Miss Austen (Miss Austen), Gill Hornby könyve alapján írta: Andrea Gibb, rendezte: Aisling Walsh, szereplők: Keeley Hawes, Rose Leslie, Mirren Mack, Patsy Ferran, Jessica Hynes, Alfred Enoch, Max Irons, brit kosztümös dráma, 4 rész, kb. 50 perc, 2025., korhatár: 12
Cassandra Austen meggyőző érvei
BBC + Jane Austen = minőségi kosztümös romantika? Természetesen. Habár Miss Austen sorozat most Cassandrát, a nővérét állítja a középpontba, de ezzel végre a lehető legőszintébben mesélhet az íróról is, akit nem naivának mutat meg, hanem annak a vibráló és egyszerre zárkózott személyiségnek, aki talán igazából lehetett. Kicsit sötétebb a hangulata, mint a korábbi feldolgozásoknak, de azért természetesen van benne románc is, sőt a mellékszál egyenesen a Meggyőző érvekre rímel.
Hadd kezdjek egy személyes vallomással: Jane Austen meglehetősen közel áll a szívemhez, több életrajzát is olvastam, ismertem a nővére szerepét az életében, akinek pont ezért legalább akkora rajongója vagyok, és ezután a sorozat után valószínűleg nem is leszek ezzel egyedül. Valamint – ettől függetlenül, de végeredményében mégsem –, a kedvenc Austen-regényem a Meggyőző érvek. (Aki eddig nem olvasta, az ne halogassa sokáig, mert igaz, hogy a ’22-es filmes feldolgozása Dakota Johnsonnal elbukott, pedig talán nem volt olyan rossz, mint amit kapott, de a regény egyébként is nagyon más. Nem olyan botrányosan szórakoztató, mint a Büszkeség és balítélet, de cserébe sokkal-sokkal érettebb. Ez egy felnőtt könyv már, a lassan elmúló fiatalságé, és a második esélyé.) És hogy miért mondtam el ezeket? Mert a sorozat ebből a kettőből építkezett: Jane Austen nővéréből, és a regényből.
2022-ben Frances O’Connor rendező odaadta Emily Brontënak a regényében megírt végzetes és tragikus szerelmi történetét, és bebizonyosodott a végeredményt tekintve, hogy sem az alapötlet, sem a megvalósítás nem szentségtelenítette meg az Üvöltő szeleket, vagy az íróját. Most is hasonlót próbáltak meg a Miss Austenben, csak egy másik megközelítéssel, ami Jane szelleméhez is sokkal közelebb állt volna. Végre nem őt állították be romantikus naivának, ő maradt, aki valószínűleg volt: egy írással foglalkozó, okos, szarkasztikus, őszinte, unalmat nem szenvedhető, érces humorú lány és nő, a való élet egyik mellékszereplője, akit sokan nem szerettek, de azok mindennél jobban, akiket közel engedett magához. A tényleges cselekvő pedig Cassandra lett ebben a sorozatban is, hiszen kettejük kapcsolatában is ő volt az.
A történet kezdetén levél érkezik arról, hogy a néha barátnőjük férje haldoklik (akit egyébként a családhoz is kötnek rokoni szálak), és egyedüliként a lánya, Isabelle (Rose Leslie) ápolja őt. A középkorú Cassandra (Keeley Hawes/Synnove Karlsen) pedig felkerekedik, de nem csak azért, hogy utoljára láthassa a férfit, hanem, mert biztos benne, hogy a néhai húga levelei is ott vannak valahol abban a házban, amit eddig nem bolygattak, de ezzel a bekövetkező halállal át kell majd adniuk a következő vikáriusnak. Cassandra pedig megfogadta, hogy megőrzi a húga emlékét, és nem hagyja, hogy a megjelenő haszonlesők a kezükbe kaparintsák az esetlegesen kompromittáló sorokat, még akkor sem, ha érezhetően ellenségesen fogadják a közeledését.
A leveleket természetesen megtalálja, és ezeknek az újraolvasásával a nézőkkel együtt visszatér a múltba, ahol megelevenedik előttünk Jane (Patsy Ferran) életének minden fontosabb állomása, de az ő szerelme és tragédiája is. Mert nem csak az ő története, de a jelenben elárvult lányé is kísértetiesen hasonlít a Meggyőző érvekre, és annak két lehetséges kimenetelét mutatja meg. Persze a konfliktus sem hiányozhat, mert nem csak a temetés utáni kilátástalanság fordítja fel fenekestül Isabelle és hű szolgálója (Mirren Mack) életét, de ráadásul megjelenik a színen az egyik Austen báty özvegye is, Mary (Jessica Hynes/Liv Hill), és vele sem lesz könnyebb aztán senkinek. A tehetetlenség és a jólneveltség is itt mutatkozik meg a leginkább, ezekben a dühítő udvariaskodásokban. Ugyanígy meg van bénítva a jelen szerelme is, megmutatva a hajadon nők behatárolt helyzetét, akik nem kísérhették el utolsó útjára az apjukat, nem maradhattak a családi házban, mert nem volt hozzá semmi joguk már, vagy akiknek az első könyvük is csak by a Lady néven jelenhetett meg.
Azokról a nőkről mesél ez a négy rész, akik az apjuk után a bátyjaik és öccseik jóindulatára voltak bízva, és az ő családjuknál kellett segédkezniük, hiszen nekik sajátjuk nem volt, így aztán helyük sem a világban. Persze azért kapunk romantikát is, reményt is vele, ahogy már említettük, de a nővéri szeretet az, ami összetartja ezt a történetet. Akkor is, ha nem feltétlenül vér szerinti nővérekről van szó.
