A fattyú (Bastarden), rendezte: Nikolaj Arcel, szereplők: Mads Mikkelsen, Simon Bennebjerg, Amanda Collin, dán történelmi film, 122 perc, 2023., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A föld azé, aki megműveli?
Mads Mikkelsen eddig másokért háborúzott, de most a saját igazért harcol, hogy békében és boldogságban élhessen saját kis földjén. A fattyú egy szikár és véres történelmi mozi, mely hazájában minden létező díjat elnyert és ez volt Dánia Oscar-nevezettje is. 
Jylland (Jütland) félszigete nagyjából fél magyarországnyi területű és a dánok, valamint a németek osztoznak rajta. Legmagasabb pontja 170 méter magas, a síkságok és dombok uralta vidék hihetetlenül gazdag kulturális és történelmi múlttal rendelkezik: ősi temetkezési helyek, viking erődítmények, királyi kastélyok, de a közeli vizeken zajlott az I. világháború legnagyobb tengeri csatája is.
Erre a zord és első látásra terméketlen vidékre érkezik meg 1755-ben 25 év katonáskodás után Ludvig Kahlen kapitány (Mads Mikkelsen), miután a kincstár jóváhagyta, hogy saját költségén megművelje a földet és kolóniát alapítson a király nevében. Kahlen egy földesúr és egy szakácsnő törvénytelen gyermeke, ezért minden vágya, hogy ezen cselekedete elismeréséül nemesi rangot és vagyont szerezzen magának, mondhatni végre emberszámba vegyék. 
Elképesztő elszántsággal veti bele magát a munkába, ám a helyi földesúr, Frederik de Schinkel (Simon Bennebjerg) – aki egyben a helyi bíró is – nem nézi jó szemmel a ténykedését, mert a környék valamennyi földjét a sajátjának tekinti. A kolónia alapítását nem csak ő nehezíti meg, hanem a természeti adottságok és a közeli erdőben tanyázó zsiványok is. Mégis sokan hisznek benne, beleértve a helyieket, a földesúrtól megszökött cselédet, Ann Barbarát (Amanda Collin), a magához vett árva roma kislányt, Anmai Must és Edel Helenét (Kristine Kujath Thorp), aki meglátja a kapitányban a potenciált és inkább menne hozzá, mint a számára kiszemelt kuzinjához, a nem kicsit pszichopata de Schinkelhez. A kapitánynak tehát nem csak az elemekkel, hanem a helyi hatalmassággal és az érzelmeivel is meg kell küzdenie, de van egy titokzatos fegyvere, amit úgy hívnak: burgonya. Ezen növény nevének puszta megemlítése is a frászt hozza ellenségeire, mert szinte minden földben megterem.
Ahogy 2015-ben Matt Damon meghódította a Marsot és biztosította saját fennmaradását ezzel az igénytelen növénnyel, úgy kezd bele a lápvidék megművelésébe és kolonizálásába kapitányunk. Hisz Istenben, a királyban, a nemesi rangban, valamint saját magában és bár utóbbi talán a legfontosabb, mégis hosszú út vezet ennek felismeréséhez. A fattyútól földesúr apja akart szabadulni, ezért küldte, száműzte a seregbe, ahol derekasan helyt állt és saját jogán küzdötte fel magát a kapitányi rangig, ami nemesként szinte az ölébe hullott volna. Valószínűleg itt találkozott a burgonyával is, ami számtalanszor menthette meg az éhhaláltól. Kahlennek nem lenne szüksége a nemesi rangra, hiszen hamar kiderül róla, hogy 25 éve háborúskodás után is emberibb és nemesebb, mint bárki, akihez hasonlítani akar. Ebben a kérdésben azonban hajthatatlan.
Mads Mikkelsen egyértelműen uralja a vásznat, ahogy a gyönyörűen fényképezett tájban próbál érvényt szerezni akaratának. Az egész olyan, mint egy – északi – western: a bátor pionír megvetné a lábát, de ehhez számtalan akadályt kel leküzdenie. A történelem sosem volt mentes az erőszaktól, a dánra ráadásul ez hatványozottan igaz, így A fattyú az ármány, a cselszövés és a bosszú, a kegyetlenkedés és az öldöklés körül forog, de jut hely az érzelmeknek és a meghitt pillanatoknak is, ugyanakkor a megszokott fekete humort szinte teljesen nélkülözi, de nem is nagyon való ide.
A skandináv filmek kedvelői jó néhány ismerős arcot felfedeznek majd, emlékezetes alakítást nyújt – többek között – Amanda Collin, aki A farkas gyermekei Anyájának robotszerű hajthatatlanságával vértezi fel magát. Szegény és gazdag, jó és rossz csatája ez, egy véres és szikár mese Dánia bölcsőjéből, egy olyan korból, amikor az emberélet mit sem ért. Mivel megtörtént esetet dolgoz fel, a befejezést az élet hozta, így a „happy end” zavarba ejtő módon nem hollywoodi. 
