Vérapó (Violent Night), rendezte: Tommy Wirkola, szereplők: David Harbour, John Leguizamo, Beverly D’Angelo, amerikai akcióvígjáték, 101 perc, 2022., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
John Mik
A Mikulás és a 18-as karika? Bizony! A norvég rendező, aki elhozta nekünk a Boszorkányvadászokat, a Hét nővért és a Náci zombikat ezúttal a Die Hard fehér atlétatrikóját cserélte le piros kabátra. A Télapó kiégett alkoholistaként osztja a virgácsot, amire bizony sokan rászolgáltak. A Vérapó igazi karácsonyi film, hiszen a szeretetről, a csodákról és a család fontosságáról mesél nekünk, meg persze egy kicsit arról is, hogyan lehet botnyalókával kivégezni valakit. 
Vajon a kedves olvasó elgondolkodott-e már azon, hogy a „gyerekes” jelzőnek miért van negatív kicsengése? Itt most nem a gyerekes anyukára gondolok, hanem arra, ha valaki olyasvalamit csinál, ami – legalábbis mások szerint – nem méltó a felnőtt léthez. Természetesen teljesen jogos az elvárás, hogy felnőttfejjel sokkal érettebben viszonyuljunk a dolgokhoz, de miért ne őrizhetnénk meg a bennünk rejlő gyerekből legalább egy keveset? Emlékszem, amikor a fiam elárulta, hogy már régóta tudja, nincs húsvéti nyuszi, mert egyszer korábban ébredt és látott minket a kertben ajándékokat rejtegetni, csak nem akart minket megbántani. Ez lényegében azt jelenti, hogy még évekig meghagyott minket a hitükben és ezzel együtt még évekig szívtunk a vásárlással, készülődéssel, logisztikával. Hát nem édes?
Ne szépítsünk, az ünnep, mint olyan már nagyon régóta nem azt jelenti, mint a kezdet kezdetén. Felgyorsult és elanyagiasodott világunkban már szó sincs szeretetről, nyugalomról, türelemről, megbocsátásról vagy megbékélésről, rohanunk boltról boltra, rokonról rokonra és azt számolgatjuk, hogy a következő ünnepig mennyi nyugtunk lesz. Felmérések szerint az emberek 60-70 %-a utálja utálja a munkáját, pedig csak arról van szó, hogy évtizedeken keresztül ugyanazt vagy majdnem ugyanazt kell csinálnia. Most képzeljük el szegény Mikulást, aki már évszázadok óta ugyanazt csinálja és ki tudja, hol van még a vége. A gyerekek pedig egyre követelőzőbbek, szemtelenebbek, türelmetlenebbek és rosszabbak. Nem csoda, hogy az öreg mostanra teljesen kiégett és alkoholba fojtja a bánatát. Ráadásul egyre kevesebben hisznek benne, mert ebben felgyorsult digitális világban nincs helye a csodáknak.
A Mikulás ettől függetlenül – még ha duzzogva is és részegen – teszi a dolgát, így jut el egy hatalmas családi birtokra, ahol egy masszázsfotelben heveri ki az ajándékosztás fáradalmait. Pihenését azonban megzavarja néhány rosszfiú és rosszlány, akik lemészárolják a személyzetet és túszul ejtik a család tagjait, hogy hozzáférjenek a széfben őrzött dollár százmilliókhoz. Az öreg menne tovább a dolgára, hiszen esze ágában sincs ebbe belekeveredni, de egy kedves kislány – aki ráadásul egész évben jól viselkedett – arra kéri, maradjon és segítsen kiszabadítani a többieket. Aki azt hiszi, hogy a Mikulás ezek után egyik csodát hajtja végre a másik után, az nagyon téved, hősünk ebbéli eszköztára ugyanis meglehetősen szegényes, ám hatalmas termete és sötét múltja elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy módszeresen irtsa ki a betolakodókat. 
Mert amit látunk, az színtiszta vérengzés, az ember nem is hinné, hányféleképpen lehet kioltani valakinek az életét. De ne feledkezzünk meg a családról sem, akiknél ellenszenvesebbet keresve sem találhattak volna, egytől egyig érzelmi analfabéták, akik csak azért jöttek össze a szeretet ünnepén, hogy a dúsgazdag és befolyásos házigazda kegyeit keressék. Semmivel sem jobbak, mint a terroristák, de tényleg. Egyedül a kislány szimpatikus és hát mégsem kívánhatjuk, hogy árva gyerekként nőjön fel, de azért megfordul a fejünkben ez a lehetőség is. Az ő hite, jósága és kedvessége tartja életben ezt az egészet, bár azokkal, akik családja életére törtek, nem finomkodik, köszönhetően mindannyiunk karácsonyi kedvencének, a Reszkessetek, betörők!-nek.
Az ünnepi légkör, a szülő-gyerek kapcsolatok és a család fontossága nélkül ez a film tulajdonképpen bárhol és bármikor játszódhatna és a főhőse akárki lehetne, de éppen ettől lesz (kellene lennie) más, mint a többi. Kapunk egy kis pluszt azzal, ahogy mérlegre teszik az ember egész éves cselekedeteit és tél van, meg áhítat, meg minden. Feltárja ugyan a jóságos és kedves Télapó eddig ismeretlen oldalát, valamint kérdéseket tesz fel a személyét és létjogosultságát illetően, de a Vérapó mégis inkább ott tud jól működni, ahol kevés a lelkizés, a duma és kizárólag az erőszakra koncentrál.
Két lehetőséggel is lehetett volna élni, az alkotók vagy kihagyják a sallangot és egy 80 perces orgiát rendeznek vagy jobban kidolgozzák és arányosabban osztják el ezeket a részeket, hogy valóban indokolt legyen a 101 perces játékidő. Mert amúgy érdekes látni, hogy kiből mit hoz ki a Karácsony, ki mit gondol az ünnepekről, az ajándékozásról és a szeretetről vagy annak hiányáról, csak éppen ezek nagyon pongyolán vannak megfogalmazva és a karakterek sincsenek rendesen kidolgozva. David Harbour ettől persze még zseniális, fogalmam sincs, hogy a látottakból mennyi ő és mennyi a dublőre, de kegyetlenül megbünteti a rosszakat, annyi szent. Anatómia vizsgára készülőknek kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott! 
