Öcsi-filmek
A 60-as évektől kezdve egészen a rendszerváltásig a keleti blokkban nagy divatja volt az ifjúsági mozi- és tévéfilmeknek, valamint sorozatoknak. A műfajt a csehszlovákok művelték a legmagasabb színvonalon, de a lengyelek és a szovjetek is nagyon sok nívós művet tettek le az asztalra. Hazánk is tudott adni pár igazi gyöngyszemet, ami az akkori KGST országok barátságának köszönhetően külföldön is népszerűségnek örvendtek. Ezeknek volt itthoni nagymestere Palásthy György.
Elöljáróban szeretnék egy félreértést szétoszlatni. A mai napig él az a tévhit, hogy a „Hahó, öcsi!” és a „Hahó, a tenger!” szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Az igaz, hogy ugyanaz a rendezője (Palásthy György) és az írója (Török Sándor) is, és ugyanúgy Kovács Krisztián a főszereplője, kinek mindkét filmben „Öcsi” a beceneve. Ezzel viszont ki is fújt a hasonlóság. A „tenger”-ben egy egészen más család van központban és semmilyen módon nem tekinthető folytatásnak. Ugyanakkor legnagyobb meglepetésemre az is kiderült, hogy a „Hahó, Öcsi!” maga egy folytatás, mégpedig az 1969-ben készült „A varázsló” címűt követte. Már mindkettőt a FILMIO-n felújítva meg lehet tekinteni.
A varázsló (1969), Rendező: Palásthy György Írta: Török Ferenc és Tóth Eszter Fsz.: Laluja Ferenc, Agárdy Gábor, Tóth Judit, Gobbi Hilda, Páger Antal, Kovács Krisztián, Csákányi László, Körmendi János, Bodrogi Gyula, Harkányi Endre, Sinkovits Imre, magyar mesefilm, 78 perc, 1969 (6)
„Viri, a varázslat, piri, a parádé, csili-csalamádé hipp és hopp!”
A Balogh-család fekete báránya, Gyuszi (Laluja Ferenc) folyton bajba keveredik. Az általános iskolás csibész rendszeresen túloz, füllent és megpróbálja magát minden csávából kidumálni magát. A csínytevésben segítségére siet Csilicsala bácsi, a varázsló (Páger Antal), aki hívásra azonnal jön, hívás nélkül néha előbb is. Gyuszi másik segítsége testvére, az óvodás Balogh Öcsi (Kovács Krisztián), aki mindvégig hűségesen követi őt és felnéz bátyjára. Ám hiába a segítség, ha egyszer Gyuszi ablakot tör vagy lusta tanulni. Még a tavalyi félig megépített hóember is azt szeretné, ha valaki végre befejezné. Persze ezt a szülők (Agárdi Gábor, Tóth Judit) sem nézik jó szemmel, csak a nagymama (Gobbi Hilda) próbál a maga módján Gyuszi mellé állni.
A varázsló Török Sándor „Csilicsala csodái” c. 1953-as könyvéből készült, ami megragadta Palásthy fantáziáját és évekig házalt a Filmgyárnál, míg végül engedélyt kaptak a forgatásra. Az addig ifjúsági filmekben járatlan Palásthy szívügyének tekintette Balogh Gyuszi karakterét. A varázslóban három ilyen rövid sztorit mesélt el vele, amik lazán kötődnek egymáshoz, a harmadik és egyben a legrövidebb történetben egy lezárást is kerekített hozzá. Aki esetleg látott már ifjúsági filmet, de eddig kihagyta A varázslót, annak kisebb meglepetés lesz abban, hogy mennyire igényes a produkció: egyedüliként cinemascope képarányban készült, a kreatív díszletekre rengeteg pénzt költöttek és messziről látszik, hogy hatalmas munka volt ezt így összehangolni. Ráadásul az akkori, 60-as évekbeli hangulatot sikerült elmésen beleültetni a látványvilágba, ami mindenképp emeli a produkció értékét. 
Persze a legjobb maga a három történet: Gyuszi karaktere és az ő csetlése-botlása, ahogy egyre inkább bonyolítja a saját problémáit a túlzásaival és a néha már Jeunet szintjén ábrázolt gyermeki fantáziájával. A remek színészek, az ötletes forgatókönyvrás és rendezés rengeteg vidám perceket szerez a nézőinek és a legrövidebb, befejező epizód keserédessége ellenére is, ez egy igazi feelgood mozi, amit nem lehet nem mosolyogva nézni. Mindez persze nem működhetne az ütős szereplőgárda nélkül. Palásthy a kisebb szerepekre is ismert színészeket szerződtetett (ez a folytatásban hatványozódik), de a két gyerekszereplő az, ami miatt sikeresnek mondható az 1969. december 18-án bemutatott produkció. Az akkor még csak 4 éves Kovács Krisztián első szerepében korához képest látványosan tudatosan színészkedik, de film sztárja Laluja Ferenc, aki ennyi neves színész mellett is képes hatalmas energiákat felszabadítani.
Tehát abban a szerencsében részesültek az alkotók, hogy itt valahogy minden sikerült. és úgy vélem, hogy méltatlanul merült feledésbe az évek során. A varázsló egy csodálatos felnövéstörténet, egy tanmese arról, hogy felnőttként se felejtsük el a gyermeki fantázia erejét.
Hahó, Öcsi!, Rendező: Palásthy György Írta: Török Ferenc Fsz.: Kovács Krisztián, Koncz Gábor, Szakács Eszter, Kiss Manyi, Laluja Ferenc, Kovács István, Piros Ildikó, Básti Lajos, Márkus László, Szabó Gyula, színes magyar játékfilm, 1971, 81 perc Korhatár nélkül megtekinthető!
Az 1971. szeptember 23-án bemutatott Hahó, öcsi! egy folytatás-spinoff keverék, ahol Gyuszi ezúttal – az előző film cselekményeit logikusan követve – háttérbe szorul és Öcsi kerül előtérbe, aki még mindig óvodáskorú és még semmilyen felelőssége nincs. Nem úgy a családjának, akik mindig elfoglaltak, és nem érnek rá komolytalan dolgokkal foglalkozni. Egy reggeli veszekedés során Öcsi megszökik Kököjszi és Bobojsza, a két törpe segítségével, hogy a családjának több időt szerezzen, hátha akkor türelmesebbek lesznek vele. A fantáziadús kalandok során azonban rá kell ébrednie, hogy sokkal nagyobbat kell kockáztatnia ahhoz, hogy szüleit, testvérét és a nagyit megmentse attól, hogy elvesszenek számára: meg kell vívnia a hétfejű sárkánnyal, különben a Király kivégezteti a szüleit és Öcsi örökké búcsút inthet a családjának.
Bár Öcsit és Gyuszit ugyanaz a Kovács Krisztián és Laluja Ferenc alakítja, de a család többi tagját ezúttal Koncz Gábor, Szakács Eszter és Kiss Manyi játssza. Valamiért a helyszín is átkerült a XI. kerület panellakásából a II. kerület kertvárosába. Ez a kis vérfrissítés mindenképp a film előnyére vált, mert így az alkotók egészen más szemszögből vizsgálhatják meg a gyermeki lélek rejtelmeit.
A történet ezúttal kifejezetten a film kedvéért született, ugyanakkor Kököjszi és Bobojsza karaktereit Török már 1939-ben megírta és kiadta könyvváltozatban. A produkció ha lehet, még nagyobb is elődjénél (a cinemasope képarányt viszont felejtsük el): sokkal több helyszín, nagy díszletek és az előző filmhez képest is impozánsabb színészgárda. A produkciót egyébként direkt Kovács Krisztiánra tervezték, aki A varázsló során kitűnt tehetségével és a Palásthy-Török páros szerette volna valahogy kamatoztatni a benne rejlő ösztönös adottságot. A többi fő- és mellékszereplő mellett a magyar színjátszás legnagyobb nevei ugranak be egymondatos szerepekbe és egy másodpercig nem tűnik haknizásnak a dolog, hanem mindenki a legjobbját próbálja kihozni magából. A látványvilág és a megvalósítás szinte csillagos ötös, mai szemmel nézve persze Kököjszi és Bobojsza ábrázolása technikailag kicsit esetlen, de akkoriban ez páratlan volt. 
A film szürrealitása viszont simán eléri az akkor csúcson lévő csehszlovák filmgyártást is. Ahogy A varázsló esetében, úgy itt is ezek a valóságtól elrugaszkodott dolgok csupán a főhős fejében játszódnak le, de ezeket Palásthy tökéletesen építi bele a cselekménybe. Ugyanakkor sajnos a film közepén lévő tárgyalási jelenet kicsit indokolatlanul hosszú, pláne a gördülékeny az első fél órát követően. Utána viszont a cselekmény ismét erőre kap és a sárkány elleni harc, valamint az epilógus ismét érdekessé válik. Ez utóbbiban található egyébként az a kapocs, ami ezt a filmet történet szempontjából A varázslóval is összeköti.
Az összes jelenetet Öcsi fantáziája színezi be onnantól kezdve, hogy összeveszik az apjával. Ezzel a trükkel Palásthy és Török egyértelműen állást foglal a kisgyerekek mellett és egyúttal figyelmezteti a türelmetlenségükben agresszivitásra is hajlamos szülőket. Felhívja a figyelmet arra, hogy néha a nagy rohanásban érdemes megpihenni és felfedezni, mennyi apró csodát láthatunk a mindennapokban. Az átlag ifjúsági filmhez képest tehát sokkal tartalmasabb a mondanivalója, nem csupán egy tipikus „a gyerekek nyaralnak és csibészkednek”-típusú történetet kapunk. Kultikussá válása teljesen érthető , ha picit feszesebb lenne (tíz percet simán ki lehetett volna vágni a tárgyalásból), akkor valóban azt lehetne rá mondani, hogy kortalan alkotás.
Végezetül szeretném kiemelni a két film stábját, ezen belül is Forgács Ottó operatőrt, illetve Lovas Ferenc zeneszerzőt, akik szakmájuk legjavát adják. Illetve természetesen Palásthy György rendezését, akin látni, hogy apait-anyait beleadott a munkájába. A színészek közül Kovács Krisztián valóban őstehetség volt, érdemes megnézni a későbbi filmjeit is, mert rendkívüli természetességgel alakította szerepeit, felnőtteket meghazudtoló módon. Nem szabad megfeledkezni Laluja Ferencről se, aki élete egyetlen főszerepében uralja a vásznat, de a folytatásban a rövidebb szereplése ellenére is látni, hogy szintén tehetséges volt. Hogy ő két film után miért hagyta abba a színészkedést, arról sajnos nincs semmilyen információ. Kovács Krisztián viszont 17 film után megunta a színészkedést és inkább elment külföldre dolgozni, mint informatikus. Jelenleg az Egyesült Államokban él, ritkán ad pár soros interjúkat, de egyébként nem szeret visszatekinteni a múltra. Én viszont bátran ajánlom – ahogy a szlogen is mondja – „egészen kis gyerekeknek és egészen nagy felnőtteknek” ezt a két művet, amik a kisebb-nagyobb hibáik ellenére is felettébb szórakoztatóak, intelligensen érzékenyek és látványban gazdag alkotások.
