszerre kellemesen nosztalgikus a gőzhajtású gépek vagy épp a léghajó miatt, ugyanakkor kellemetlenül melankolikus is, mert mégiscsak egy olyan dimenzióban járunk, ahol életveszélyes szörnyekbe lehet botlani az utazás során, valamint gyilkos járvány szedi áldozatait. Lucas kisfilmjének világa mintha maga is egy posztapokaliptikus tájon játszódna, ahol furcsa módon újabb apokalipszis lenne készülőben. Oppozíciós térbe kerül a befogadó: a technikai fejlődés és forradalom világát látva ugyanis az tapasztalható, hogy a természet pusztítással válaszol (vírus) – ami szimbolikus is, hiszen az ábrázolt világban az ember morális értelemben is hanyatlani látszik: például vegyük a tudóst, aki társadalmi státuszával ellentétesen nem a világ jobbá tételén munkálkodik, hanem a romlottságot jelképezi.
A teljes rövidfilm itt megtekinthető:
A kissé aranyló, kissé rezes tónusok miatt, no meg az eszmei rétegzettség okán minimalista képi világa ellenére is (hangulatosan és pozitívan) giccses atmoszférát sikerült a készítőknek teremteni, mely épp ezért, valamint horrorisztikusabb vonásai mentén Tim Burton groteszk esztétikáját idézi, gondolhatunk akárcsak a rendező szintén steampunk beütéssel megtoldott misztikus remekére, Az Álmosvölgy legendájára is.
Lucas kisfilmjének miliője is különös, széttartó, egyszerre hasonlít mindenre, amit ismerünk és ugyanakkor nem is fogható semmihez – az idegenségérzet és az ismerősség határán táncoltatja befogadóját a Jasper Morello rejtélyes földrajzi felfedezései. A morális széttartás pedig a kisfilmbéli Gothia várostextúrájával karöltve A pokolból című film Londonjának bomlására, dekadenciájára emlékeztethet bennünket. És az ausztrál kisfilm – akárcsak A pokolból Hasfelmetsző Jack-je – is szintén egy tudóson keresztül (aki az etikát és biztonságot kéne megteremtse) belezi ki morálisan az ábrázolt világot.


