Fejlesztő: Daedalic Entertainment; Kiadó: Daedalic Entertainment, Nacon; Platform: PC, PS4|5, Xbox One & Series X|S
A The Lord of the Rings: Gollum tipikusan az a játék, aminek már a gondolata is furcsa, de ha már megjelent, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy a baljós előjelektől függetlenül egész szórakoztatóra sikerült.
Habár Tolkien világa könyv és mozgóképes formában egyaránt lebilincselő, eleinte ódzkodtam az ötlettől, miszerint Gollam/Szméagol bőrébe bújva fedezzük fel Középfölde legsötétebb szegleteit. A koncepció valójában egyáltalán nem vészes, és az első kedvcsinálók alapján erősen furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mit élhetett át a The Lord of the Rings: Gollum címszereplője, miután Szauron harcosai az Egy Gyűrű után kutakodva foglyul ejtették és megkínozták. Ugyanakkor azok a vélemények is érthető fülekre találnak, hogy mégis mi a túrónak kellett A gyűrűk ura franchise egyik legsokoldalúbb, de egyben tán legellentmondásosabb mellékkarakteréről olyan játékot készíteni, amelynek ő a főszereplője?
Ha – filmes oldal révén – csupán Peter Jackson rendezéseire szorítkozunk, akkor emlékezhetünk rá, hogy a láncreakciót a félszerzet indította be igazán, minek következtében kikotyogta vallatóinak a „Zsákos” és „Megye” neveket. Így a Gollum eseményei is nagyjából ettől a pillanattól startolnak, s az egykori hobbitkánkat a Sötét torony egyik cellájában üdvözölhetjük és megkezdődik a váratlan utazás. A játékmenet sajnos ahogy várható volt, rendkívül lineáris és még annál is primitívebb lett.
Az elsődleges teendőnk, hogy sompolyogjunk, ugráljunk, Perzsa hercegét megszégyenítően falon fussunk és elvégezzünk az orkok és vezetőik által kitalált felettébb suta feladatokat. Ennek tükrében a titkos tervünk természetesen nem is lehet más, minthogy megszökjünk a rabság alól. Mindebben (cella)társaink is segítenek nekünk, akiknek hasonló ambíciói vannak, de az alapanyagból jól tudjuk, hogy skizofrén karakterünk önző céljai elérése érdekében szinte bárkit képes megvezetni – már pedig ki kell jutnia Barad-dûrból, hogy újfent megkaparintsa a hatalom gyűrűjét.
Olykor felbukkannak opcionális párbeszédek, ahol Gollam és Szméagol vitatkozik jellemzően arról, hogy miként kerülhetnek ki számukra kedvezően az aktuális slamasztikából. Az alkotók ügyesen eltalálták a két személyiség közötti mentális különbségeket: az előbbi intelligensebb, viszont velejéig romlott, míg a másik butuska, de jó szándék vezérli. Az ötletes trécseléseknek köszönhetően remekül kidolgozták a Drágaszág utáni sóvárgásukat, hiszen ez az egyetlen közös pontjuk, aminek hiányát mindketten megszenvedik. Mindazonáltal a diskurzusok és az ebből fakadó nézeteltérések ebben a formában fölöslegesek, ugyanis a szövegelés mindig ugyanahhoz a fordulathoz vezet.
A szereplők mozgása nem túl kifinomult, egyedül talán Gollamé tűnik kidolgozottnak, a többieké viszont gépies és mintha robotok közlekednének ide-oda. Van egy spéci képességünk, mégpedig a „Gollum Sense”, mely gombnyomásra mutatja meg nekünk a megfelelő haladási irányunkat, valamint a felszerezhető tárgyak pozícióját. Találunk köztük trófeavadászok számra összegyűjthető kacatokat, és életerő növelő halackákat ész tojászokat, valamint küldetéseinkhez szükséges eszközöket. A fegyverek nem igazán képzik hősünk eszköztárát, ha csak nem vesszük figyelembe Gollam kezeckéit, hisz közreműködésükkel settenkedésünk közepette hébe-hóba megfojthatunk rosszarcú orkokat, de szigorúan csak a sisak nélkülieket.
A The Lord of the Rings: Gollum rajongóknak készült, de előbb nem ártott volna megkérdezni őket létjogosultságának fontosságáról, mielőtt nekiállnak a fejlesztésének. A sok negatívum dacára viszont azt mondom, hogy egy tipikusan olyan akcióplatformer került terítékre, ami 8-10 órára egész jól elszórakoztatott. Sokak szerint a tavalyi Saints Row után idén eme címünk esélyes az „Év legrosszabb játéka”-díjra, jómagam nem szaladnék ennyire előre, mivel még bőven hátra van az esztendő másik fele. (A tesztpéldányt a Magnew biztosította.)
Legutóbb ezt teszteltük:
