A Maffiózók atyja: David Chase (Wise Guy – David Chase and the Sopranos), rendező: Alex Gibney, megszólalók: David Chase, Lorraine Bracco, Michael Imperioli, Edie Falco, Steven Van Zandt, Drea de Matteo, kétrészes amerikai dokumentumfilm, 91 perc, 2024, korhatár: 16 év Streaming: Max
Sorozatíró analízisben – Tényfeltárás a nosztalgiavonaton
Alex Gibney leleplező / tényfeltáró dokumentumfilmesként rendre olyan témákhoz nyúl (Szcientológia, avagy a hit börtöne, a Theranos botrány – A feltaláló: vérszomj a Szilícium-völgyben, vagy a doppingoló biciklist bemutató Armstrong hazugságai), amelyekkel nagy érdeklődésre számíthat. A 25. jubileumát ünneplő Maffiózók sorozattal sincs ez másképp. A Maffiózók sok tekintetben mérföldkő: egyrészt megszilárdította az HBO presztízsét, elfogadtatta a nézőkkel, hogy egy amorális karakter is lehet szerethető, és egészen új alapokra helyezte az igényes a tévésorozat formátumát.
Gibney rögtön a kezdőjelenettel indít, amikor is Tony Soprano Dr. Melfi irodájának várójában ül. Ebbe vágja be a rendelőbe benyitó Chase-t, aki Melfi helyett Gibney-vel szemben ül le. Az első emlék (ami történetesen egy álom) felemlítése után Chase belekezd a gyerekkor freudiánus felelevenítésébe: olasz felmenők, idegroncs anya, megkeseredett kiskereskedő apa, New Yorktól távoli gyerekkor New Jerseyben. A fiatalkori balhékat és az egyetemi útkereséseket követően egy egyetemi filmklub, ezen belül Godard, és Polanski ébreszti rá arra, hogy ő filmrendező akar lenni.
Gibney első ügyes húzása a fiatalkori tények felsorolásánál az, ahogy visszhangosan egymásba úsznak a mondatok, majd ez azzal szakad félbe, hogy Chase kifakad, milyen régóta is locsog felesleges dolgokról. Mindössze 8 perc telt el az első epizódból. Közben már itt is felvillannak animált állóképek, Super 8-as felvételek, forgatási videók és bevágott jelenetek a Maffiózókból, ami a modern dokumentumfilm kötelező sajátossága. Manapság már kevés az, ha egy embert hagyunk beszélni, mindenáron bele kell tenni valamilyen képi lenyomatot az alany saját elbeszélése mellé. Gibney ezt a technikát eddig is gyakran alkalmazta. Viszont már itt kicsit kilóg a lóláb. Mintha Gibney filmje nem élne meg a Maffiózók nélkül. Tény, hogy ez rajongóknak készült, de már rögtön az elején felhasználja a sorozat betűtípusát, logóját, és még az ikonikus főcímbe is képes beleforgatni Chase-t.
Chase útja a rendezővé válásig roppant rögös, mivel – ahogy ő maga fogalmaz – sokáig nem is mert belevágni abba, hogy filmeket rendezzen. Az esküvője után az egyik nagybátyja sugallatára és egy filmes ösztöndíj miatt Kaliforniába költözik, hogy nehogy rámenjen a házassága az anyja rapszodikusságára. Habár a showrunner fogalma régebben is létezett, a legtöbb tévénéző (tartalomfogyasztó) csak a Maffiózók kapcsán ismerte meg ezt a pozíciót, és vált számára ismertté David Chase neve. A szakmán belül nem volt ismeretlen, számos Amerikában ismert (Rockford Files) és kedvelt (I’ll Fly Away) sorozatban működött közre íróként vagy producerként, (az egyetlen itthon is ismert és kedvelt sorozat, amiben közreműködött, a Miért pont Alaszka? – aminek a címét valamiért a fordító figyelmen kívül hagyta.)
A családi hátterén túl az első rész leginkább az HBO kockázatvállalását taglalja. Mai szemmel viszont roppant érdekes, hogy az HBO a pilot 1997-es forgatása után vagy 10 hónapon át kotlott a döntésen, hogy zöld lámpát adjon a sorozatnak – több színész elmesélte már, hogyan kezdtek el más munkát keresni ez alatt. De tény, hogy a klasszikus tévécsatornákkal ellentétben a bizalom adott volt Chase irányában: hagyták, hogy ő rendezze a pilotot, illetve, hogy Jersey-ben forgassa a külsőket. A tényfeltárás abban mutatkozik meg, mikor kiderül, az HBO akkori fejese, Chris Albrecht rettegett a College epizódban látható gyilkosságtól, mivel attól tartott, hogy a nézők megutálják a Tonyt. Majd belátta, bíznia kell az íróban.
A hosszadalmas casting folyamat az egyik olyan rész, ami izgalmasnak mondható: ebben a kontraszt kedvéért többeket láthatunk egy-egy adott szerepre pályázni – számos, a sorozatba bekerült színész több szerepben is kipróbálhatta magát. Tony Sirico (Paulie Walnuts), és Steven Van Zandt (Silvio Dante) mellett láthatjuk a fiatal Michael Imperioli-t, amint Christopher szerepére pályázik). Imperioli azért is különleges, mert ő a sorozatban a későbbi évadoknál íróként is közreműködött. A casting Gandolfinivel ér véget, aki csak anekdota szintjén szerepel, az ő castingját szándékosan nem mutatják. Fontosabb, hogy kiderül, már ekkor szenvedett a szereptől, és első körben lelépett a castingról, mondván, nem csinálja jól…
Az első rész ott ér véget, hogy berobban a sorozat. Felmerül a kérdés: miért nem készült akkor már több epizód? Miért nem lehetett volna szétbontani ezt a dokumentumfilmet fejezetekre, ahol az évadok mentén haladva mesél Chase, az írók és a szereplők az évadok alakulásáról? Ahogy Imperioli mondja, az igazi nyomás innentől nehezedett Chase-re: most, hogy létrehozott egy sikeres terméket, tovább kellett nyomnia azt, és a saját maga által rakott lécet kellett egyre magasabbra tennie és megugrania. Persze bizonyos szinten beavatnak minket az írószoba működésébe. A Chase által lefektetett csapásirányt a többi író töltötte ki a saját élettapasztalataival, de a véső szó mindig a főnöké. Felmerül az a kérdés is, vajon miért szerepel megint a szereplőknek csupán a töredéke ebben a filmben? A kézenfekvő magyarázat az, hogy többen már meghaltak, és többen aktívan podcastolnak, de ettől még itt is megjelenhettek volna. Gibney viszont Chase-re fókuszál. Leginkább arra, hogy pakolt bele mindent a saját sötét oldalából Tony karakterébe.
Amit viszont Gandolfini rendesen megszenvedett. Már jó ideje tudható, hogy a szereppel való azonosulás meglehetősen nehéz volt. A színésznek a különböző praktikák mellett (többek között az önkéntes alvásmegvonás) azzal is meg kellett küzdenie, hogy a rajongók ezzel a szereppel azonosították. Ezt a nyomást alkohollal és egyéb tudatmódosítókkal tompította, de az is előfordult, hogy késve, vagy egyáltalán nem jelent meg a forgatáson. Tényfeltárás címén dicsérendő az, ahogy Chris Albrecht elmeséli, hogyan szerveztek az ő lakásán intervenciót Gandolfininek (eredménytelenül). De arról már nem esik szó, hogy az HBO is okolható Gandolfini halála miatt, elvégre nem hagyták, hogy az évek során lefogyjon a szerep miatt…
A megemlékezés, ahol Chase elsírja magát a beszéde közben valóban értékes és megtisztelő, hogy ezt a nézők is láthatják. Ám ezzel ellentétben azok az animációk, ahol Gandolfini portréját összemorpholják Chase-zel kifejezetten bénák és feleslegesek. Sokkal értékesebbek a szereplők és a többi író elbeszélése arról, hogy a két ember egyaránt nehéz eset. Ahogy a régi barát és kolléga, Robin Green elismeri, hogy magának köszönheti, hogy kirúgatta magát az írószobából. Ahogy Chase elismeri, hogy túlságosan elutasító volt bizonyos ötletekkel szemben, ezért az írótársak (többek között Terence Winter, a Gengszterkorzó írója) nem akartak hozzátenni semmit a sorozathoz, ami még inkább feldühítette Chase-t. Ez sokkal izgalmasabb, mint akármilyen képi truváj. 
Nem igazán derül ki, hogy a Maffiózók utolsó, furcsa évada vajon az HBO fukarságából ered (egy újabb évad megrendelésével még többet kellett volna fizetnie mindenkinek), vagy abból, hogy Chase-ék kifogytak az ötletekből. E sorok írójának személyesen az a meggyőződése, hogy a sorozat ravasz módon megmutatja az évad során az összes lehetséges kimenetelt Tony sorsával kapcsolatban. Ugyanakkor az, ahogy Gandolfini halála után Gibney az álomepizódók képeit és kezdi beilleszteni a filmjébe, az egy fájó ötlethiányról tesz tanúbizonyságot, ahogy az is inkább törleszkedésnek hat, ahogy ő is elvágja Chase-t a mondat közepén, amikor a befejezésről beszél.
A végeredményt látva talán jobb lett volna, ha Gibney ezt a filmet nem az HBO-nál készíti. Ha pusztán csak Chase-re koncentrálunk, akkor kiderül, hogy Chase egy ravasz és bölcs író. Adriana halálát kétféleképpen forgatta le, és csak az adás napján derült ki, hogy a nő megmenekült-e vagy sem. A hirtelen elvágott diner-béli családi vacsora pedig egyben visszautalás is a legelső évad végén látható családi vacsorára Artie vendéglőjében, ahová a két család (a gengszterek és a Soprano család tagjai bemenekültek a vihar elől). A hirtelen elvágott film ötlete azért is bosszantó, hogy arról nem tudunk meg semmit, miért nem sikerült azóta sem újabb sorozattal előállnia Chase-nek 2007 óta? Mi rajongók emlékszünk rá, hogy egy ideig tervben volt egy Hollywood korai éveiben játszódó sorozat (A Ribbon of Dreams), amit végül a vélt költségek miatt elkaszáltak. A tény pedig, hogy a némileg csalódást keltő A maffia szentjei eltűnt a Max kínálatából, egyértelművé tette, hogy ez már se nem TV, se nem HBO…
