Fejlesztő: Warner Bros. Games Montréal; Kiadó: Warner Bros. Games; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S
A Gotham Knights-ban Batman fiókcsapatával a romlott város megmentése a célunk: összességében szórakoztató akciójáték, de aki az Arkham-trilógia újabb darabjában reménykedett, az minden bizonnyal csalódni fog.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy létezik egy Arkham Origins is, melyet 2013-ban, tehát 9 hosszú esztendővel ezelőtt épp a Warner Brothers montreali leányvállalata szállított le nekünk. A fogadtatása kifejezetten vegyes volt, köszönhetően annak, hogy a Rocksteady hármasához képest a játékmenetben szinte semmilyen érdemleges megújulás nem történt. Erre anno jómagam azt mondtam, és persze napjainkban sem változott az álláspontom, miszerint egy jól bevált recepthez nem feltétlenül érdemes felelőtlenül hozzányúlni, és szerencsére a kanadai „iparosok” sem gondolták ezt másként. Mindemellett az Origins debütálása a PC-s Arkham Knighthoz hasonlóan vérlázítóan sikerült, ám az utóbbival ellentétben szerencsére a legtöbb arcpirító hibát hamar likvidálták és a hiányosságokat lényegében pótolták.
Ami azt illeti, a start ezúttal is hasonlóan elfuseráltan alakult – de manapság ebben nincs semmi meglepetés. A személyi számítógépes verziót tesztelve számos bogárka keserítette meg az életemet, s a fórumokat bújva sorstársaimhoz hasonlóan főleg az AMD videokártyával rendelkezők bosszankodhatnak, mivel bizonyos küldetések közben rendkívül banálisan a Gotham Knighs az illesztőprogram elavultságára hivatkozva fogja magát és visszapenderít szeretett operációs rendszerünkbe. Ez főként akkor tud fájó lenni, ha mondjuk legnehezebb fokozaton igyekszünk a város utcáit kipucolni és az utolsó gyomrost a játékos kapja. Meglepő módon a kilépést úgy orvosolhatjuk, ha a grafikai beállításokban mindent a legalacsonyabb szintre kalibrálunk.
Ezen felül apróbb furcsaságokba is belebotlottam (például talajon csúszkáló járókelők) de összességében mindez nem szegte kedvemet, hogy újra Gotham felhőkarcolóit és sikátorait járjam. A történet lehetett volna az Arkham-sorozat folytatása, de a készítők másként gondolták ezt, ugyanis a Sötét lovag tényleges halálával a búskomor metropoliszban visszatért korábbi medrébe az élet. Szerencsére a világ legnagyszerűbb nyomozója az évek során tanítványokat is toborzott: személyiségük gyökeresen eltérnek egymástól, csakúgy, mint harci képességük. Barbara Gordon/Batgirl mellett a két ex-Robin, nevezetesen Dick Greyson/Nightwing (Éjszárny) és Jason Todd/Red Hood (Vörös sisak) igyekszik a kissé tán túlbuzgó ifjú titán, Tim Drake oldalán csapatot alkotva visszaállítani a maszkos igazságosztók jó hírnevét, akikre még rosszabb idők nehezednek, mióta a bajszos felügyelő kikerült a képből.
Gotham ugyan a korábbiaknál jóval színesebb, óriási s hemzseg látnivalóktól és tengernyi gyűjtögethető tárgyaktól, amik alapján jobban elmélyedhetünk eme nagy múltú település históriájában. Háromféleképpen térképezhetjük fel: egy Batwing küllemére hajazó drónnal, motorral vagy gyalogosan. Ezek közül az első gyakorlatilag „leteleportál” bennünket az arra kitalált fix pozícióra, általa pedig gyorsabban közlekedhetünk. Gyakorta kapóra is jön, hiszen megbízatásainkat meglepően nagy területen abszolválhatjuk. A mocink hasonlóan folyamatosan hozzáférhető, csak egy gombnyomás és előbukkan a láthatatlanságából. Hangulatilag közel sem olyan vagány ezzel furikázni, mint teszem azt az Arkham Knight emlékezetes batmobilját.
Belekóstolhatunk hőseink nappali életébe is, s tán a játék legerősebb pontjának a közöttük zajló izgalmas párbeszédek bizonyultak, vagyis pontosabban az, hogy az előrehaladásunkkal párhuzamosan miként válnak jól összehangolt bandává. A missziók elvégzése előtt s után ruhák (skinek), illetve közelharci és dobó fegyvereink felspécizésével egyaránt a Gotham szívében fellelhető harangtoronyban (Belfry) operálhatunk. Valahányszor befejezünk egy feladatot, pláne sztoriközpontút, mindig vissza kell térnünk erre a helyre, új fejlesztési lehetőségeket is ekként abszolválhatunk. Erre főként azért lett szükség, mert a szereplők közötti interakció is ebben az épületben bontakozik ki.
A Gotham Knights sajnos szenved a kreativitás hiányában, szinte minden egyes teendőnk leredukálódik arra, hogy egyik küldetésből a másikba kerülve elnáspángoljuk a különböző fizimiskájú rosszarcúakat, akiknek a vezetői között felbukkan Mr. Freeze (Mr. Fagy), Harley Quinn vagy Clayface (Agyagpofa) – utóbbinak egyébként eszméletlen látványos mozgáskultúrát sikerült összehozni. Ugyan tartalmaz logikai fejtörőket és kezdetleges nyomozós szcénákat, de a játéknak alig van olyan szcénája, amiben a lopakodásra és a csendes kiiktatásra helyeződik a hangsúly, így pedig az összkép tényleg olyan, mintha négyesünk még csak most tanulná szakmáját. Különös ez, hisz az „előzmény” már 2010-es Arkham Asylum apropóján jóval kiforrottabb, ennek fényében pedig tesztalanyunk visszalépésként aposztrofálható.
Tán szigorú szavaknak tűnnek ezek, elődjeihez képest nem lesz belőle klasszikus, de ennek ellenére ismét tisztességes produktummal állunk szemben. Ugyan Gotham sokszor kong az ürességtől, San Andreas-szintű nyüzsgő helyre senki ne számítson, de mégis áthatja a hamisítatlan DC-hangulat.
Legutóbb ezt teszteltük:
