64 éve, augusztus 25-én született Tim Burton, az egyik legkülöncebb rendező. Amolyan modern kori Andersen, egy nagyra nőtt gyerek, Terry Gilliam, Edgar Allan Poe és Franz Kafka összefércelt inkarnációja. Filmjeivel különös atmoszférát teremtve vagy rabul ejt, vagy kikerget a moziból. Ha mégis maradsz, egy groteszk, ám annál imádnivalóbb világba kalauzol túl a szivárványon, végig a sárgaköves úton… Tim Burton nagyjából 2-3 évente jelentkezik újabb filmmel, így csak remélni mertük, hogy hamarosan hallat magáról, arra viszont kevésbé számítottunk, hogy egy sorozattal tér vissza. A Wednesday című, nyolc részes mini széria idén ősszel debütál a Netflixen, a rendezésen felül ő az executive producere is a projektnek, a sorozat zenéjét pedig a rendező „házi zeneszerzője”, Danny Elfman komponálta.
Gazdag életpálya, a felejthető filmektől a ma már alapdaraboknak számító klasszikusokig, születésnapja alkalmából tisztelgünk munkássága előtt.
Tim Burton filmes pályája animációs- és rövidfilmekkel indult még 1971-ben, s ez bő 13 éven át ki is tartott. Tehetségének nagyságát már a fekete-fehér, báb-animációs kisfilmjében, a Vincent-ben nagyjából sejteni lehetett, ahogyan azt is, hogy a Disney Filmstúdió egykori fázisrajzolója egészen különös bájjal időnként a felnőtt szíveket is képes összezúzni. A Beetlejuice-Kísértethistória még nem volt elég sikerszagú, nevét a Batman – A denevérember elsöprő sikere után jegyeztük meg, noha nem szívesen cserélte üvegszilánkos meséit egy már befutott képregényhősre. A film hozta bevételi számok láttán viszont megérte, s egy időre úgy tűnt, Burton Hollywood aktuális kedvencévé vált.
33 éves Tim Burton Batmanje 33 forgatási fotóval nosztalgiázunk
„- Kevin, játszunk megint kő, papír, ollót! – Áh, most nincs kedvem. Unom már, hogy mindig én nyerek.” Nehéz lenne megmondani, hogy az Ollókezű Edwardot a Pinocchio, vagy inkább a Bádogember ihlette, mint ahogy azt is, hogy a rendező gyermekeknek, vagy felnőtteknek szánta-e, viszont ezzel a munkájával már vastagon bevésték nevét a filmtörténet nagyjai közé. A látványtervezésért egy BAFTA-díj, Johnny Deppnek egy Golden Globe (és pár balhés év a gyönyörű Winona Ryder oldalán), a legjobb sminkért és maszkért pedig egy Oscar járt. 1992-ben ismét Gotham Cityben landolt, a kritikusok szerint nem kellett volna, de Batman visszatért. A pszichopata Jokert még 1989-ben letudtuk, az elmebeteg pingvin viszont olyan nyomasztóra sikerült, hogy az álomgyár 16 évvel később büntiből kihúzta alóla a Sötét lovag rendezői székét. Bár ő maga is megfogadta, hogy soha többé nem készít Batman filmet, az 1995-ös Mindörökké Batman moziban csak, mint producer működött közre.
Tim Burton és a némafilmes elődei: Fritz Lang, F.W. Murnau, Robert Wiene
Tim Burton az animációkban erős, freakekkel és csudabogarakkal pedig nála mindig tele a padlás, a Karácsonyi lidércnyomás egy zseniális csapat összmunkájaként, Henry Selick rendezésében nem csupán szezonális kultfilm lett. Számomra máig legkedvesebb munkája az Ed Wood, a minden idők legrosszabb filmrendezőjének kikiáltott Edward D.Wood. Jr. életéből készült filmje, aki a filmtörténet egyik legszerethetőbb antihőse volt. Állandó anyagi gondjai miatt futószalagon gyártotta a low budget b-kategóriás sci-fi selejtjeit. Minden jelenetet egyszer vett fel, a mennyiségre gyúrt, ez mondjuk sikít is a vászonról. Emellett rögeszméjévé vált, hogy ismét rivaldafénybe állítsa Lugosi Bélát, aki súlyos depresszióval küzdött.
Ez kb. annyira sikerült neki, mint elfogadtatni barátnőjével és a világgal a női ruhák iránti bizarr rajongását, s az sem volt mindennapi, ahogy mindezt egy forgatókönyv segítségével hozta szerelme, Dolores (Sarah Jessica Parker) tudomására. Kicsit irónikus, hogy a világ legrosszabb rendezőjéről a világ egyik legjobb rendezője készített filmet. Burton és/vagy Ed Wood rajongóknak kötelező darab!
A Támad a Mars! óriási öngól volt, s egyben ékes bizonyítéka annak, hogy egy tucat sztár sem lehet mindig garancia a sikerre. Bár a mozipénztáraknál tolongtak az emberek, a jobb ízlésűek a film felénél felálltak és a kritikusok is baltával estek neki. Egy szándékosan szatirikus-, ám szándék nélkül silány b-movie-ról beszélünk, illetve inkább nem beszélünk, egy fokkal sem jobb, mint a 9-es terv a világűrből, pedig Ed Wood filmek alá menni már tényleg teljesítmény.
Pár évbe telt, hogy a rendező visszatérjen önmagához, sajátos burtoni világához. Az Álmosvölgy legendája, a Majmok bolygója (na ez még egy jókora blama), a Nagy hal, a Charlie és a csokigyár, a Halott menyasszony, a Sweeney Todd, az Alice Csodaországban (avagy LSD-trip 3D-ben), az Éjsötét árnyék, ezekkel az alkotásaival próbálta betapasztani – több kevesebb sikerrel – a Támad a Mars! ütötte rajongói sebeket. Kapásból nyolcból hat filmjének főszerepét Johnny Deppre bízta. „Félszavakból is megértjük egymást, sőt, ha kell, kézjelekből is. Különösen az Ollókezű Edward óta.” – jellemezte stílusosan kettejük barátságát.
A Nagy hal kicsit kilóg a rendező életművéből, ez az ő Amarcordja, szerintem az egyik legjobb munkája, én rendesen horogra is akadtam. Mi sem állhat távolabb egy született mesemondótól, minthogy a valóság előtt szalutáljon, a based-on-true-story nem annyira az ő műfaja, gondolhatnánk, bár erre már az Ed Wooddal erősen rácáfolt. A Nagy szemek című életrajzi dráma sajnos a korábbi szintet nem ugrotta meg (igaz, hogy magas volt az a léc), s én ekkor kezdtem lassan elfogadni, hogy volt egyszer egy Tim Burton…
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek filmes adaptációja újabb csalódást okozott, nagyjából ugyanez a helyzet a Dumbóval is, talán, ha Burton hozott anyagból dolgozik, korlátozottabbak az eszközei, ezért hagy ilyenkor némi hiányérzetet bennünk. Nagyon várunk már egy timburtonfilmet, hisz a rendező fantáziavilága olyan, akár Gregor Samsa szobája: szépség, rémség, néha meg csak sarokba rugdosott giccs. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem az a Tim Burton hiányzik, aki Ollókezű Edward pengéivel simogatta a lelkünket.
