Fejlesztő: Tindalos Interactive; Kiadó: Focus Entertainment; Platform: PC, PS4|5, Xbox One & Series X|S
Az Aliens: Dark Descent alapjait A bolygó neve: Halál című filmre építi és nem csak rajongóknak készült, hanem olyanok is bátran harcba szállhatnak az idegenekkel, akik eddig kerülték ezt a világot.
Az Aliens: Dark Descent egy felülnézetes taktikai akciójáték, amiben maximum ötfős csapatot irányítva a Lethe bolygón lövöldözhetünk xenomorph-okra. A feladatunk azonban nem csupán a vérszomjas idegenek likvidálása, hanem bajbajutottak megmentése mellett információkat kell gyűjtenünk a planétán elszaporodott lényekről. A történet egyébként közel 20 évvel megelőzi James Cameron klasszikusát, és azt leszámítva, hogy alapjait a rendező 1986-ban, kishazánkban két esztendővel később, bemutatásra került mozija szolgálja, tesztalanyunk fejlesztői nagyon helyesen semmiféle utalást nem tettek a Nostromón zajlott eseményekre.
Épkézláb ötletek híján az utóbbi időkben a szélesvásznúhoz hasonlóan a videójátékos franchise sorsa sem bizonyult túl meggyőzőnek. Legutóbb 2021 szeptemberében verbuválhattunk össze csapatot egy vállalható kooperatív FPS keretein belül, és tán nem meglepő módon a Fireteam Elite sztorija kísértetiesen hasonlít a Dark Descent-ére, ugyanakkor a műfaji különbségek mellett minőségileg teljesen más szintet képviselnek. Mindazonáltal a francia készítők játéka egy kicsit mintha a széria egyik legjobb epizódjától, a Alien: Isolationtől inspirálódott volna. Egységünkkel ugyanis óvatosnak kell lennünk, hiszen valamennyi tagja érző személyiség és e tekintetben a Tindalos nagyon ügyesen megfogta eme univerzum lényegét. A xenomporphok ugyanis függetlenül attól, hogy pusztán közvetlen közelségükben jelentenek veszélyt, rendkívül gyors mozgásuk mellett agresszívek és mindezek kombinációja mivoltából nem érdemes packázni velük.
„A legjobb bogár a halott bogár” mottójával élve egyik küldetésről a másikra haladva tucatszámra írthatjuk az ízeltlábúakat, természetesen korábban nem ismert példányok is felbukkannak, ám az általunk irányított katonák stressztűrő képességének meg van a határa. Vagyis, ha például az egyik emberünk túl sok feladat elvégzésén vett részt, legyen az mondjuk egy szimpla arcramászó lelövése vagy hosszú kutakodás a sötét folyosókon némi „trófea” megszerzésével kiegészülve, akkor fejben hamar betelhet a pohár. Tehát túl sok stressz miatt hajlandó rohamosztagost meghazudtolóan gyakorta rosszul célozni, így pedig potenciálisan könnyedén másvilágra kerülhet. Amúgy szereplőinket csak egyszerre kontrollálhatjuk, a magánakciók ezért teljességgel ki vannak zárva.
De jó hír, hogy játszhatjuk merőben eltérő felfogásban is a játékot. Mégpedig úgy, hogy a legnagyobb óvatossággal, csendben haladva vánszorgunk el a célunkig. Persze egyes szcénák apropóján olykor így sem ússzuk meg a fegyverropogást, de egy idő után érdemes játékstílust váltani, vagyis, hogy miként haladunk előre (így is kerülve a monotonitást). Mindenesetre, ha gyalogosaink lelki világa teljesen megbolydult, előre dedikált helyre hívhatunk APC-t, aminek közreműködésével el tudunk jutni a biztonságos űrbázisig. Itt pihentethetjük az egységeinket, de gyógyíthatjuk és fejleszthetjük is őket, továbbá megváltoztathatjuk küllemüket, a nemüket, a nevüket vagy akár új fegyverekkel is felszerelkezhetnek. Az utóbbihoz viszont sokat kell kutakodnunk, akárcsak a szintlépéshez. Az APC-ket, amik lényegében autó szerű járművek, a térkép közreműködésével egyébként gyorsutazásként is bevethetjük, viszont csak az előre megadott helyen tudnak leparkolni. Ez egy kicsit furcsa, mert mozogni a térképen lényegében bárhol tud, de várakozni meg nem. Mindenesetre figyelnünk kell, hogy hány napot szunyókálunk az űrállomáson, mert ha túl sokáig szöszölünk, megadjuk az esélyt annak, hogy a xenomorphok még jobban elszaporodnak.
Az első kedvcsinálók alapján nem hozott különösebben lázba az Aliens: Dark Descent, viszont kellemes csalódásként ért már rögtön az elején. Vételárunkért cserében egy ügyesen kidolgozott, elképesztően jól eltalált atmoszférával rendelkező játékot kapunk, ami grafika és hang szempontjából sem vall szégyent, s zeneileg csodálatos megidézését hallhatjuk James Horner nagyszerű témáinak.
Legutóbb ezt teszteltük:
