Fejlesztő: Valhalla Cats; Kiadó: Valhalla Cats, IndieArk; Platform: PC
A Stars in the Trash-ben egy kalandvágyó házimacskát irányítva klasszikus rajzfilmes világába csöppenünk.
Bár már korábban is voltak próbálkozások cicás játékok kapcsán, a témában bő két esztendővel ezelőtt minden bizonnyal a Stray bizonyult az első igazán nagy áttörésnek, amikor is egy kóbor macskát irányítva fedezhettük fel egy robotok lakta metropolisz sikátorait. A mókás szőrmókók azóta többször felbukkantak hasábjainkon, de még a filmvilágban is gyakorta elbűvölnek bennünket jelenlétükkel. Ebben nincs semmi különleges, mivel az emberek macskák iránti rajongása már legalább az ókor óta töretetlen népszerűségnek örvend.
Ezúttal ismét egy négylábú bőrébe bújhatunk, és a Stars in the Trash a klasszikus rajzfilmek látványvilágában elevenedik meg előttünk, így már első ránézésre simán eszünkbe juthat róla például a Macskaarisztokraták vagy a Susi és Tekergő. Történetét alapvetően az élet ihlette, hiszen a játékos által irányítható főszereplő, vagyis Moka egy házi cica, aki elhatározza, hogy megszökik kényelmes otthonából azért, hogy belevágjon egy izgalmas kalandba. A közeli városban kóborolva annak felfedezése közben barátokat szerez (kutyákat és fajtársakat egyaránt) és rájön, hogy a kinti élet bizony sokkal veszélyesebb, mint gondolta volna.
A Stars in the Trash egy narratív platformer, ergo lineáris játékmenetre érdemes felkészülni, vagyis lényegében a játék elejétől a végéig tulajdonképpen csak rohangálnunk, ugrálnunk és kisebb-nagyobb logikai feladatokat kell teljesítenünk. Persze, ami az utóbbit illeti, nem túlbonyolított feladatokkal bíbelődhetünk, hanem többnyire vándorunk karmait fogjuk bevetni: például, ha ki akarjuk szabadítani cimboráinkat vagy gonosz óriás patkányok rohamoznak meg bennünket. A harcrendszer piszkosul kezdetleges és a jó indulattal maximum másfél óra alatt lezongorázható, tesztalanyunk rövidsége mellett ez bizonyult fő gyengepontnak, ugyanis jelen megvalósításban valahogy nem éreztem úgy, hogy passzolna a játék felépítettségéhez – mintha a sok évvel ezelőtt megjelent oroszlánkirályos játékból ollózták volna át.
Persze indie révén ezúttal sokkal kisebb volumenű alkotásról beszélünk és ahogyan egy ilyen címtől elvárható, általa átélhetjük mindazt, amiért eme jószágokat hosszú évszázadok óta töretlen szeretet és olykor pillanatnyi bosszúság jellemzi. Lelökhetünk vázákat, hegyezhetjük a körmeinket, hízeleghetünk vagy akár lopakodhatunk a legszűkebb helyeken, satöbbi. Gyakorlatilag ebből tevődnek össze a történések és gyakorta ezek adják, illetve egészítik ki a cselekmények mozgatórugóit is egyben, de a körítést színesítik rövid átvezető animációk is. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy emberi beszédet nem hallhatunk benne, legfeljebb csak az állatok nyelvén lehetünk figyelmesek különböző hangokra.
A látványvilágról röpke összehasonlítás formájában tettem már némi megjegyzést, de úgy vélem, hogy a kézzel rajzolt grafika megérdemli a lehető legnagyobb elismerést, ugyanis szép tájakon és aprólékosan kidolgozott helyszíneken kószálhatunk a külvárosi zónákon át egészen a hegyeken és völgyeken keresztül. Zenei szempontból pedig igazán hangzatos muzsikák duruzsolnak a fülünkbe és klassz, hogy a főbb karaktereknek sikerült saját témát komponálni. Soraimat szimplán azzal zárnám, hogy a Stars in the Trash-ből várhatóan készül Switch verzió is, de erre vonatkozó konkrét megjelenési időpont még nincs.
Legutóbb ezt teszteltük:
