Project Power: A por ereje (Project Power), rendező: Henry Joost, Ariel Schulman, szereplők: Jamie Foxx, Joseph Gordon-Levitt, Dominique Fishback, amerikai akciófilm, 113 perc, 2020. (16)
A drog rossz, értem?
New Orleans még mindig nem heverte ki a hurrikánt, de most itt van ez az izé, amit ha beveszel, akkor rövid időre szuperképességek birtokába kerülsz. Ahogy az várható, ezt a szuperképességet a legtöbben nem a történelem házidolgozat megírására fordítják, így megy át az egész vérfürdőbe. Az ember valahogy így képzeli el az X-Men találkozását Örkény Egyperceseivel. Már ha mindenképpen muszáj lenne elképzelnie. 
Henrietta Laks 1951-ben halt meg rákban, azonban a szervezetéből – tudtán kívül – kinyert sejtekkel végzett kutatások hatalmas lökést adtak a betegség elleni harcnak. Még ha csak közvetett módon is, de az ő igaz története inspirálta a Netflix legújabb akciófilmjét.
New Orleansban piacra kerül egy új drog, ami öt percre szuperhőssé változtatja azt, aki beveszi (ha sokszor veszi be, akkor sokszor öt percre, de ugye ott van a túladagolás veszélye). A dolog egyetlen szépséghibája, hogy senki nem tudja, mi is ez a szuperképesség az ő esetében, így akár az életébe is kerülhet az Erő nevű pirula (nem por!) kipróbálása.A drog megjelenésével egyre több a dolga a helyi zsarunak, Franknek (Joseph Gordon-Levitt), mert a szerrel – milyen meglepő – elsősorban a bűnözők élnek. Frank egy Robin (Dominique Fishback) nevű lányon keresztül gyűjti az infókat, aki cukorbeteg édesanyján akar segíteni és ezért szállt be a drogbizniszbe. Robin ki akar törni ebből a közegből, ezért úgy döntött, rapsztár lesz és bár a tehetsége megvan hozzá, lámpaláza miatt legtöbbször csak saját magát szórakoztatja. Van nekünk egy Őrnagyunk is (Jamie Foxx), akinek a lányát rabolták el a kísérletekhez és a terjesztőkön keresztül (ez valahogy mindig a halálukkal végződik) próbál eljutni hozzá. Egy ponton Robin és az Őrnagy útja keresztezi egymást, de mivel Robin Frank védelmét élvezi, így hármasban indulnak a lány kiszabadítására. Mert ha megölnék egymást, mi történne a maradék másfél órában.
Amikor kiderült, hogy lesz egy ilyen film és miről fog szólni, tele volt a net optimista bejegyzésekkel, hiszen maga az alapötlet nem rossz. Ki ne szeretne magának 5 percre valami emberfelettit, de vajon belemenne-e, ha nem tudja, mi az. A szuperhősfilmeket önmagukból kifordítva és némi humorral, akcióval, valamint egy sötét tónusú krimivel ötvözve igazán élvezetes szórakoztatóipari terméket lehetett volna előállítani, aztán jött az előzetes, ami arra utalt, hogy az alkotók nem igazán gondolták túl ezt a dolgot. Nem igazán gondolták sehogy.
Henry Joost (Parajelenségek 3-4., Idegpálya) és Ariel Schulman (Parajelenségek 3-4., Idegpálya) rendezőpárosa Mattson Tomlin, a jövőre érkező Batman forgatókönyvírójának ámokfutását vezényelték le, melyben rövid moralizálás után rátérnek a másik széttrancsírozására. Nagyjából ennyi. Bunyó, effektek, sok vér és mindenfelé röpködő testrészek, meg ugye az üzenet, hogy a drog, az mindenhogy drog, vagyis rossz.
És most jön az a rész, hogy mégis mit vártam. Többet. Mást. Mert ugye minden filmet a helyén kell kezelni és a maga műfajában kell értékelni, de mi van akkor, ha valami még önmaga paródiájának is nehezen befogadható? A közel kétórás játékidő még alacsony költségvetés mellett is rengeteg mindenre elég, de ez a film úgy nem él az alapötlet adta ziccerrel, hogy közben a bűnös élvezet kategóriát is pofán röhögi.
Ha csak azért nézzük meg, hogy elmondhassuk, láttuk ezt is, akkor annyival menteném meg a helyzetet, hogy a színészekre nem lehet panasz (a kevésbé színészekre már inkább). Foxx és Levitt simán elviszik a hátukon és a következő néhány hónapra biztosan ki vannak fizetve a számláik. A Netflix is.
