Csak egy baleset (Yek tasadef sadeh/It Was Just An Accident), rendezte: Dzsafár Panahi, szereplők: Vahid Mobasseri, Mariam Afshari, Ebrahim Azizi, Hadish Pakbaten, iráni-francia-luxemburgi-amerikai thriller, 105 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Ütközések
Egykori rabok és fogva tartójuk találkoznak egy véletlen balesetnek köszönhetően. Kérdés, valóban a Falábút találták-e meg és ha igen, mit tegyenek vele. A többszörösen díjazott, hazája politikai és vallási vezetői által kevésbé kedvelt Dzsafár Panahi ismét bebizonyítja, hogy néhány ember sorsán keresztül egy egész rendszert lehet bemutatni és leleplezni. A Csak egy baleset a Nürnberg töredékéből készült és ugyanúgy az elszámoltatás mikéntjével foglalkozik, csak éppen nem hollywoodi módon. 
Ekbal éppen hazafelé tart feleségével és kislányával, amikor a kivilágítatlan úton elütnek egy kutyát és az autójuk lerobban. A közeli műhelyhez fordulnak segítségért, ahol az egyik alkalmazotton, Vahidon az izgalom és kétségbeesés lesz úrrá. A férfi ugyanis felismeri a másikban egykori vallatóját, Ekbalt, aki műlába miatt sántít. Gyanújával felkeresi egyik régi rabtársát, hogy segítsen neki a beazonosításban, ám ő félelmében inkább elirányítja egy harmadik társukhoz.
Shiva éppen egy esküvői párt fotóz, Golrokh a menyasszony egykoron ugyancsak velük együtt raboskodott. Mivel még így sem biztosak a dolgukban, felkeresik Hamidot, aki talán meg tudja mondani, hogy tényleg a Falábú fekszik-e megkötözve a furgon hátuljában. Így vágnak neki a kietlen sivatagnak, ahol Vahid már ki is ásta a sírt, de vajon képesek lesznek meghozni a döntést, szembesítik Ekbalt a bűneivel, majd elveszik az életét?
Dzsafár Panahi már filmje legelején elején ízelítőt ad az országban uralkodó állapotokról (beleértve a siralmas állapotú kivilágítatlan utakat), amikor Ekbal csendre inti az autóban hangosan zenét hallgató kislányát. Ekkor újra átveszik a leckét: soha semmivel nem keltjük fel a szomszédok és mások figyelmét. Ennél a jelenetnél még nem tudjuk, kicsoda a férfi és milyen hatalommal bír, de félelme nem alaptalan, mint mindenkit, őt is ellenségnek kiálthatja ki a rendszer egy pillanat alatt.
A legfőbb kérdés az, ha sikerül minden kétséget kizáróan megállapítaniuk a férfi személyazonosságát, hogyan tovább. Korábban valamennyiük szemét bekötötték, ezért nem tudják, hogyan nézhet ki vallatójuk a valóságban, ám járásának jellegzetes csoszogó hangja kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Ugyanakkor egyikük sem gyilkos. Forr bennük a düh, hatja őket a bosszúvágy, de egy embert nem tud bárki csak úgy megölni. 
Miközben őket nézzük és hallgatjuk, megtudjuk, milyen válogatott kínzásokat kellett kiállniuk, hogy vallomást tegyenek, beismerjék bűneiket és megnevezzél társaikat. Az életük teljesen megváltozott a szabadulásukat követően, testileg és lelkileg is megnyomorították őket, a legtöbben más munkát végeznek és igyekeznek a hatalom előtt láthatatlanok maradni. Már amennyire ezt a hatalom hagyja.
A rendszer működését jól példázza, hogy ez a háborúban megnyomorodott embert is képes szorongást, félelmet kiváltani belőlük, akit, ha életben hagynak, az elrablása biztosan nem marad megtorlás nélkül. Ha megölik, attól a dolgokat még nem lehet meg nem történté tenni. Csak átmenetileg fognak megnyugvást találni, már ha fognak, mert Ekbalt keresni fogják, ez nem kérdés, a nyomom pedig hozzájuk vezetnek. 
Ennél a filmnél ma nehezen lehetne aktuálisabbat találni, hiszen Iránban az emberek utcára vonultak, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot, napok óta nincs internet és ezres nagyságrendben hallani áldozatokról, sebesültekről, letartóztatottakról. Sokaknak lett mostanra elege az elnyomásból, az élet minden területét uraló szigorú vallási törvényekből és a romokban lévő gazdaságból.
Dzsafár Panahi szokás(a) szerint néhány ember történetén, konfliktusán keresztül mutatja be azt a rendszert, ami ellen most fellázadtak, persze a forgatás idején ezt legfeljebb még csak sejthette. A rendszer kiszolgálói és haszonélvezői, illetve a rendszer üldözöttei és áldozatai között látszólag nincs nagy különbség, dolgozó, családos, élni és boldogulni akaró emberek.
A Csak egy baleset kevés szereplővel és néhány helyszínnel mutat be egy rendszert az egyes karakterek személyes drámája, a visszaemlékezések, párbeszédek, interakciók, motivációk, érzések és gondolatok révén, de a humort sem nélkülözi. A furcsa társaság gyanús viselkedése felett némi pénzért vagy ajándékért szemet hunyó idegenek az országban uralkodó mérhetetlen korrupciót reprezentálják, ami sokkal fontosabb, mint a hivatás, a hit vagy a meggyőződés, ugyanakkor arra is láthatunk példát, hogy az elnyomó rezsimek sem képesek eltüntetni az empátiát és az emberséget a világból. 
