
Hamarosan műsorára tűzi a Netflix a Csészefej és Bögrearc című sorozatot, vagyis a The Cuphead Show-t. Ismétlés gyanánt nekiveselkedtünk a közel öt évvel ezelőtt megjelent ügyességi játéknak, amit csak a műfaj legkitartóbb hódolói gyűrnek le.
A Cuphead című platformert a ’30-as évek rajzfilmjei ihlették. A főszereplőket egy 1934-ben készült, de végül két esztendővel később bemutatásra került, második világháborút felkonferáló japán propagandafilm egyik karaktere ihlette, a szélesebb inspirációt azonban a Disney és a Fleischer Studios klasszikusai hősei jelentették. Úgymint például Betty Blue, Popeye vagy éppen Mickey egér figurája. A Studio MDHR játékának középpontjában Cuphead és Mugman áll, akikre a mindennapokban Elder Kettle vigyázó szemei figyelnek. Intelme ellenére a testvérek belépnek az Ördög kaszinójába, ahol természetesen a gonosz démon is felbukkan, majd felajánlja a duó számára, hogy dupla vagy semmi alapon elnyerhetik tőle az összes pénzét.



Pazar látványvilágú játék a Cuphead, művészeti szempontból szenzációs – olyannyira, hogy ilyet tényleg nagyon ritkán tapasztalunk. Az elhasznált kópiákra emlékeztető effektusok nagyon sokat tesznek hozzá az összképhez, szinte olyan, mintha egy ősrégi rajzfilmmel játszanánk. Általában nincs ínyemre, ha a grafika adja el a játékot, de a tengerentúli fejlesztők ügyesen megtalálták az egyensúlyt a külcsín és a belbecs között, nem véletlenül telt tíz évbe, mire eme nosztalgikus mesterművüket rendesen összerakták. Remek hír, hogy a február 18-án debütáló The Cuphead Show után június végén érkezik a régóta várt DLC. Vajon a The Delicious Last Course-ban is hasonlóan elborult ütközetek várnak bajnokainkra?
Legutóbb ezt teszteltük:


