Birkakrimi (The Sheep Detective), rendezte: Kyle Balda, szereplők: Hugh Jackman, Nicholas Galitzine, Bryan Cranston, Emma Thompson, Regina Hall, ír-angol-német-amerikai akció-vígjáték, 109 perc, 2026., 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
A CGI bárányok nem hallgatnak
Mikor egy reggel pásztorukat holtan találják, a birkák minden bátorságukat összeszedve nyomozásba kezdenek. Néhai gazdájuknak köszönhetően a nyáj minden este bűnügyi történeteket hallgatva hajtotta álomra a fejét, így megvan a kellő tapasztalat, csak éppen az emberek egy szót sem értenek a bégetésükből. Hőseink alaposan rácáfolnak a birkákkal kapcsolatos sztereotípiákra a Birkakrimiben, mely egy vicces és tanulságos családi mozi, afféle Poirot-történet leleményes jószágokkal. 
Leonie Swann nagysikerű bestselleréből Craig Mazin (Csernobil, The Last of Us) írt forgatókönyvet. Egy békés kisvárostól néhány mérföldre található az a legelő, ahol George (Hugh Jackman) a pásztor él egy lakókocsiban, szeretett birkáival körülvéve. George az a fajta magának való fickó, aki a jámbor állatoknak nem csak nevet ad, de szemmel láthatóan többre is tartja őket az embereknél. Eteti, gondozza, gyógyítja jószágait, amit azok értékes gyapjúval hálálnak meg, esténként pedig klasszikus krimiket olvas fel nekik. Egy reggel a birkák George-ot holtan találják és mivel a nyomozás meglehetősen döcögve halad, maguk veszik „kézbe” az ügyet. Ehhez azonban le kell győzniük minden félelmüket és be kell bizonyítaniuk, hogy a birka egyáltalán nem ijedős és buta állat.
A cselekmény egy valóban szűk körben játszódik, a helyszín a legelő és a kisváros, illetve az ezeket összekötő útszakasz, az idő mindössze néhány napot ölel fel és a rengeteg birkán kívül csak néhány embert kapunk szereplőnek. Van a szomszéd gazda, a hentes, a rendőr, George ügyvédje és lánya, a fogadós és egy, a helyi kulturális fesztiválról tudósító újságíró. Mint egy mesében, ahol a tanulságon van a lényeg és senki nem foglalkozik azzal, hogy hol van a többi városlakó. Persze az egész hihetetlenül okosan van megcsinálva, mert úgy mutatják meg nekünk a világ működését, hogy közben nem nyitnak ki rá.
A bárányoknak nem csak saját neve van, de mindegyikük egyéniség. Természetesen mindannyiukban ott van a bárány, de másként. Nyájként csapatban dolgoznak, ahol képességei szerint mindenki hozzátesz valamit a nyomozáshoz. Az emberek világát és úgy általában az embereket nem ismerik, hiszen George-on kívül nem sokan fordultak meg a legelőn. Rá kell tehát jönniük, hogy vehetnék rá az embereket az együttműködésre, természetesen tudtukon kívül, amihez nem csak az embereket kell jobban megismerniük, hanem saját magukat is, ehhez pedig fel kell tenniük a kérdést, hogy mit is jelent birkának lenni?
Ahogy az embereknél, úgy a birkáknál is van egy csomó – saját – tévhit, hiedelem, rossz beidegződés és tulajdonság. Ezeket kell először félresöpörni, rendbe tenni és elfogadni az eddig tagadott vagy elhallgatott dolgok létezését, mint pl. a halál vagy az, hogy nem kizárólag a gyapjas szőrükért tartjuk őket. A film a birkákat úgy mutatja be, ahogy mi emberek tekintünk rájuk, mintha ők is folyton ezt hallanák, ez lenne beléjük sulykolva: félénk, buta állatok önálló gondolatok nélkül, akik mindig másokat követnek. Ha egy embert „lebirkáznak”, az sosem jót jelent, nem dicséretnek szánják.
A Birkakrimi tanmeseként megfogalmaz egy fontos és hasznos üzenetet mindenki számára, amikor is felhívja a figyelmet pl. a kirekesztés és az előítéletek káros voltára. Amikor mások felett úgy ítélkezünk, hogy valójában nem ismerjük őket, az nem jó és ezen a téren a birkák bölcsebbnek bizonyulnak, mint az emberek. Az egész olyan, mintha ember és birka görbe tükröt tartana a másiknak és a másik szemével látná, láttatná magát, amikor a birkákon nevetünk, tulajdonképpen saját magunkon nevetünk.
Egy családi film, vagyis az idősebbeket és a felnőtteket egyaránt kiszolgálja, utóbbiak jóval többször vannak megszólítva, mint ahogyan azt elsőre gondolnák. Ha röviden kéne összefoglalni, egy Tőrbe ejtve vagy ha úgy jobban tetszik Poirot-történet birkákkal. Juhé!
