500 nap nyár – kritika


A szerelem nem fér el a naptárban

500 nap (Nyár) – így szerepel a borítón, míg a honi adatbázisokban: 500 nap nyár

Bosszantó! Itt egy friss és üde mozi, nem az első (Ne szólj, senkinek!, Ahol a vadak várnak, Zack és Miri pornózik…) amit megint szőnyeg alá sepert a hazai forgalmazás. Védekezhetnek, hogy húzónév hiányában nem lett volna esélye, de az Engedj be! is szép nézőszámot produkált néhány magasztaló kritika hatására. Az is felettébb bicskanyitogató, hogy aki a címmel és a borítóval bíbelődött, valószínűleg nem látta a filmet. Zooey Deschanelt Summert alakítja, a sztori azonban nem az évszakhoz kötődik, ennek dacára még az egyetlen extrához is ez íródott: A nyár elveszett napjai.
Spongyaságok után jöjjenek a meggyőző érvek, miért érdemes másfél órát rááldozni az életünkből. Az ezerszer látott alaptörténet még nem sokkal kecsegtet: a rendes srác álmodozva üldögél a munkahelyén, reménykedve a nagy Ő feltűnésében, ami egy szép napon bekövetkezik. A búzakék szemű lányka jön, kibillenti a fiúcskát a biológiai egyensúlyából. Ki önként, ki akaratlanul belepottyan a szerelem mély verem nevű játékba.
A romantikus mozikban a legnagyobb problémát a dialógusok okozzák. Hogyan szólaljanak meg a szereplők, hogy tényleg hitelesnek tűnjenek? A nézőt, akkor a legegyszerűbb megnyerni, ha könnyedén magára ismer. A vásznat nézve már-már önkéntelenül is beszédre nyitná a száját. Nem feltétlenül kell Woody Allen humorával bírni ahhoz, hogy érdemes legyen a mondandóra odafigyelni. Az 500 nap ebből jelesre vizsgázik. Mindvégig őszinte, bőr közeli érzést kelt, hétköznapi csetlő-botló próbálkozásaival, negédes bájával (Szerintem sokan eljátszottunk már a tökéletes család illúziójával az IKEA díszletei között).
A bájos főszereplők írásbeli dicséretet is megérdemelnek, szerethetően kedvesek, ügyesen tevékenykedtek a kémia laborban. Joseph Gordon-Levitt mosolya és grimaszai olykor szegény Heath Ledgert idézik. A műfaj nem éppen erről ismerszik meg, mégis érdemes megemlíteni a film vizuális csomagolását, kezdve a főcímmel. Egy ok, amiért most megsüvegelhetjük a többnyire megkorbácsolt, és általában a minőség rovására menő ottani profizmust.

A szerelem kiapadhatatlan, örök téma, mindig érdemes lesz róla mesélni, de csak így szabad.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Elfeledett zsenik (3) - Harry Nilsson a 3 és fél oktáv
Következő cikk Ki ölt ma?

2 hozzászólás

  1. Avatar
    2010. április 20. kedd

    egy hete láttam, kb, de engem nem fogott meg…

    a vége viszont tetszett 😉

  2. Avatar
    kimball
    2010. április 21. szerda

    Tüneményesen helyes mozi! Imádtam!
    Zooey-ba meg teljesen bele vagyok szerelmesedve!

    Mi miért nem tudunk ilyet csinálni?

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..