Hét nővér – kritika


Hét nővér (Seven Sistesr/What Happaned to Monday), rendező: Tommy Wirkola, szereplők: Noomi Rapace, Glenn Close, Willem Dafoe, Pal Sverre Hagen, angol-francia-belga-amerikai sci-fi, 123 perc, 2017. (18)

Te magad légy

Hogy kerül napjaink legégetőbb kérdéseivel foglalkozó filmjére 18-as karika? Úgy, hogy ezekre a kérdésekre a jövőben adott válaszok rendkívül drasztikusak és erőszakosak. Az abszolút eredeti filmötlet az elgondolkodtató témát gyilkolással és akcióval végzi ki, de a néző fejében azért mégis ott motoszkál, hogy a világ nem csak a filmvásznon rohan a vesztébe. 

A nem túl távoli jövőben a Föld lakossága eléri a 10 milliárdot (a billion továbbra sem billiót jelent, kedves fordító), az éhínségen génmanipulált növényekkel kívánnak enyhíteni. Ezek azonban ikerterhességet okoznak, ami újabb ellátási gondokkal és humanitárius katasztrófával fenyeget. Az okosok (Glenn Close irányításával) azt találják ki, hogy minden család csak egy gyermeket tarthat meg, a többit lefagyasztják szebb napokra. Ennek ellenőrzésére és végrehajtására olyan törvényeket hoznak, melyek egy totalitárius rendszer kialakulásához vezetnek. Ebbe születik bele titokban a hét Settman nővér (Noomi Rapace), akiket apjuk (Willem Dafoe) gondosan elrejt a nagyvilág és a hatóságok szeme elől.

Sokan a saját, meg nem valósult álmaikat akarják behajtani a gyerekeiken, de senki nem lehet egyszerre Nobel-díjas, olimpikon, rocksztár, űrhajós, és plasztikai sebész. Ebből a szempontból a hét testvér minden szülő álma, mert mindegyik jó valamiben. Önálló személyiségek, mindegyikük összetett jellem, de ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni őket, azon túl, hogy máshogy öltöznek, más a frizurájuk stb. egy-egy fő tulajdonságuk, készségük domborodik ki.  Ebben nagy felelőssége van Noomi Rapace-nak, akit nem érzek elég erősnek ehhez a szerephez, az akciójelenetek jobban állnak neki, mint a hét testvér megformálása. Maga az alapötlet kifejezetten okos és eredeti. A napjainkban is fennálló problémák megoldására felvázolt jövőkép nem túl biztató. Megjelenésében Az ember gyermekét idézi, a jelmezek, díszletek és a különböző toldatokkal elmaszkírozott jelenkori autótípusok láttán valószínűleg sokaknak fog ez a film az eszébe jutni (főleg most, hogy leírtam). A folyamatos kontroll alatt tartott társadalom nyomasztó atmoszféráját jól sikerült visszaadni.

A Hét nővér azonban elsősorban akció (erőszakos akció, a rendező korábbi filmjei alapján ezen nincs is mit csodálkozni), ezért csak érintőlegesen foglalkozik olyan kérdésekkel, mint túlnépesedés és az emberiség jövője. Más részről erősen jelen van a család. Először az apa karaktere, aki kénytelen anya nélkül felnevelni a lányokat, de ennél jóval többet tesz, hiszen felkészíti őket a túlélésre ebben a világban. Aztán ott vannak az eltérő személyiségű lányok, akik nem egyformán élik meg a kényszerű együttélést és a heti egy nap kimenőt. Minden konfliktus abból fakad, hogy a lányok ragaszkodnak a privát szférához, így titkaik lesznek a többiek előtt, valamint megjelennek a vélt vagy valós sérelmek és az egymásra való irigység is. Ezek gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy egy személyként jelenjenek meg a külvilág előtt. Olyan dolgok kerülnek így felszínre, mint az önfeláldozás, a közös felelősségvállalás vagy a fontossági sorrend. A műfajok közötti kalandozás a film végéig kitart, az akció, a nyers erőszak és a brutális képsorok mellett a lezárásként felvetett újabb gondolatokat szintén a jelenkor problémái szülték, és mint ilyet, már régen társadalmi vitára kellett volna bocsátani.

Bár az alapfelvetés, illetve a felvázolt diktatórikus jövőkép csak eszközül szolgál, a Hét nővér mégis képes átadni azt az üzenetet, hogy a helyzettel sürgősen kezdenünk kell valamit, és a most kérdéseire adott jövőbeli válaszok közül nem a filmben látottak a legvonzóbbak az emberiség számára.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Viszkis - kritika
Következő cikk Little Boy Blue 1. évad - kritika