Kontakt (Relay), rendezte: David Mackenzie, szereplők: Riz Ahmed, Lily James, Sam Worthington, amerikai thriller, 112 perc, 2024., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A mellékhatások tekintetében…
Riz Ahmed és Lily James titkos iratokkal rohangászik egy filmben? Nem, ez nem a Zsivány Egyes jubileumi kiadása, különben is csak jövőre lesz 10 éves a film. A Kontakt ugyan nem váltja meg a világot, de A préri urai rendezőjének legújabb filmje szépen idézi meg a klasszikus paranoiás thrillerek hangulatát és nem fél bemutatni a postai szolgáltatások apró betűs világát. 
Létezik egy független és titokzatos szervezet (személy?), ami (aki?) nem csinál mást, mint hogy közvetít két fél között. Az egyiknek terhelő bizonyítékai vannak a másik ellen, a másik pedig szeretné azokat hiánytalanul visszakapni. Mindezt persze nem emberbaráti szeretetből teszi, de ha mindenki betartja a szabályokat, akkor végeredményben mindenki jól jár. Sarah (Lily James) egykori munkaadójának szeretné visszajuttatni az onnan kicsempészett iratokat, melyek azt bizonyítják, hogy az általuk kifejlesztett ellenálló búzafajta fogyasztása káros az egészségre. Először úgy van vele, hogy világgá kürtöli a dolgot, de aztán meggondolja magát és felveszi a kapcsolatot a közvetítővel.
Ash (Riz Ahmed) egy olyan szolgáltatáson keresztül kommunikál vele, amelyik eredetileg siket embereknek lett kitalálva. Egy speciális készüléken begépeli a szöveget, amit aztán az operátor felolvas a másiknak, a szóban adott válasz pedig szövegként jelenik meg nála. A szolgáltatás lényege, hogy a hívásokat sosem rögzítik és az ügyfelek adatait sem adják ki senkinek. A nő joggal érzi magát veszélyben, egy profin kiképzett, csúcskategóriás kütyükkel felszerelt zsoldoscsapat van a nyomában, hogy megszerezze tőle a dokumentumokat. Ash védelmet ígér számára, amennyiben pontosan követi az utasításait, de Dawson (Sam Worthington) és a haverok sem ma kezdték a szakmát.
A Pelikán ügyirat, A közellenség, A bennfentes, A hálózat csapdájában. Csak néhány jobban sikerült film azok közül, amikben a kisember küzd valami nagyobb ellen és mi szurkolunk neki, illetve – amennyiben vannak – a segítőiknek. Leleplezős sztoriból rengeteg van, egy részük valós eseményeket dolgoz fel, de ki hallott már olyat, hogy valaki meggondolja magát és ki akar szállni a buliból, mindent vissza akar csinálni.
Persze szurkolunk Sarah-nak és segítőjének, hogy sikerüljön életben maradniuk, ám a terhelő bizonyítékok visszaszolgáltatásával gyakorlatilag bűnrészesekké válnak, hiszen így az egészségre káros búzából készült élelmiszerek a mit sem sejtő fogyasztók asztalára kerülnek, a megbetegítő hatásra pedig majd csak évek múlva derül fény. Már ha sikerül megtalálni az összefüggést. A piszkos anyagiakról még nem is beszéltem, de valahogy mégis sikerül elérni, hogy megkedveljük őket.
Ash előző életében valószínűleg postás lehetett, mert az Egyesült Államok Postaszolgálata Szervezeti és Működési Szabályzatának minden betűjét ismeri. Így fordulhat elő, hogy a terhelő bizonyítékok ide-oda postázásával halálra szívatja Dawsonékat, akik mit sem tudnak ennek rejtelmeiről. Mivel sok szabály van, ez a szívatás meglepő módon minden alkalommal vicces.
Egy, de minimum fél lépéssel a másik előtt járni, ez túlélés záloga és ebben Ash egész jó. Nem tudjuk, hogy miért csinálja azt, amit és hogy vannak-e egyáltalán főnökei és társai, mert mindvégig egyedül dolgozik és csak az ügyfelekkel kommunikál. Természetesen ahogy Dawsonnak, neki is megvannak a maga jól bejáratot kapcsolatai, már csak ezért is érdekes, hogy egy ilyen „zártkörű” szakmában nem hallottak még egymásról.
Az utolsó fél órában válik mozgalmasabbá a cselekmény, itt jön be az a csavar, amire egyébként számíthattunk volna, ha nem altatnak minket előtte közel másfél óráig. Az anonim alkoholista és a szerelmi szál, ha nem is erőltetett, de egyáltalán nem kihagyhatatlan, az ember inkább magyarázatokat keres rájuk, mintsem összefüggéseket lát bennük. A Kontakt sztorija az izgalmas és fordulatos thrillereket idézi, amilyeneket ma már ritkán látunk. Sam Worthington tudna erről mesélni bővebben, hiszen leírva a 2012-es Borotvaélen is nagyjából hasonlót ígért, hogy végül beérje a(z) – egyébként szórakoztató – középszerűséggel, de megemlíthetem a Kardhal (2001.) és a Blackhat (2015.) című filmeket is. Jelen esetben azért többről van szó.
Érdekes alapötlet, megbízható színészi játék, lassan kibontakozó, a végére kissé összecsapott cselekmény, meggyőző színészi játék, jó zene, vágás és fényképezés, ezt tudja a Kontakt. Mikor azt írom, megidézi a klasszikus paranoiás thrillerek hangulatát, akkor azt úgy értem, hogy bár nem nő fel hozzájuk, de hasonló elemekből építkezik, hasonló atmoszférát teremt és hasonló elgondolás mentén működik. Ugyanakkor nem azok farvizén evezve akar rajongókat szerezni magának, mert egy önálló alkotás, amely saját jogán izgalmas és szórakoztató. Bár több helyen olvastam a retrothriller meghatározást, minden pozitívum tulajdonsága ellenére ezt enyhe túlzásnak tartom. 
