Négy anya négy fia (Four Mothers), írta Colin Thornton és Darren Thornton, rendezte: Darren Thornton, szereplők: James McArdle , Fionnula Flanagan, Dearbhla Molloy, Leonora Lonsdale, Marie Ruane, ír dráma, komédia, 89 perc, 2024., korhatár: 18
Az egészen apró dolgok billentik át az életet
Vannak azok a kis nagy filmek, amik halkan történnek, látszólag alig, mégis sikerül megragadniuk valamit a körülöttünk lévő világból. A négy anya négy fia is ilyen. Keserédes, de szívhez szóló hétköznapok a gondozókról és idős szülőkről egyenesen Írországból. 
Mindjárt rátérünk a filmre, de egy pillanatot áldozzunk a magyar címre, ami ismét megtévesztő lett. Ugyanis az eredeti csak ennyi: négy anya (Four Mothers), ami nagyjából fedi is a történetet. Ha valamiért nem volt jó nekünk a tükörfordítás, hát lehetett volna egy fiú is, még ez is közelebb állna az igazsághoz, hiszen a címben szereplő másik három bezzeg… Azt rögtön el is meséljük. Előtte viszont egy kicsit a hátteréről. A 2008-as olasz Vénasszonyok nyara adta a kezdőlökést a forgatókönyvíró testvérpárnak (Colin és Darren Thornton), akik ekkor éppen mindketten visszavonultak egy kis időre a filmezéstől, hogy a sztrókból felépülő édesanyjukat ápolhassák. Az ő halála után írták csak meg ezeket a néha abszurd, de egészen hétköznapi eseményeket, az eredeti ötletre reflektálva.
Egy ír kisvárosban kezdődik a történet, napjainkban. Itt él a film főszereplője, a siker küszöbén álló író, Edward (James McArdle) az anyjával Almával (Fionnula Flanagan). Ráadásul nincs is ezzel egyedül. Ugyanis az Alma-korabeli asszonyok zöme szintén megözvegyült, a felnőtt gyerekeik pedig már a saját családjukkal foglalkoznak. Az egyre betegesebb, felügyeletre szoruló anyákat viszont – a filmben szereplő négyet legalább is –, a hozzá hasonló, középkorú, otthon élő meleg fiúk gondozzák. Az egyikük éppen benne egy életközepi válságban, a másikuk frissen felfedezve magát, de a legtöbben bizonytalanul és helyüket keresve. A négyből három viszont már nem bírja sem ezt, sem az ismételt bezártságot, ezért úgy döntenek, hogy a hosszú hétvégére egy spanyolországi Pride-ra utaznak. Az anyjuk nélkül. Mindhármat kérdés nélkül Edward nyakába sózva, hiszen úgyis mindig ő volt a rendes (vagy a megalkuvó?) közöttük.
A történet innen kezdve pedig a várható módon alakul: nehézségek, súrlódások, csendes humor, és persze szívmelengető élethelyzetek. A képet egy kicsit bonyolítja, hogy Edward exe a területileg illetékes gondozó, aki a megnövekedett igény miatt így aztán gyakran csatlakozik is hozzájuk. A film mégsem megy el sem a romkom, sem a komédia irányába, hanem végig a realitás talaján marad. Talán ezért lehet kevés majd többeknek, viszont éppen ezért lesz majd végre elég azoknak, akik egy apró mozdulatból, a kép szélén, alig látható módon megmutatott nadrág sarkának morzsolgatásából érzik, hogy itt valami igazi történik.
Ráadásul Edward sem az a tipikus hős, aki köpenyt viselve megmentené az emberiséget, neki önmagát is nehéz. Éppen ezért lesz majd ismerős. Ugyanis az anyák mellett egyértelműen ő, mint gondozó a főszereplő.James McArdle tavaly meg is kapta érte a skót BAFTA-díjat érte, és nem érdemtelenül. Pusztán a jelenlétével egy olyan sokoldalúan reményteli szomorúságot mutat, ami sokat segített abban, hogy az alaphelyzet ellenére se lehessen egy pillanatig se komolytalanul venni a filmet. Még akkor sem, ha azért humor is akad benne, habár azt tudják, akik voltak már hasonló helyzetben: az abszurditás még ekkor is utat tör, és a legváratlanabb pillanatokban enged levegőt venni.
Ahogy a Négy anya négy fia is. Finoman, csendesen, amolyan friss szellőként átfújja a mozitermet, és kellemes, alig érezhető tavaszillatot hagy maga után.
