magyar filmhét1

Február 26-án kezdődik a Magyar Filmhét, március 5-én adják át a Magyar Filmdíjakat. Idén Budapest mellett 10 városban lesznek vetítések. A martfűi rém, Jutalomjáték,...
blair witch

1999-ben mindenkit megrázott egy hír, miszerint három filmfőiskolás eltűnt az egyesült államokbeli Burkittsville melletti erdőben, miközben a blair-i boszorkány mítoszát igyekeztek kideríteni, és csupán...
the crown

A The Crown megkapta a legjobb drámai sorozatnak járó Golden Globe-díjat és ezen nincs mit csodálkozni. A Netflix egyik legdrágább sorozata, ami a jelenleg...
canni21

Az egész cikksorozat ötlete azzal kezdődött, hogy pár munkatársammal beszélgettünk az átverésekről, és szóba került a Cannibal Holocaust című horror. Zoltán kollégám ekkor kijelentette,...
oscar

Végül 14 jelölésnél állt meg a Kaliforniai álom, persze Meryl Streep idény is versenyben, Mel Gibsonnak végképp megbocsájtottak, az Éjszakai ragadozókat hiányoljuk, A számolás...
én daniel blake1

Ken Loach már egyszer bejelentette a visszavonulását, de szerencsére nem tette meg, különben a világ most szegényebb lenne egy ilyen nagyszerű alkotással. A stand...
zsigmond vilmos portrefilm

A francia dokumentumfilmes, Pierre Filmon készített portréfilmet a 2016. január 1-jénn elhunyt magyar származású operatőrről, operatőrrel. A kortársak visszaemlékezései és a filmbejátszások révén egy...
Leonardo DiCaprio Özönvíz előtt

DiCaprio harcos környezetvédő, ezt régóta tudjuk, ráadásul 2014 óta az ENSZ klímaváltozásért felelős békenagykövete. Az utolsó óra óta eltelt 9 év, most az Oscar-díjas...
Az utolsó tangónk 11

A világ leghíresebb és legelismertebb táncospárja olyan szintre emelte a tangót, ahol előtte az még soha nem járt. Egy ideig az életben is...
tűz a tengeren 001

Gianfranco Rossi, az olasz dokumentumfilmes Lampedusa szigetén forgatta legújabb filmjét, mely az Afrikából érkező menekülthullám első állomása. Látszólag csak egy menekülttémájú dokumentumfilm, ám annál...