Blokád, rendezte: Tősér Ádám, szereplők: Seress Zoltán. ifj. Vidnyányszky Attila, Gáspár Tibor, Tóth Ildikó, magyar filmdráma, 90 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Üdvözlet Skizofréniából!
Hazánk Oscar-nevezettje megérkezett a mozikba, hogy megmutassa nekünk az első szabadon választott miniszterelnökünk szelíd bölcsessége mögött meghúzódó rátermettséget és következetességet. A Blokád nem olyan, mint az a bizonyos másik film, érdemes rá noszogatás nélkül is beülni függetlenül attól, hogy kiben és miben hiszünk, de naivitás lenne azt hinni, hogy az objektivitás kikezdhetetlen szobra lebegett az alkotók szeme előtt. Kérdés, a világot mennyire lesz képes meghódítani ez a jellegzetesen magyar történet. 
1990-ben Antall József kiutazott az akkor még létező Szovjetunióba, hogy beintsen Gorbacsovnak, aki erre leállíttatta a Magyarországra irányuló kőolajszállítást. Az üzemanyag ára egy szempillantás alatt 60 %-kal nőtt, ami a fuvarozóknál és a taxisoknál kiverte a biztosítékot, ezért napokra megbénították először a fővárost, majd az egész országot. Az események idején a miniszterelnök már nem tudta tovább halogatni, hogy betegségével befeküdjön a Kútvölgyibe, így onnan próbálta kézben tartani az eseményeket. Miközben a film a háromnapos taxisblokád történéseit dolgozza fel, visszatekintünk azokra az időkre, amikor a tánciskolában megismerkedik leendő feleségével, később fiatal középiskolai tanárként veszélyes gondolatokat oszt meg a diákjaival, majd eljön 1956, ahol csak az apja iránti tisztelet menti a komolyabb meg a retorziótól. 
A közelmúlt történelmének feldolgozása általában egy fentről lefelé intézett üzenet az emberek felé, a mit és a hogyan pedig jól tükrözi a szándékot. A nagyobb horderejű filmek állami támogatással készülnek, naivitás lenne azt hinni, hogy ebben az esetben mindenki szabad kezet kap és azt csinál, amit akar. Természetesen soha nem fogunk megrendelésekről, kompromisszumokról, alkukról és feltételekről hallani egyik fél részéről sem, csak régóta dédelgetett álmokról, melyek megvalósítása során valóban meg kellett hozni bizonyos döntéseket, illetve udvarias megközelítés még a régi adósságot törlesztettünk ezzel szókapcsolat gyakori felemlegetése. Antall József szellemi és politikai örökségéhez sokféle módon lehet közelíteni, ez a film csak egy ezek közül, amit a kedves néző vagy magáénak vall, vagy sem. Bárki részéről kisajátítani ugyanakkor nem feltétlenül szép dolog. 
A legtöbb jeles történelmi eseményt, illetve korszakot, időszakot általában egy emberrel azonosítjuk (Dobó, Kossuth, Deák, Hunyadi, Rákosi, Kádár, Haynau stb.), de a rendszerváltás ebből valahogy kimaradt. Itt volt tehát az ideje, hogy kijelöljenek valakit, kinek neve megemlítése mindenki számára egyet jelent magával az eseménnyel és viszont. Antall Józsefre esett a választás, vagyis olyasvalakire, aki finoman szólva megosztja a közvéleményt.
Első lépésként a megítélésén kellett javítani, melyhez egy olyan eseményt választottak, amikor a fiatal magyar demokrácia rögtön szembesült a saját maga éretlenségével. A betegeskedő miniszterelnök a kórteremből irányítja a dolgokat, mert bár nem ő áll ki az emberek elé, nem ő ül le a tárgyalóasztalhoz, valahogy mégis azt éreztetik velünk, hogy minden bénázás, illetve áskálódás ellenére az ő akarata érvényesül, az ő célkitűzései valósulnak meg. 
Tegyük fel, hogy a cselekmény tényleg életrajzok, jegyzőkönyvek, interjúk, beszélgetések, visszaemlékezések, archív felvételek stb. alapján íródott és a lényegi részeket tekintve minden úgy történt, ahogyan azt bemutatják nekünk. Nem voltam ott, nem láttam, nem hallottam, nem tehetek mást, mint hogy elhiszem. A taxisblokád idején a televízión keresztül követtem az eseményeket, mert már életem nagyobb részét a fővárosban töltöttem, akkor éppen máshova jártam középiskolába. Nem láttam az utcákat, nem hallottam a dudálást, gond nélkül eljutottam az iskolába, a szüleim pedig a munkahelyükre, vagyis nem ragadt rám közvetlenül az a hangulat, ami akkor és ott uralkodott. Számomra a történtek egyik legfőbb tanulsága, hogy a taxisoktól azóta is minden kormány f…ik, ami jól nyomon követhető a jogszabályokból és egyéb intézkedésekből. 
Ami a cselekményt illeti, Antall mellett mindenki komplett idióta, a nők butácskák, de leginkább semmilyenek (ez vajon mennyiben tükrözi az akkori szemléletet a maival szemben?), a taxisok meg olyanok, akikből senki nem nézné ki, hogy képesek egységbe tömörülni, szerveződni, tárgyalni és jogokat kiharcolni. Hát ezt csúnyán benézték, de legalább tanultak belőle.
A forgatókönyv óvatosabb annál, mint amit megszoktunk, igaz, a téma is érzékenyebb, közelibb. Az archív és frissen forgatott jelenetek egymásba fonódása ugyanakkor egész jól sikerült, technikailag mondhatni a film rendben van, mint ahogy a színészi játékkal sincs különösebb gond, az ujjaival V betűt formáló Árpi bácsi talán jobb, mint az igazi. Ikonikus jelenetek, ikonikus figurák, emlékezetes beszédek és pillanatok, az atmoszféra jól átjön, megcsap minket a közelmúlt történelmének gázolajszagú szele.
A Blokád ott siklik ki, amikor megpróbálja elhitetni a nézővel, hogy Antall József egész életében azért harcolt, ami most van. Bemutat egy tanárembert, aki félredobja a tankönyveket önálló gondolkodásra tanítja és utcára viszi a tanítványait, valamint minden intés ellenére jól odamond Gorbacsovnak. Mire ez a film elkészült, a múltból jelent lett, ahol az oroszok az energiahordozóikkal zsarolják a világot, a diákok pedig az utcára vonulnak, hogy érdemi változásokat követeljenek. Hogy is van ez akkor most? A végén az is kiderül, hogy a szocializmusban azért éltünk olyan jól, mert felvettünk egy csomó hitelt, amit aztán a magyar gazdaság képtelen volt megtermelni, na de majd most, a rendszerváltozás után minden másként lesz. Ennek tükrében meglehetősen vicces azt látni, hogy a szovjetektől úgy tudunk piaci áron olajat venni, hogy a hanyatló Nyugat előbb utalta el a felzárkóztatásunkra szánt összeget, ezzel vetve véget a taxisblokádnak. Meg lett oldva a probléma, hol itt a baj? A történelem mintha folyamatosan ismételné önmagát. Már csak tanulnunk kéne belőle.
