Fejlesztő és kiadó: Lillymo Games; Platform: PC, PS4|5, Switch, Xbox One|Series
A retro platformer Saint Slayer: Spear of Sacrilege a 17. században játszódik, ahol egy irányt tévesztett pap megszállottan gyűjtögeti a vallási ereklyéket. De egy katonából lett földműves megelégeli ezt, majd egy szent ereklye felhasználásával igaz útmutatást nyújt.
Manapság a legtöbb platformerre ráaggatják a cinematic, roguelite vagy metroidvania jelzőt, s ebben nincs különösebb kivetnivaló, hiszen gyakorta oldalunkon is megemlékezünk róluk és szerencsére a minőségük szempontjából nincs velük különösebb bibi. Azonban személyes véleményem szerint piszkosul hiányoznak az ezeknél jóval „nyersebb” lineáris ügyességi játékok, amelyekben csak szimplán szögegyenesen haladnunk kell egyik irányból a másikba, hogy közben az utunkba kerülő bestiákat néhány kardcsapással felszeleteljük, mint a tortát. A hosszú című Saint Slayer: Spear of Sacrilege alkotói mintha nekem akartak volna kedveskedni legújabb játékukkal, amiben nem csupán 5-6 pályán keresztül apríthatjuk ellenségeinket, hanem 21 teljesen eltérő módon kivitelezett szinten bóklászhatunk.
1968. Az egykori katona megragadja a Szentségtörés lándzsáját, hogy szembe szálljon a korrupt Pacer atyával, aki a Szent Római Birodalomban folyamatosan eltulajdonítja a vallási relikviákat. Persze hamar kiderül, hogy a hatalommániás pap ezen tárgyak felhasználásával kontrollálja szörnyeit annak érdekében, hogy átvegye a világ feletti uralmat. A Saint Slayer: Spear of Sacrilege 8-bites klasszikusokat idéző lineáris akciójáték, olyan mintha visszatértünk volna a NES korszakba s felépítettség alapján talán leginkább a ’85-ben készült Ghouls ‘n Ghosts-hoz hasonlítható.
Főhősünk, Rudiger lándzsája viszont nem csak amiatt ideális, hogy általa felnyársalhatjuk nemeziseinket, hanem a felhasználása révén át tudunk ugrálni az élet(erő)re veszélyes csapdákon (például tüskéken és tüzes padlókon). Mindeközben rosszakaróink bármely irányból meglephetnek bennünket (azok is, akiket egyszer már sikeresen legyőztünk), a négy különböző nehézségi fokozat mivoltából jóformán teljesen más kihívásokkal találkozhatunk – és ugyanennyi végkifejletet nézhetünk végig. Természetesen szép számmal kerülhetünk szembe boss-okkal, az ellenük tapasztalható párharcokat a készítők nagyon helyesen nem variálták túl, hanem van egy repetitív metódusuk, mely alapján kiismerhető a mozgásuk.
Majd’ minden egyes pályán találhatunk valamiféle relikviát, amik egyrészt adnak egy rahedli pontot (elősegítve, hogy plusz életet szerezzünk), de megszerzésük kapunk egy jelszót is. A Password elnevezésű menüben tudjuk felhasználni és főleg nehéz vagy legnehezebb fokozaton jön jól, mivel a pályáknak lényegében saját kódja van, tehát közvetlenül menteni nem tudunk. De ha netán ideiglenesen félre akarjuk tenni a Saint Slayert, akkor bátran kiléphetünk, visszatérésünk után onnantól a móka folytatódhat, ahol abbamaradt.
A Saint Slayer: Spear of Sacrilege nem kínál zsákbamacskát, de ugyanakkor meglepetéssel sem hozakodik elő. Egy régi vágású játék kevés új ötlettel, ám az arra fogékonyak számára az élmény mindenért kárpótol. Egy online ranglistát elnézegettem volna, hogy a többi játékoshoz képest mennyi pontot sikerült összegyűjtögetnem, de ez legyen a legkevesebb hiányossága.
Legutóbb ezt teszteltük:
