Jasper Morello rejtélyes földrajzi felfedezései (The Mysterious Geographic Explorations of Jasper Morello), rendező: Anthony Lucas, szereplők: Joel Edgerton, Helmut Bakaitis, Tommy Dysart, Jude Beaumont, ausztrál animációs rövidfilm, dráma, steampunk, fantasy, 26 perc, 2005. (12)
GŐZROMANTIKA AZ ÁLMOSVÖLGY POKLÁBÓL
Animációs rövidfilmként nagyjátékfilmek erejével, hangjával. Méltatlanul elfeledett gyöngyszem. A Jasper Morello rejtélyes földrajzi felfedezései ausztrál animáció megjárta a 2006-os Oscart is, érdemes róla beszélni, mert örökérvényű kérdéseket feszeget szokatlan hangulatban tálalva.
A steampunk vagy más néven gőzpunk amennyire jellegzetes és jól felismerhető stílus és egyben műfaj is, épp annyira nehezen megragadható, leírható, mert eklektikussága révén önellentmondásokból tevődik össze. A steampunk kicsit olyan, mintha sci-fi lenne, mégsem az, kicsit olyan, mintha fantasy lenne, mégsem az, kicsit pedig olyan, mintha a kettő egyvelege felől lenne értelmezhető, de még akkor is tévúton járunk. Furcsa módon, bár az említett két kategóriához áll közelebb, tartalmilag mégis épp annyira kapcsolódik hiteles, valós történelmünkhöz, mint amennyire a fikcióhoz.
A steampunk egyszerre mesél az emberi történelemről alternatív módon, közben pedig reagál a jelenre is, amelyben készült, azzal együtt pedig alternatív jövőt is vázol. A műfaji világ építőelemeiként egyaránt szolgál tartalmilag a tudomány és a technológia objektivitása, valamint a romantika érzelmi szélsőségei is, magát a jelenséget pedig meg sem próbálom ennél jobban megragadni, mert az külön dolgozatot érdemelne. Annyi biztos, és a cikk témája kapcsán elég is, hogy steampunk műfajú alkotást látni vagy épp olvasni paradox élmény, voltaképpen olyan, mintha az ember nem csak egy fikcióba csöppenne, mely rémesen hasonlít valóságára, hanem egy olyan világba is, amelyben az idősíkok is összecsúsznak előtte.
A Jasper Morello rejtélyes földrajzi felfedezései névre keresztelt 2005-ös ausztrál animációs rövidfilm, amely a 2006-os Oscaron jelöléssel is büszkélkedhetett kategóriájában, épp ezen, korábban felsorolt paradoxonok szerelemgyermeke, tökéletesen illeszkedik a műfaj látványbéli és tematikus hagyományaiba. Úgy helyezi vissza a nézőt az ipari forradalom környezetébe, hogy az közben levedli magáról a történetiséget és lehetséges jövőképként tárul elénk a 19. század gépzajos életérzése. Mintha a kisfilm olyan romantikus elvágyódást kínálna, mely csak egy rémálomszerű múltba vezethet vissza bennünket.Klasszikus romantikus felállással van dolgunk és ez nem csoda, hiszen a műfaj posztmodern gyökereit is a romantika korában kell keresnünk. A Jasper Morello…-ben olyan világ és olyan létállapot bontakozik ki szemünk előtt, amelyben moralitások mentén válik ketté az emberi populáció; nem jellemek feszülnek egymásnak a történet konfliktusában, hanem a jó és a rossz eszménye – mintha maga az emberiség, akár az emberi létezés is e két ellentétpár szeszélyének játékszere lenne.
Anthony Lucas kisfilmje valódi balladisztikus rézkarcolat, amely egyszerre kellemesen nosztalgikus a gőzhajtású gépek vagy épp a léghajó miatt, ugyanakkor kellemetlenül melankolikus is, mert mégiscsak egy olyan dimenzióban járunk, ahol életveszélyes szörnyekbe lehet botlani az utazás során, valamint gyilkos járvány szedi áldozatait. Lucas kisfilmjének világa mintha maga is egy posztapokaliptikus tájon játszódna, ahol furcsa módon újabb apokalipszis lenne készülőben. Oppozíciós térbe kerül a befogadó: a technikai fejlődés és forradalom világát látva ugyanis az tapasztalható, hogy a természet pusztítással válaszol (vírus) – ami szimbolikus is, hiszen az ábrázolt világban az ember morális értelemben is hanyatlani látszik: például vegyük a tudóst, aki társadalmi státuszával ellentétesen nem a világ jobbá tételén munkálkodik, hanem a romlottságot jelképezi.
Az emberi pusztulás ebben az alkotásban persze több réteg felől is tetten érhető. Egyrészt elénk tárul egy olyan világ, amelyben a gépek elevenebbek, mint az ember, a fogaskerekek többet mozognak, mint az emberi élőlények, az elevenség a technikai világhoz kapcsolható, nem az emberhez, nem az élővilág sajátossága – mintha az emberi szabadság elvesztése is felismerhető lenne ebben. Másrészt a pusztító járvány alapvetően is a halál felől ragadja meg az emberi létezést. Harmadrészt a gépek és szögecsek látványvilága sokkal részletesebben kidolgozott, karakteresebb, mint az embereké, akik árnyszerű, fekete (színtelen) figurák – azt is mondhatnánk kisebb képzavarral, hogy a technikai világ arcot kap, míg az ember épp (emiatt?) elveszti sajátját. Az árnyfigurák csak emlékeztetnek valami emberire, sem a morál, sem a jellem nem színezi őket, arctalanságuk végig idegenítő és feszélyező.
A teljes rövidfilm itt megtekinthető:
A kissé aranyló, kissé rezes tónusok miatt, no meg az eszmei rétegzettség okán minimalista képi világa ellenére is (hangulatosan és pozitívan) giccses atmoszférát sikerült a készítőknek teremteni, mely épp ezért, valamint horrorisztikusabb vonásai mentén Tim Burton groteszk esztétikáját idézi, gondolhatunk akárcsak a rendező szintén steampunk beütéssel megtoldott misztikus remekére, Az Álmosvölgy legendájára is.
Lucas kisfilmjének miliője is különös, széttartó, egyszerre hasonlít mindenre, amit ismerünk és ugyanakkor nem is fogható semmihez – az idegenségérzet és az ismerősség határán táncoltatja befogadóját a Jasper Morello rejtélyes földrajzi felfedezései. A morális széttartás pedig a kisfilmbéli Gothia várostextúrájával karöltve A pokolból című film Londonjának bomlására, dekadenciájára emlékeztethet bennünket. És az ausztrál kisfilm – akárcsak A pokolból Hasfelmetsző Jack-je – is szintén egy tudóson keresztül (aki az etikát és biztonságot kéne megteremtse) belezi ki morálisan az ábrázolt világot.
