Hamupipőke – kritika
A jól ismert sztorihoz annyira ragaszkodott az egyébként nem erről híres brit rendező, hogy a film ettől lett szó szerint meglepően jó.
Fácángyilkosok – kritika
A Nyomtalanul sikere után Jussi Adler-Olsen soron következő regénye sem kerülhette el a sorsát. A Fácángyilkosok minden eddigi nézőcsúcsot megdöntött Dániában. A Q-ügyosztály újra nyomoz.
Nicolas az iskolában
A kis Nicolas kalandjai folytatódnak. Vagyis elkezdődnek, merthogy ez a film még 2009-ből való, csak eddig nem mutatták be nálunk.
Hivatal – kritika
A nálunk élő külföldiek történeteivel a bevándorlási hivatal fiatal és lelkes ügyintézőjén keresztül ismerkedhetünk meg. Érdekes vállalkozás, kívülállóként erre nemigen lenne lehetőségünk. A Káin...
Rio, szeretlek! – kritika
Folytatódik a sok rendező egyszerre mindig ugyanazt a várost szereti sorozat. Ezúttal Brazíliába látogatunk el. Tíz történet Rióról, ahogyan még sosem láttuk.
A tenger dala – kritika
Az ír rendező második animációs filmjét jelölték Oscarra. Kezei alatt rendre igazi varázslat születik, sok ilyet szeretnénk még látni. Gyönyörű mese egy testvérpárról, akik...
Csocsó-sztori
Már több alkalommal láthattuk, milyen is az, amikor az argentinok filmet csinálnak. Ezúttal az animáció terén próbálkoznak, ráadásul nem is rosszul.
Nagy szemek – kritika
Margaret Ulbrich festőnő sokáig férje árnyékában élt. Talán ezért is vált ismertté Keane néven. Élőszereplős életrajzi film Tim Burton rendezésében Johnny Depp és Helena...
Chappie – kritika
A Dictrict 9 óta várjuk, hogy a csoda megismétlődjön, de ez az idő még nem jött el. A mesterséges intelligencia kérdését boncolgatná a film,...

