Kollektíva (Colectiv), rendező: Alexander Nanau, szereplők: -, román-luxemburgi-német dokumentumfilm, 109 perc, 2019. (15)
East Balkán
Egy 2015-ös tűzeset világít rá a román egészségügy valós helyzetére, a hazugságokra, a szabálytalanságokra és a rendszerszintű korrupcióra. Az oknyomozó újságírás minden csínját-bínját megismerhetjük, ezzel együtt a szakma fontosságát és buktatóit is. Erős doku, de nem csak a téma, hanem annak feldolgozása okán is, megérdemelten került az Oscar-várományosok közé.
Fiatalok önfeledten szórakoznak egy koncerten, egyszer csak valaki észreveszi, hogy a helységben füst és tűz terjeng. Kitör a pánik és kiderül, hogy a biztonsági rendelkezéseket a szervezők meglehetősen szabadon értelmezték, de ezzel a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Több tucat ember hal meg a helyszínen, de ami még elszomorítóbb, még legalább ennyien a kórházakban. Az illetékesek nem engedik külföldre szállítani a sérülteket mondván, Romániában ugyanolyan színvonalú ellátásban részesülnek, mint Ausztriában vagy Németországban. Nem kell sokat várni ahhoz, hogy bebizonyosodjon: az egész egy ordas nagy kamu. A román egészségügy az összeomlás szélén áll, embertelen állapotok uralkodnak a kórházakban, ahol a vezetők luxusterepjáróval járnak és talicskával hordják ki a fejlesztésekre szánt eurómilliókat.
Egy újság kezd el nyomozni az ügyben és nem titok, az egész egészségügyi rendszerre kiterjedő, elképesztő mértékű korrupcióra és politikai összefonódásokra bukkannak: túlárazott közbeszerzések, kenőpénzek, támogatásból épülő lakóparkok, tízszeresére hígított, pancsolt fertőtlenítőszerek, szabálytalanul kiadott engedélyek, fals statisztikák, offshore cégek, hamis számlák stb. A nyilvánosságra hozott információk az egészségügyi miniszter lemondásához vezetnek, utódja fiatal és idealista, de ahogy egyre mélyebbre ás le, úgy lesz egyre nehezebb a dolga. Fel kell számolnia a korrupciót, meg kell találnia és el kell számoltatnia a felelősöket, meg kell reformálnia az egészégügyet és ha ez nem lenne elég, olyan jogszabályokat kell átverekednie a törvényhozáson, melyek biztosítják, hogy soha többet ne fordulhasson ilyen elő és megakadályozzanak mindennemű restaurációs törekvést. Az újságírók ebben hatalmas segítséget nyújtanak, de azt látni kell, hogy rendszerváltás és EU tagság ide vagy oda, korrupció rendszerszintű és senki nem adja csak úgy fel a pozícióját és a gazdagságát.
Nem túl gyakori, de a közelmúltból azért akad rá példa, hogy egy ország dokumentumfilmet nevez az Oscarra e legjobb nemzetközi játékfilm (2019-ig a legjobb idegen nyelvű film) kategóriában. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de 1966. óta részvevője Románia a megmérettetésnek és most tényleg ott van a siker kapujában, bár, ha úgy vesszük, a jelölés már önmagában hatalmas siker az egyébként is színvonalas román film számára. Ha csak az elmúlt időszakot veszem figyelembe, műfajtól függetlenül minden nálunk is elérhető román filmben ott van egy elég erős társadalomkritika, a mindennapi élet körül játszódó cselekményt egyben nagyon pontos korrajz, melyet átszőnek a politikai, gazdasági, társadalmi változások vagy az ezzel kapcsolatos igények a szereplők által megfogalmazva és kimondva.
A román rendszerváltás nem volt vér nélküli, ezért a társadalom egy része jobban megbecsüli azt, de ez a folyamat a mai napig zajlik, mert még mindig sok a régi beidegződés, még mindig sokan szeretnek a zavarosban halászni. Éppen ezért nem véletlen, hogy egyszerre figyelhető meg az uram-bátyám rendszer tovább élése, valamint az ennek felszámolására tett folyamatos kísérlet, amit a gyakori kormányváltások is jeleznek. Az egyszerre Balkán és egyszerre Unió mintha egy tudathasadásos állapotot idézett volna elő, amit a román művészet (nem csak a film) alaposan ki is aknáz.
A Kollektíva az oknyomozó újságírás előtt tiszteleg olyan emberek munkáját bemutatva, akik sokszor saját maguk és szeretteik életét és testi épségét kockáztatva mutatják be a hatalom hazugságait, a mérhetetlen korrupciót, a visszaéléseket és szabálytalanságokat. Felveszik a harcot a hatalmasokkal, információt gyűjtenek, embereket győznek meg arról, hogy mi a helyes és mi nem, miközben háromszor meggondolják, mit írnak le, nehogy visszafelé süljön el a dolog, hiszen a rendőrség, ügyészség, bíróság a legtöbbször nem független, egyértelműen a tényfeltárók ellen dolgozik zsarolva, fenyegetve őket. Az információk beszerzése, elemzése és kiértékelése hosszas és bonyolult folyamat és akkor még mindig ott a kérdés, mikor, mennyit s hogyan osszak meg a közvéleménnyel. A türelem talán a legfontosabb, az elhamarkodott lépések tönkre tehetik az egész addigi munkát.
A kamera ezúttal csak megmutatja a dolgokat, de mindig jókor van jó helyen, a néző részese a történéseknek, ott van a szerkesztőségben, a sajtótájékoztatókon, az utcán tiltakozó tömegben, a lesben álló autóban, a kórházi folyosókon és a hatalmukat féltők fejében. Olyasmi, mint egy jóféle thriller, de itt minden történés és szereplő valós; ijesztően és elszomorítóan az. Az elfogulatlanság, az objektivitás miatt néha kicsit unalmas, kicsit száraz, hiszen nincsenek előre megírt dialógusok, beállított jelenetek, hatalmas alakítások, a vágás, fényképezés és a zene sem hollywoodi, cserébe valami olyasmit mond el, amit mai, ami itt van a szomszédban és ami a járvány és annak kezelése idején elgondolkodtató módon ismerős és aktuális. 
