
Az árkád játékok sosem mennek ki a divatból. Hiába jön egy csomó más trend az iparban, az önfeledt és könnyed szórakozás mindig is végcél marad. Szerencsére lesznek fejlesztők és kiadók, akiknek csak ezek a célok lebegnek a szemeik előtt. Valószínűleg a mai alanyunknál sem volt ez másképpen, mert igen szórakoztató dolgokat próbáltak ötvözni a végtermékben. Az eredmény azonban már kicsit felemásabb, azonban a szándék mindenképpen megsüvegelendő.
A Wave Break nem mást tűzött ki magának, mint utánozni a korai Tony Hawk játékok hangulatát és játékmenetét, azonban azt egy nagyon más köntösben tálalva. Teszik ugyanis mindezt motorcsónakázó állatokkal. Na de a motorcsónakázást, nem holmi sétahajózásként kell értelmezni, hanem kőkemény csapatásként, melynek során különböző, gördeszkázásból átemelt trükköket tudunk végrehajtani. Az egészet pedig felfűzték egy Miami Vice stílusú látvány- és hangzásvilágra. Sajnos azonban a sokszínűség nem alkot egy homogén egészet és az összkép nem olyan festői, mint azt elsőre gondolnánk.


A látvány hozza azt, amit a trélerekben már megleshettünk, egy nagyon színes, kissé retro tónussal operáló cell-shaded világot, amire öröm ránézni. Természetesen itt sem lehetünk mérhetetlenül elégedettek, mert van grafikai hiba rendesen, átesünk a tereptárgyakon, a falakon és a padlón, hogy a vibráló textúrákat és a botrányosan recés éleket ne is említsem. Mindezek mellett a képfrissítés is gyakran zuhan be hosszú másodpercekre. A készítők a töltőképernyőn humorosan fel is hívják a figyelmünket, ha glitchet látunk inkább forduljunk el.

A játékban az egyjátékos kampány mellett található többjátékos mód is, ahol élet halál harcot vívhatunk, vagy éppen pontjainkat mérhetjük össze egymással az interneten. Sajnos egyszer sem találtam más játékost a teszt alatt. Lokálisan ezeket akár 4 fővel is megtehetjük, osztott képernyőn. Emellett megkreálhatjuk a saját pályánkat, de ez sem tolja meg a rövidke játékidőt.
Összességében a Wave Break nem egy rossz játék és egy csomó dologban nagyon szórakoztató. De annak ellenére, hogy az olvasztótégelybe került dolgokat egyenként nagyon szeretem, nem tudom azt mondani, hogy a végeredmény jó lenne. Afféle bűnös élvezet ez, aminek egy komolyabb akció során adjatok esélyt, de 30 eurót jelen pillanatban nem ér meg.
Legutóbb ezt teszteltük:




