Még egy kört mindenkinek – kritika


Még egy kört mindenkinek (Druk/Another Round), rendező: Thomas Vinterberg, forgatókönyv: Tobias Lindholm, Thomas Vinterberg, szereplők: Mads Mikkelsen, Thomas Bo Larsen, Lars Ranthe, Magnus Millang. Dán filmdráma, 115 perc, 2020.

“Mi az ifjúság? Álom.
Mi a szerelem? Ennek az álomnak a tartalma.”
(Kierkegaar)

A pohár fenekére és egy kicsit mélyebbre is nézünk

Thomas Vinterberg időről időre bizonyítja, hogy nem csupán Dánia, hanem a világ egyik legminőségibb rendezője. Mads Mikkelsen pedig sokadszor bizonyítja, hogy ő korunk egyik legzseniálisabb színésze. A Még egy kört mindenkinek minden józan filmszeretőnek kötelező darab, minek hatása még másnap is érződik majd.

A dán származású Thomas Vinterberg neve leginkább a Születésnap és A vadászat című filmremekekkel vésődött az emlékezetünkbe. A szakma azonban ennél sokkal többet is köszönhet neki, hisz ő volt Lars von Trier mellett a Dogma95 csoport másik alapítótagja, olyan filmkészítési szabályokat fektetve le, amelyek a speciális effektusok mellőzésével a történetre-, a színészi alakításokra- és a téma hagyományos értékeire fókuszál.
A Még egy kört mindenkinek ismét meggyőzött arról, hogy Vinterberg is az a rendező, akivel nem nagyon lehet mellényúlni, hisz nála  valóságosabban csak kevesek tudják ábrázolni az emberi drámák legsötétebb bugyrait. Nagyon ért ahhoz, hogy szilánkosra zúzza az embert, és keserédes ízt hagyjon bennünk. A dán iváskultúráról annyi fogalmunk van, hogy- mint általában a skandináv országoknak-, nekik is igencsak meghitt a kapcsolatuk az alkohollal.Bár az alkohol romboló hatásáról eddig Mike Figgis Las Vegas, végállomás című szintén zseniális filmjénél megrázóbbat én még nem igazán láttam (csak nála a piálás a végső megoldás halálként funkcionált), Vinterbergnél inkább valamiféle egérút és talán több is annál. Segít visszahozni az Életbe, vagy legalább elviselhetőbbé tenni azt. Ugyanakkor egy kétélű fegyver is, és ezt a végét fogta meg Vinterberg a Még egy kört mindenkinek című filmjével, amely egy végtelenül elkeserítő és komplex alkotás, nem is elsősorban az alkoholról, mint inkább az eltemetett ifjúságról szól. A főszereplők életének metszéspontja nem csak a hivatásukban, hanem kiüresedett életükben keresendő, amely egy ideje leginkább a nihilizmus felé gravitál. Ebből a vegetatív állapotból próbálnak az alkohol segítségével visszatalálni önmagukhoz, csakhogy a megváltás felé vezető út veszélyeit nem biztos, hogy bekalkulálták. De miről is van itt szó?  A történet négy barátról szól, Martin (Mads Mikkelsen) egy középiskolai történelemtanár, enyhén szólva burn out-os a fickó, akinek sem a tanítás, sem az otthoni légkör nem nyújt már boldogságot. Csak önmaga árnyékának vetülete, családja számára is csak plusz egy fő az asztalnál. Nikolaj (Magnus Millang) pszichológiatanár, aki újdonsült apukaként kissé mellőzve érzi magát, Peter (Lars Ranthe), egy hivatásába belefásult énektanár, és végül Tommy (Thomas Bo Larsen), egy nőtlen tornatanár, akinek beteg kutyáján kívül tényleg senkije sincs. Nikolaj egy nap előáll Skårderud áltudományos elméletével, miszerint ha az ember véralkoholszintje 0.5 százalékkal magasabb értéket mutatna, bizonyos dolgok könnyebben mennének. Ha mintegy kísérletként ezt a szintet ők naponta belőnék maguknak, az talán feljavítaná a teljesítményünket, de a kedélyüket legalábbis. És a teszt működik, hiszen az alkohol köztudottan oldja a gátlásokat, tompítja a szorongásokat, növeli az önbizalmat. Titkos társaságként, amolyan szabadkőművesekként ugranak fejest a kísérletbe, s a kis dózisokba belőtt alkoholmértéket gyönyörűen hozni is tudják, csakhogy gyarló és mohó az ember, megízlelve az eredmény jótékony hatásait, a minimumszint után a maximumszintet is meg akarják tapasztalni. Emelik a tétet  0.5-ről 1,8-ra, derékszögben közlekedve esnek-kelnek, s már az iskolában is  egyre nehezebben leplezik szenvedélyüket. Boldogságuk zálogát termoszban viszik a tanórákra is, ahol aztán kis túlzással holdkórosként közlekedve a kantinban, vagy arccal megkínálva az ajtófélfát, simán leadják az órát.Mindegyikük más problémával küzd, éppen ezért a kísérletként indult ártatlan kis játékuk is láthatóan másként hat érzelmileg, már a mindennapi rutin részévé válik. A végpontokon négyük közül Martin és Tommy áll. Míg Tommytól láthatóan nem áll távol a reggeli indító, Martin az a típus, aki ugyan nem rendszeresen, de akkor nagyon ad az érzésnek és másnap snittekből próbálja összerakni a képet. És itt nem mehetünk el Mads Mikkelsen fájdalmas alakítása mellett. Ahogy az éttermi jelenetek alatt barátai körében vívja belső harcát a józan ész és mértéktartásra képtelen énje közt,  ugyanez játszódik le pepitában családi vacsorák alkalmával is. Az alkohol segítségével visszakerülnek a fiatalságukhoz, a taposómalomból való kiszakadáshoz, egy mentséget jelent számukra. Egy kötelezettségek, szabályok és elvárások nélküli dimenzióba rántja őket.  Ráadásul Martin saját önigazolásának felmentő seregeként tekint Churchillre, Hemingwayre, szépen beépítve azt a tananyagba is.

Giccses közhelyek helyett Vinterberg ismét egy olyan terepen bóklászik, ahol érzelmi magasságok és mélységek legszélesebb skáláján játszva juttatja el a nézőt a katarzisig. A film az utolsó jelenetében nyer értelmet, a kísértés és a józan ész örök viadalának állítva emléket.
Thomas Vinterberg filmje egy hatalmas felkiáltójel mindannyiunk számára, hogy akár egy pohár sör is kapudrog lehet az alkoholizmushoz, főleg, ha rosszkor talál meg. A rendező személyes tragédiája (lánya a forgatás negyedik napján autóbalesetben vesztette életét) és gyásza írta át a forgatókönyvet, amelyen még lánya unszolására kezdett el dolgozni, s ami végül az eredeti tervtől eltérően egy más lezárást kapott.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A 2021-es Oscar-jelöltek listája, lehet női rendezőé majd a szobrocska
Következő cikk Vicces videóba vágták Sandra Bullock filmes ügyetlenkedéseit