Itt érzem magam otthon, rendezte: Holtai Gábor, szereplők: Lovas Rozi, Molnár Áron, Szervét Tibor, magyar thriller, 124 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Ne rettegj!
Ritát, a cipőbolti eladót elrabolják, majd közlik vele, hogy ő tulajdonképpen Szilvia és nem elrabolták, hanem hazahozták a családjához. Egy olyan családhoz, ahol senki nem az, akinek mondja és mutatja magát. Kicsit hosszú játékidő, erős színészi alakítások, érdekes, többrétegű cselekmény, alábbhagyó lendület és kísérletező kedv, elgondolkodtató lezárás. Az Itt érzem magam otthon úgy lett egy jó magyar thriller, hogy közben annál sokkal több. 
Amikor elhagytam a szülői házat és visszaköltöztem a fővárosba egy társasházba, feléledt bennem a lakói öntudat. Közgyűlésekre jártam, beszámolókat, jegyzőkönyveket, pályázatokat és a társasházi törvényt olvasgattam, szavaztam, aláírtam, vitatkoztam. Nem vagyok egy hülye gyerek, láttam, hol folyik el a pénz túlárazott és felesleges beruházásokra. Számokkal, tényekkel és észérvekkel próbáltam felhívni erre a többiek figyelmét és bár voltak olyanok, akik hozzám hasonlóan gondolkodtak, én lettem a mindenszarista, akinek soha semmi nem jó.
Hozzászoktam, hogy van egy kemény mag, aki mindig minden kiadást megszavaz, pedig páran közülük nem kevés tartozást halmoztak fel. Kénytelen voltam elfogadni azt is, hogy a fél órával később megtartott ismételt közgyűlés már határozatképes akkor is, ha csak hárman szavaznak, hiszen arra mindig gondosan ügyeltek (ügyelnek), hogy minél lehetetlenebb helyen és időben legyen meghirdetve és megtartva. Eltelt néhány hónap, vagyis inkább néhány év és már nem mentem el. Már meg sem lepődöm azon, hogy az egyébként teljesen kulturált kinézetű liftünket néhány hete felújították, így most pont olyan, mint egy négycsillagos szállodában. Szép? Szép! Ezt neked, mindenszarista! 
Mindjárt rátérek a filmre is, csak még egy utolsó gondolat. Rájöttem, hogy a társasház pont olyan, mint az ország, csak kicsiben. Mindig lesznek olyanok, akiknek a feje ki sem látszik a közös képviselő seggéből, mint ahogy olyanok is, akik kritikus szemmel nézik a különböző fejlesztéseket, beruházásokat és persze olyanok is, akik két közgyűlés között folyton háborognak, de egyre sem mennek el. A legtöbben talán mégis azok vannak, akiket egyáltalán nem érdekel a dolog. Ez a film valami hasonlótól szeretne mesélni nekünk, mindezt egyetlen háztartáson keresztül bemutatva.
Az Itt érzem magam otthon egyik erőssége, hogy szimpla thrillerként is megállja a helyét, ha nem tudunk vagy nem akarunk belátni a dolgok mögé, nem foglalkozunk a mögöttes tartalommal és üzenettel. A fenti sorokból talán már kiderült: én megtettem. Az egész úgy kezdődik, hogy elrabolnak egy cipőbolti eladót (Lovas Rozi), majd egy Marciként (Molnár Áron) bemutatkozó alak közlik vele, ő igazából nem is Rita, hanem a testvére Szilvia, aki az Árpád család elcsatangolt tagja. A nőn úrrá lesz a pánik, de ahogy telik az idő rájön, ha együttműködik, talán kiderül, mi ez az őrület és a szökésre is lehetősége nyílik. 
A jó magaviseletnek köszönhetően – immáron – Szilvi elhagyhatja a sötét és barátságtalan helységet, hogy megismerkedjen az Árpád család többi tagjával, Annával (Józsa Bettina), Rudival (Znamenák István), Miklóssal (Simon Kornél), Julival (Gryllus Dorka) és Istvánkával (Simon Soma). A családot a Papa (Szervét Tibor) irányítja vasszigorral, akinek elismerő szavaiért és szeretetéért öldöklő verseny folyik. A szabály egyébként rendkívül egyszerű: tedd azt, amit ő mond és akkor nem lesz baj. Cserébe kapsz ruhát, fekhelyet, mindennapos elfoglaltságot, biztonságot, meleget és ételt. Teljesen átlagos dolgok ezek, ám a lakáson kívül minden olyan bizonytalan: bűnözés, munkanélküliség, nyomor és kilátástalanság.
A családtagok ritkán hagyják el a lakást, akkor is általában azért, hogy beszerezzék a legszükségesebb dolgokat, dolgozni, tanulni egyikük sem jár, úgy tűnik, otthon megkapnak mindent. A Papa mindent szépen előre megtervezett és ezért nem lehetnek eléggé hálásak neki. Mindenkinek megvan a maga szerepe, beosztása, feladata és bár a Papa rendesen megöregedett, mégsem vitatja senki, hogy nélküle káoszba fulladna minden. Szilvi számára egyre több minden válik nyilvánvalóvá, de a nagy leleplezés gondos előkészületet és higgadtságot igényel. 
A film önmagában is egy izgalmas thriller, ami bár egy szűk közegben játszódik és a négy falat szinte alig hagyja el, a szereplők közti interakciók és ehhez mérten a színészi alakítások teszik emlékezetessé, ami érdekes képi és „hangi” megoldásokkal egészül ki. A bő kétórás játékidő valóban hosszú még úgy is, hogy az utolsó harmada direkt és sietős és a kísérletező kedv is alábbhagy. A lezárás thrillerként is üt, de tényleg lépjünk egy kicsit tovább.
Ez a film ugyanis a hatalomgyakorlás, a beletörődés, a feladás, az alávetés és a meghasonulás összjátékát, illetve működési mechanizmusát fedi fel, amit a beteges vágyak és félelmek határoznak meg. Így működik az egyén, kiterjesztve pedig a család, a különböző közösségek, a társasházak (maradva az én példámnál), a társadalmak, az országok. Arról szól, hogy a látszólagos biztonságért és jólétért az ember mennyit hajlandó feladni magából. Hol kezd el lázadni vagy éppen hol jön el az a pont, ahol megtörik és feladja a lázadást. Vágyak, célok, álmok, illetve hitvallások, világképek és eszmék kerülnek feladásra, megtagadásra egy hamis valamiért.
Az Itt érzem otthon magam okos és ügyes darab és bár egyáltalán nem hibátlan, mindenképpen megtekintésre érdemes. A nyíltan és élesen megfogalmazott társadalomkritika helyett itt egy rejtettebb, burkoltabb (mögöttes) tartalmat kapunk a megszokott dráma és szatíra helyett thrillerbe csomagolva. A családtagok ugyanúgy foglyok, mint ahogy bármely hatalom képes fogságba ejteni egy nemzetet, egy országot. Látszatintézkedésekkel, zsarolással, megfélemlítéssel, osztogatással, populizmussal, ellenségképpel stb. A kérdés az, hogy Papa leváltható-e és ha igen, akkor hogyan és ki ül majd helyette az asztalfőre? 
