Tökéletes napok (Perfect Days), rendező: Wim Wenders, forgatókönyvíró: Takuma Takasaki, Wim Wenders, szereplők: Kôji Yakusho, Yumi Asô, Tokio Emoto, Sayuri Ishikawa, japán-német dráma, 123 perc, 2023 (12)
Kopp-kopp. Szabad?
Minden reggel ébresztő nélkül kelni a szomszéd néni söprögetésére, majd rutinos rendben összekészülni és boldog arccal az égre tekintve indulni munkába. A kezdő képsorokból úgy fest ez a Tökéletes napok receptje a boldogsághoz. Őszes hajú egyedülálló férfit látunk a zen letisztultságú életében. Miközben egy határozottan visszataszító és sziszifuszi munkát végez napról-napra, amibe a legtöbb ember beleőrülne. Mi lehet a titka? Wim Wenders japán alkotótársaival erről mesél ebben a finom lelkű filmben.
Japán autentikus hétköznapjaiba belelátni egy egészen különleges élmény. Travellina alias Kisgyörgy Éva utazó blogger közel 100 ország bejárása után a „legkülföldibb ország” jelzővel illette Japánt, mert annyira egyedi a társadalmi-, kulturális, technológiai berendezkedése. Egy dolog viszont ott is nagyon tipikus: ocsmány állapotban tudnak lenni a fővárosi nyilvános illemhelyek, főleg egy-egy átbulizott éjszaka után. A Tokyo Toilet vállalat munkatársai katonás rendben teszik a dolgukat, magányos harcosokként néznek szembe a mocsokkal, a dolga végzett emberek különböző nyomaival.
A Következő napok Netflix sorozattal vált ismertté Koji Yakusho (aki már négy évtizede aktív színész több, mint 100 címmel) nagyon átélhető, igazán emberi módon játssza el Hirayamát, a toalett takarító cég veterán munkatársát. Az ő szemén keresztül ismerjük meg Tokió különleges mellékhelyiségeit, aminek a legtöbbje egy-egy építészeti remekmű, egy kreatív installáció a város különböző forgalmas pontjain.
A Tökéletes napok első fele egy mozifilmes igényességgel megrendezett dokumentumfilm is lehetne, amiből Wim Wenders már egy tucatot rendezett, köztük A Föld sóját a letaglózó élettörténetű szociofotós Sebastiao Salgadoról. A dokumentumfilm érzet azért is érthető, mert rendező nyilatkozta, hogy a film koncepciója egy japán felkérésre született benne, amikor meghívták Tokióba, hogy tekintse meg a híres építészek által tervezett közvécéket. Ebből született a forgatókönyv.
Kezdetben narráció nélkül látjuk a némán tevékenykedő főszereplőt, ahogy nagy alapossággal lát neki a kijelölt vécéknek, japán udvariassággal és tisztelettudással lép ki a munkaterületről, amikor valaki siet végezni a dolgát, és az így felszabadult pillanatokban telefonja vagy a munkanaplója helyett a környezetét nézi derűs figyelemmel. Nagyon megnyugtató nézni azt a rutint, amiben éli a napjait, igazi mozgóképes meditáció. Azonban ilyen kontemplatív, hétköznapokat bemutató film már számtalan született, nem lenne többszörösen díjnyertes (Cannes-ból a rendező és a főszereplő is díjjal tért haza) és legjobb nemzetközi film Oscarra jelölt a Tökéletes napok, ha nem tartogatna valami igazán egyedit és felejthetetlent a WC pucolásban megvilágosodott főszereplőn kívül.
Kezdjük a legnyilvánvalóbbal, a zenékkel. „Needle drop” kifejezéssel illeti a nemzetközi szaksajtó, amikor egy jól ismert dal csendül fel a film közben és ilyenkor megdobban az ember szíve, mert közelebb érzi magát a történethez. Vannak extrém példák, mint amikor a középkori Lovagregényben váratlanul Queen vagy AC/DC szólal meg, de a Tökéletes napok esetében a ’60-as, ’70-es évek slágereinek jelenléte egyáltalán nem elidegenítő a japán környezettől, főleg annak tudatában, hogy a főszereplő korosztályában ezek a zenék nagyon népszerűek voltak a maguk idejében a helyi lakosság körében. A legnagyobb akkori rockbandák töltöttek meg stadionokat a japán turnéik során, és ez a kulturális örökség Hirayama ízlésében köszön vissza.
A film teljesen az ő világlátásán alapszik, ami teljes mértékben analóg. Kazettákat hallgat a kocsijában is, kislámpa mellett olvas esténként könyvet, amit egy antikváriumban vesz, és filmes fényképezőgéppel örökíti meg a napjainak csendéletbe illő pillanatait, amit szertartásosan elvisz előhívni, majd dátumozva dobozol a szekrényében. Ez a puritán minimalizmus, a hipszterek által csak vágyott egyszerűség és retro hozzáállás óriási kontrasztban van a jelen világunk online digitális forradalmával, amiben ráadásul Japán élen jár. Épp ezért különleges mese Hirayama története, ami finoman csepegtet azzal kapcsolatban, hogy miért választotta ezt a szerzetesi elvonulást a jelenkor vívmányaitól.
A valódi dráma, ami igazi játékfilmmé teszi a Tökéletes napokat, Hirayama nagyon különc életvitele mögötti motivációkban keresendő. Wenders nagyon ügyelt arra, hogy a film minősége a cselekmény szövésében is jelen legyen. Ugyanazzal a alázatos, derűs, tisztelettudó módon figyelhetjük a történet kibontakozását, ahogy Hirayama is tekint a hétköznapok eseményeire. Nincs semmi a szánkba rágva. Amikor este lefekszik, belelátunk pár képsor erejéig az álmaiba, hallunk elejtett félmondatokat találkozások során, de minden arra van kihegyezve, hogy érdekessé tegye számunkra ezt a látszólag nagyon letisztult karaktert. Hogy a kezdetben nyugtató napi rutinok mögött elkezdjük keresni az embert, és ezzel fenntartsa a figyelmünket.
A film nyelvével élve mondhatjuk, hogy a napfény is vet árnyékokat, és nagy kérdés, hogy ha egymásra vetülnek, mi történik. Elegáns kötéltánc ez a meditációs film és a feszült karakterdráma között. Honnan jött Hirayama? Miért nem tartja a kapcsolatot rokonaival? Kik a barátai? Agglegény? Özvegy? Honnan ez az elhivatott szolgálatkészség? Megannyi kérdés, amire a Tökéletes napok nem szokványos módon ad választ. És pont ettől tökéletes.
Lesznek, akik mindezek ellenére hiányérzettel jönnek ki a moziból. Lehet, hogy túl sok megválaszolatlan kérdés marad bennük vagy untatja őket a film monotonitása. És ez rendben is van így. A Tökéletes napok nem egy letaglózó alkotás. Egy érett rendező szívhez szóló műve, amit a teljesen szabad kreativitása teremtett meg, és pont ez az erőltetettség mentesség érződik benne. Többen hasonlították Jim Jarmusch Patersonjához, amiben a verseket író buszsofőr Adam Driver életébe kapunk bepillantást. Van rokonság a két film között, és a Tökéletes napoknak is komoly kultstátusza lesz a megfelelő körökben. Különösen akkor élhető ez át, amikor az ember a Hirayama-i szemlélődéssel nézi végig a filmet, egészen a stáblista utánig. Ahol nem Marvel filmes folytatás beharangozás várja a nézőt, hanem egy sokkal finomabb meglepetés az ínyencek számára. Az ilyen apróságokért szeretjük a valódi szabad szándékból alkotó rendezők kései műveit.
