Brazil, brit filmszatíra, 1985, rendező: Terry Gilliam, forgatókönyv: Terry Gilliam, Charles McKeown, Tom Stoppard, operatőr: Roger Pratt, szereplők: Jonathan Pryce, Robert De Niro, Michael Palin, Katherine Helmond, Sir Ian Holm, Bob Hoskins, Kim Greist, játékidő: 142 perc.
NAGYONKAFKA
„Valahol a 20.században“ – ezzel a felütéssel indít Terry Gilliam 1985-ös paranoia-trilógiájának második része, a Brazil. Ha 40 évvel később készült volna, tökéletesen megállná a helyét a Napjainkban… felirat is. „A Brazil nem a jövőben játszódik, a film arról szól, ahogyan most élünk“. – nyilatkozta Terry Gilliam mozijáról.
A Brazil a rendező már a Monty Python-tól független munkája (a társulatból csak Michael Palinra osztott szerepet), az egykori Python tagtól elvárható abszurditás még Hollywood giccs lepte forgatagában is képes volt életben maradni, s majd’ negyven év után is elmondható, hogy a Brazil az angol és egyetemes filmművészet egyik gyöngyszeme. Szinte minden jelenetében érezhető a társulat által képviselt intellektuális humor és Terry Gilliam animációkhoz fűződő rendíthetetlen szerelme. Ha meg kellene neveznünk egy művészt, aki a legközelebbi viszonyban áll a mi korunkkal, akkor Terry Gilliam biztos, hogy dobogós lenne.
A film tényleg nem való mindenkinek, ahhoz, hogy igazán be tudd fogadni, fogékonynak kell lenned az abszurd humorra, az iróniára és némi szarkazmus és türelem sem hátrány. Akár a Mester többi filmje, a Brazil is paradox, abszurd és többértelmű. Műfajilag beskatulyázhatatlan: disztópia, szatíra, dráma, fekete komédia is egyben, mely egyaránt merített Franz Kafkától és George Orwelltől, bár számomra Kafka inkább jelen van, a filmet nézve végig az volt az érzésem, mintha az egyik novellájának forgatókönyv változatát olvasnám. A Brazil egy abszurd helyzeten keresztül rekonstruálja egy gépesített rendszer alkalmatlanságát egy olyan világban, ahol a jól ismert „a szabály az szabály“ elvére hivatkozva működik minden, illetve nem működik. Hadd idézzek pár sort Kafka A Kastély című 1926-ban megjelent művéből:
„Arra a bizonyos leiratra, melyet már említettem, köszönettel azt válaszoltuk, hogy semmiféle földmérőre nincsen szükségünk. Ez a válasz azonban, nem az eredeti osztályra érkezett meg, nevezzük A osztálynak, hanem tévesen egy másik, egy B osztályra. Így az A osztály válasz nélkül maradt, de sajnos, a B osztály sem kapta meg teljes válaszunkat, akár, mert maga az ügyirat itt rekedt nálunk, akár mert útközben elveszett (magán az osztályon semmiképpen sem, erről kezeskedhetem).„
Szerintem mindenkinek ismerős a helyzet, amit az agyament bürokrácia jóvoltából időnként kénytelenek vagyunk elszenvedni. Ez köszön vissza a Brazilban is. A 21.század emberének szinte a mindennapjai részévé válik az a kiszolgáltatottság, amit a bürokráciával szemben kell megélnünk. Hivatalról hivatalra küldenek, majd csinovnyiklelkű percemberek játszanak az időnkkel, akik szemében csak ügyiratszámok-, azonosítók-, hivatkozási számok vagyunk, mi meg fokozatosan elveszítjük az irányítást a saját életünk felett. Nyomja meg azt a gombot, húzzon egy sorszámot, adja meg az ügyfél azonosítóját, töltse ki ezt az űrlapot… és valahogy mindig hiányzik egy nyomtatvány, ami miatt újabb köröket kell futnunk. 
Sam Lowry (Jonathan Pryce) adatrögzítő, aki egy banális hiba által (egy döglött bogár kerül az írógépbe, megbénítva ezzel az egész hivatal adminisztrációját) válik egy embertelen rendszer nem működő fogaskerekévé. Egy ártalmatlannak tűnő elírás ugyanis a terrorista Archibald Tuttle (Robert De Niro) helyett a mérnök Archibald Buttle (Brian Miller) kivégzéséhez vezet. Sam megpróbálja orvosolni a hibát, így lesz akaratlanul is a törvény első számú közellensége. Sam Lowry Josef K. filmbéli alteregója, az az arctalan állampolgár, aki próbál a bürokrácia áthatolhatatlan falain, vaskos aktáin és a jogszabályok útvesztőin keresztül közelebb kerülni a megoldáshoz, de a holdkórosok bizonytalanságával botladozik és vérzik el mindannyiszor. A hibát okozó rovar Tom Stoppard forgatókönyvíró ötlete volt, míg a filmben látható rendkívül találó propaganda szlogenek a Harvey Lime-ot is alakító Charles McKeown forgatókönyvírónak köszönhetőek.
A „Fogyasztók Krisztusért!“ jelmondattal McKeown a fogyasztói társadalomnak célozta gyomrosát, különösen a hamis illúziókat hazudó plasztikai sebészeknek, akik megcsonkított pácienseik halála felett ülnek tort. Buttle tragédiáját a Hosszú kések éjszakájának egy szörnyű incidens ihlette, amelynek során Hitler emberei egy Willi Schmidt nevű tiszt helyett tévedésből egy Willi Schmid nevű újságírót végeztek ki. A filmben emlegetett, rettegett 27B/6-os nyomtatvány száma sem lehet véletlen. George Orwell az islingtoni Canonbury Square 6. emeletének 27/B számú lakásában élt, mialatt az 1984 című regényén dolgozott. A filmben feltűnik a 101-es iroda is, s amikor Sam Lowry liftbe száll, az a 84. emeleten áll meg, Mr. Archibald Buttle papírjait 1984. június 31-én adták ki. A klausztrofóbikus atmoszféra, a minisztérium irracionálisan szűk irodái, a széles kanyarulatú lépcsők, a gigantikus épületek, a hatalmas pult, melyek mögött törvényszolgák ülnek, pedig egyértelműen Kafka műveinek világát idézik.
A film címe eredetileg George Orwell és Federico Fellini ikerhatásai miatt 1984 és ½ lett volna, bár Gilliam úgy jellemezte filmjét, hogy „Frank Capra filmrendező találkozik Franz Kafkával”. Mivel az 1984 című regény film adaptációja egy évvel korábban beelőzte Gilliamet, a jogi viták elkerülése érdekében más munkacímet kellett kitalálni. Egy városi legenda szerint a rendező személyes élménye ihlette a film címét: Brightonban látott egy férfit, amint az magányosan üldögélt a tengerparton és az Aguarela do Brasil című dalt hallgatta. A másik változat szerint egy Brazíliában honos bogár adta az ötletet a címválasztáshoz.
A rendező perfekcionizmusa, megalomániája és maximalizmusa miatt a forgatás hónapokkal meghaladta a tervezett időt, s mint az nála már megszokott, a költségvetési keretet is sikerült túllépnie.
Robert De Niro karakterének előző filmjében (A komédia királya) képtelenek voltak megjegyezni a nevét, a Brazilban pedig elírták azt. A színész túl volt már A Keresztapa, a Taxisofőr, A szarvasvadász, a Dühöngő bika, A komédia királya, a Volt egyszer egy Amerika kultikus szerepein, ezért is volt kicsit meglepő egy hozzá mérten szinte másodrangú szerepben. Pedig a színészlegenda maga kereste fel Gilliamet azzal, hogy szeretne részt venni a filmben. Jill Layton szerepére több színésznő is számításba jött (Rosanna Arquette, Ellen Barkin, Jamie Lee Curtis, Rebecca De Mornay, Kathleen Turner), s bár Gilliam személyes kedvence Ellen Barkin volt, választása csupán azért esett Kim Greist-re, mert a színésznőnek addig csak egy filmes kreditje volt.
A karakterek között több áthallás-gyanús név is található: Mr. Kurtzman Harvey Kurtzman, a Help! magazin szerkesztőjéről, és ismert képregény rajzolóról kapta a nevét. Ennél a lapnál dolgozott Terry Gilliam az 1960-as években, s a magazin egyik fotózásán találkozott John Cleese-zel. A törpe termetű színész, Jack Purvis Terry Gilliam filmjeinek állandó szereplője, a Brazilban Dr. Chapman néven tűnik fel, utalva egy másik Python tagra, Graham Chapmanre, Harvey Lime pedig Orson Welles A harmadik ember című thrillerjéből lehet ismerős (Harry Lime). A rendező is cameózik a filmben: az arca ugyan nem látszik, de ő az a titokzatos, ballonkabátos, cigarettázó alak, aki egy épület sarka mögül figyeli Lowry-t. Lint (Michael Palin) gyermekét, Holly-t pedig Terry Gilliam kislánya, Holly Gilliam alakította.
Roger Pratt operatőr mindig telitalálat az olyan rendezőknek, akik a vizualitás varázsának határait a végletekig képesek kitolni, és a mesék világában eresztenek gyökeret (Tim Burton) és ilyen Terry Gilliam is. Pratt és Gilliam közös munkája később A halászkirály legendájában és a 12 majomban is tökéletesen működött. A szürreális hangulat megteremtéséhez elsősorban nagylátószögű objektívet használt, így a színészek arcának közelről történő filmezése torz és groteszk képet eredményezett. A kameraállásokkal pedig úgy teremtette meg az abszurditás atmoszféráját, hogy alacsonyabb szögekből fényképezett. A kép perspektíváját is szándékosan „rontotta el“. Például a kamerát szimmetrikusan helyezte el az ajtóhoz képest, de a padlón lévő szőnyeg ferde, „tönkretéve“ ezzel a felvétel perspektíváját.
A Brazil rendezői változata, akárcsak a Taxisofőr, vagy a Szárnyas fejvadász esetében megfeküdte a Hollywoodi producerek gyomrát. A Universal Pictures vezetője, Sid Sheinberg szerint a film befejezése túlságosan borúlátó, nem elég nézőbarát, ezért megkérte a készítőket, hogy írják át a forgatókönyvet. Azonban erre ők nem voltak hajlandóak, ezért a stúdió egyszerűen lebaltázta a film végét, egy teljesen más értelmezést adva így neki, és ezt a lebutított verziót mutatták be Amerikában (erre a sorsra jutott később A nagy kékség is). Terry Gilliam verziója végül a szakmát is lenyűgözte, A Brazil 1986-ban a legjobb film-,, a legjobb rendező- és a legjobb forgatókönyv – kategóriában elnyerte a Los Angeles-i Filmkritikusok Egyesületének díját. Az Egyesült Államokon kívül mindenütt a rendezői változatot mutatták be.
Kafka, Orwell, Bradbury, K.Dick, vagy Updike hagyatéka időről-időre a filmművészetben is visszaköszön. Mindenki tőlük merít, hisz hatásuk ebben a világban, ahol minden csak valaminek látszik és mindenki csak valakinek látszik, aktuálisabb, mint eddig bármikor, legyen a csinovnyik neve Josef K., Winston Smith, vagy Sam Lowry. A Brazil tűpontosan rekonstruál egy szabályokra és hazugságokra épülő rendszert annak a többségnek a szemén keresztül, aki mindezt nem érti.
Az előző kötelező darab:
