Expedíció – kritika


Expedíció (Annihilation), rendezte: Alex Garland, szereplők: Natalie Portman, Benedict Wong, Oscar Isaac, Jennifer Jason Leight, Gina Rodriguez, Tuvo Novotny, Tessa Thompson, amerikai fantasy dráma, 2018, 115 perc (18) 

Amikor az általunk ismert szabályok megszűnnek létezni

Alex Garlandot talán már illik nem is filmesként definiálni, hanem leginkább filozófusként, mert míg előző filmjében, az Ex Machinában a gépek öntudatra ébredésének egy egészen újszerű oldalát mutatta be, addig az Expedícióban (bár nem értem, magyarul miért nem kaphatta meg eredeti „Megsemmisítés” címét) egy identitásvesztéssel kevert társadalomkritikát tár elénk minimalista drámába ágyazva. Mindkettőben központi helyet foglal el az ártatlanság megkérdőjelezése és az eddig hagyományosnak vélt világlátás drasztikus megváltozása.

A Netflix gyártásában készült filmet sok huzavona után végül kirekesztették a nagyképernyőről, ugyanis a Paramount producerei mély meggyőződéssel állították, hogy ez a film túl bonyolult és nehezen emészthető (a tesztközönség legalábbis ezt mondta), így csak a Netflix odalán lesz elérhető. Ez csak az egyik csapás, amit túl kellett élnie ennek a filmnek, ugyanis ott a másik tény, hogy ez egy Jeff VanderMeer könyvadaptáció, melyekre reagálva eddig olybá tűnik, nem felelt meg az elvárásoknak. Pont emiatt lett ennyire megosztó ez a film, ugyanis vagy képes az ember kihámozni a káosz közül a jót és megérteni, miről akar szólni ez az alkotás, vagy egy újabb vizuális attrakcióként tekint rá, ami csak hülyíteni akar minket, nem elgondolkodtatni. Én az előbbi csoporthoz tartozom és azt hiszem ehhez a filmhez kell egész sok filmtörténeti ismeret és a filozófia iránti érzékenység is, hogy ne dobjuk be egyből a kukába.

A film flashbackekben és egy mesélő által mutatja be a cselekményeket, így bonyolultsága valóban van, de leginkább a megtévesztésre próbál meg ráfókuszálni. Ugyanis ahogy a biológusnő, Lena (Natalie Portman) csapatával próbál meg behatolni a Vibrálás közepébe, a különös biológiai jelenség miatt végül semmi nem látszik már annak, amilyen valójában. Pont úgy, ahogy ez a film sem. Nagyon sokat merít Tarkovszkij filmekből a rendező, főleg a lélektanából (Solaris és Sztalker sejlik fel elsőre), de Carpenter A dolog című filmjére is történik utalás, mint a bizalmatlanság és az idegen életforma elrejtőzése a szerves testekbe. Annak ellenére, hogy az egész téma egy akció sci-fit sejtet maga mögött, ez inkább a főhősnő, Lena lélektani utazása, ahol azért olyan nyomasztó és pesszimista minden és mindenki, mert saját maga ellen indított hadjáratát nem képes leállítani.

Ne rugaszkodjunk el a valóságtól, a film nem egy transzcendens művészfilm, leginkább egy concept art, ahol a vizuális elemek szimbiózisba kerülnek mindennel, ami behatol az ő territóriumába. A kutatócsoport eredetileg azért indult útnak, hogy egy burkot semmisítsen meg, amit Vibrálásnak neveztek el, ugyanis növekszik és mindent elpusztít, ami az útjába kerül. Nem lehet pontosan tudni, hogy milyen életforma, de leginkább egy földönkívüli lényre lehet asszociálni. Akik eddig bementek oda, azok nem jöttek ki, kivéve egy valakit, Kane-t, aki történetesen Lena férje. Így a film még inkább egy család sorsa felé fókuszál, annak ellenére, hogy ami épp készül történni (a Föld pusztulása) az univerzális probléma. Ha azt nézzük, majdnem minden hasonló sci-finél vagy inváziós filmnél ez a recept kerül előtérbe (Csillagok között, Világok harca), így mindig egy érzelmi indikátor az, ami a sorsa felé löki a főhőst és itt sincs ez másképp.

A zene lenyűgöző, Geoff Barrow és Ben Salisbury keze munkáját lehet érte dicsérni, akik azért rengeteget hozzátettek a hangulathoz. Ahol kell, lágy zongoraszólamok vannak, de van, ahol csak fülsiketítő hangeffekteket használtak vagy ijesztő morajlásokat. Egyébként sok helyen emiatt a kiismerhetetlen világ és a nyomasztó atmoszféra miatt bőven kacérkodott a horrorfilmes elemekkel és vizuálisan is olyan mutáns lényeket láthatunk, melyek egyszerre lenyűgöznek és taszítanak bennünket.

Sajnos az Expedíció egyetlen gyengesége (talán okkal) a karakterek, azon belül is a mellékszereplők. Az expedíción eleve öt nő indult útnak – a nőiség és a feminista téma így adott – de szerencsére a nemi szerepek itt háttérbe szorultak, ami nagyon nagy pozitívuma a filmnek. Jennifer Jason Leight, a kiégett pszichológus, Tessa Thompson, a cél nélküli álmodozó, Tuv Novotny, a lányát elveszítő realista és Gina Rodriguez, a badass bosszúálló karakterei sajnos olyan sablonosak lettek, hogy konkrét tetteik, esetleg áldozataik nem sok kihatással voltak a sztori alakulására. A végcél adott volt, így ezen karakterek sorsa már az elindulásnál meg lett pecsételve.

A vége nagyon megosztó és iszonyat elgondolkodtató, mivel az eddigi Ismeretlenből (ami az Alien filmek egyik nagy vesszőparipája is, hiszen ott is ettől félünk) egy újabb Ismeretlenbe, Felfoghatatlanba lök át minket és elengedi a kezünket. Nagyon sok asszociáció és elmélet kering a neten, amiket spoileres lenne ide leírni, de nagyjából mindben megtalálhatjuk számításunkat. Még mindig kevés az olyan film, ami megdolgoztatja a lelket és az agyat és ha valakinek valóban tetszik ez a film, az azért van, mert a hangulata napokig vele fog maradni.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ingyen tanulhatsz Klingonul, hála a Duolingónak
Következő cikk A hét röhögései (234.)