Hadviselés – kritika


hadviseles 3Hadviselés (Warfare), rendezte: Alex Garland és Ray Mendoza, szereplők: D’Pharaoh Woon-A-Tai, Will Poulter, Cosmo Jarvis, Joseph Quinn, Michael Gandolfini, Taylor John Smith, Noah Centineo, Kit Connor, Charles Melton, angol-amerikai háborús filmdráma, 95 perc, 2025., korhatár: 18 év Prime Video

Ahogy a háború igazán történik

Nem akarunk jelzőket aggatni erre a filmre, mert ez nem is feltétlenül az, inkább másfél óra iraki háború, valós időben elmesélve. Úgy, ahogyan az ott lévő katonák emlékeztek rá, annak minden hétköznapi unalmával, feszült bizonytalanságával, fülsüketítő harcával és a sérültek agóniájával is. A Hadviselés nem egy emelkedett történet, nem dramatizálták túl, nincsenek benne idézhető mondatok, nem szép. Nem könnyű. Csak autentikus. hadviseles 22006. november 19. Ramadi, Irak. A haditengerészet egy szakasza mesterlövészállásokat vesz fel az amerikai tengerészgyalogság egyik műveletének támogatására. Ray Mendoza 23 évesen ott van, és átéli, ahogyan a szakasza támadás alá kerül. Aztán évekkel később a katonaságtól a film világába kerül, és technikai szakértő lesz a forgatások akciójeleneteinél. Többek között a Polgárháborún is dolgozik, ő koreografálja a Fehér Ház ostromát. Annak a rendezője, Alex Garland viszont egy ideje témát keres a tervben lévő, autentikus háborús filmjéhez, megkérdezi hát tőle, hogy az aktív éveiből van-e olyan története, amit el lehetne így mesélni. Mendozának pedig van, hiszen már régóta meg szerette volna mutatni barátjának és háborús testvérének, Elliot Millernek, hogy mi történt vele aznap ott Ramadiban, amikor megtámadták őket. Ugyanis ő azóta sem emlékszik rá.hadviseles 4Mint kiderült, senki sem emlékszik a szakaszból a teljes történetre, de így, együtt, össze tudták szedni annak a másfél órának a hiteles leiratát. A mozi pedig csak ezzel foglalkozik. Nincs semmi előtte, és utána is alig. Nem kapunk előzménytörténetet a szereplőkhöz, csak ebben a szituációban látjuk őket (már amennyire ez a katonai ruha és a körülmények miatt egyáltalán lehetséges). Alig kapunk információt arról is, hogy ez éppen melyik pillanata a háborúnak, mert valószínűleg ez sem fontos. A taktika és a frontvonalak csak a térképek elvonatkoztatott bábuin látszanak igazából, a háború mindig egy-egy embert jelent és a közvetlen környezetét. A két rendező először még színészeket sem akart felkérni a szerepekre, annyira a reális megvalósításon volt a hangsúly, de végül arra jutottak, hogy az akciójelenetek megtanulhatóak, viszont a köztes emberi pillanatok az igazán fontosak, ezért mégis elvetették ezt az ötletet. Rendes meghallgatást még így sem tartottak, csak elbeszélgettek a jelöltekkel, mert sokkal fontosabb volt az, hogy tudnak-e majd együtt dolgozni.hadviseles 1Ugyanis a felvételeket komoly katonai tréning előzte meg, és az öthetes forgatás is filmesekre nem jellemző módon, fegyelmezetten zajlott. A vezetőket játszó színészek (Will Poulter, Charles Melton és Joseph Quinn) még a felvételek között is felelősséggel tartoztak a többiekért, és ez a katonai hozzáállás olyannyira összekovácsolta őket a végére, hogy közös tetoválást is csináltattak (lásd A Gyűrűk Ura színészeit). A forgatás Nagy-Britanniában zajlott, nem csoda, hogy a színészek nagy része brit vagy ír, kivéve például a rendező fiatalkori önmagát játszó D’Pharaoh Woon-A-Tait, akit A rezervátum kutyáiból ismerhetünk, de ott van még Charles Melton vagy Michael Gandolfini is (James Gandolfini fia). Az alakításuk egyébként kiváló, mindenkié, de a színészi játék itt nem úgy értelmezhető, mint máshol, ahogyan a képi világról vagy a ritmusról sem lehet sokat elmondani, mert a lehető legkevésbé látható bármi is ezekből. Valószínűleg az, hogy hiteles, az ilyen feldolgozásnál az egyetlen cél lehet, és ebben a másfél órában az utolsó porszemig minden az.

Talán ezért is nehéz filmként nézni, inkább olyan, mintha egy jól rekonstruált dokumentum lenne, nem jut eszünkbe rendezői döntéseket vizsgálni, pedig az is az, hogy a leginkább jelenje van, mindenek felett. Itt és most történik előttünk minden, kiszámíthatatlan ritmusban és nem várt lépésekkel, ahogyan az élet is. Viszont pont ezért nem is könnyű nézni. Lehet, hogy láttunk már sokkal több vért a képernyőn vagy cifrább sebeket, de ilyen valóságosat keveset. Egyrészt szívesen mondanánk, hogy most, 2025-ben, ezzel a világgal, ami minket körülvesz, a Hadviselést mindenkinek kötelezően meg kell néznie, de inkább azt javasoljuk, hogy körültekintően álljatok neki, figyelembe véve, hogy mennyit bírtok el.10 8

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk RAIDOU Remastered: The Mystery of the Soulless Army - játékteszt
Következő cikk Nintendo Switch 2 - játékteszt