Cowboyok


cowboyokCowboyok (Les cowboys), rendező: Thomas Bidegain, szereplők: Francois Damiens, Finnegan Oldfield, Antonia Campbell-Hughes, Ellora Torchia, francia filmdráma, 114 perc, 2015. (12)

Iszlám préri

A forgatókönyvíró Thomas Bidegain hosszú éveket húzott le Jacques Audiard mellett, ezen felbuzdulva úgy döntött, maga is kipróbálja a filmrendezést. Első mozijába túl sok mindent írt bele, amivel rendezőként éppen saját magával tolt ki, nem csoda, hogy az eredmény műfaja is nehezen meghatározható. Tehetsége ugyanakkor vitathatatlan, ezért csak bíztatni tudom a rendezői álmok további megvalósítására.

cowboyok-003Jacques Audiard forgatókönyvírójaként Thomas Bidegain két César-díjat tudhat a magáénak, egyiket A prófétáért kapta, a másikat a Rozsda és csontért. Annak ellenére, hogy vannak kevésbé jól sikerült közös filmjeik, azért ez nem rossz belépő. A Cowboyokat a világban zajló események ihlették és bár egy bő évtizedet felölve néhány évvel ezelőtt játszódik (és ott is ér véget), Bidegain úgy rakta össze a cselekményt ezekből az információ morzsákból, hogy onnan egyenesen eljutunk a jelenbe, mintegy előre látva a novemberi párizsi terrortámadást.
A francia Alain Balland (a belga Francois Damiens nagyszerű alakításával, akit eddig főleg vígjátékokból ismerhettük) egy – egyébként fiktív – cowboy közösség oszlopos tagjaként éli mindennapjait. Egy zenés-táncos mulatságon a lányát figyeli, amikor Emma egyik pillanatról a másikra eltűnik a szeme elől. A barátnőket faggatva Alain megtudja, hogy lánya valószínűleg arab származású barátjával együtt ment el valahova. Kétségbeesett kutatás veszi kezdetét, melynek során Alain sok év alatt rengeteg emberrel találkozik, rengeteg országba elutazik. Mindent annak rendel alá, hogy lányát megtalálja, elveszti a munkáját, feléli az összes pénzét, kapcsolata fiával és feleségével megromlik. Később, mikor már nem tudja folytatni ezt a keresést, a szerepét – mégis – a fia, Georges (Finnegan Oldfield) veszi át, aki a Közel-Keletre megy dolgozni, hátha közelebb kerül a testvéréhez, de legalábbis azokhoz, akik információval tudnak szolgálni a hollétéről. A történetben Alain és George a cowboyok, az apa egyértelműen annak is képzeli magát, az arabok pedig az indiánok. Ők elsősorban a családtagjukat akarják megtalálni, nem igazán érdekli a másik fél kultúrája, szokása és motivációja, bár ebben a kérdésben a fiú valamivel nyitottabb. Vannak, akik segítik őket (önös vagy önzetlen érdekből), vannak, akik kifejezetten akadályozzák, és persze vannak olyanok is, akik az egészben csak egy jó üzletet látnak és információkért cserébe hatalmas összegeket gombolnak le róluk. George egy titokzatos amerikai idegen (John C. Reilly) mellé szegődik, aki jól ismeri ezt a világot, még akkor is, ha éppen azért van ott, hogy egy kicsit felkavarja az állóvizet.
Bár a történet eljut A-ból B-be és a lezárás különösen meglepő, a közel két óra alatt négy, egymással összefüggő, de hangulatában és dinamikájában eltérő történetet kapunk. Bidegain bebizonyítja, hogy mind a négyet meg tudja rendezni, de jobban örültem volna, ha egy mellett teszi le a voksát és azt viszi végig. Nem megy le túl mélyre, a politikát és a vallást csak annyira keveri bele, amennyire feltétlenül szükséges, hiszen végig cowboyaink fejével gondolkozunk, az ő szemükön keresztül látjuk a világot, a közelmúlt történéseit. Van még egy szál, amit érdemes megemlíteni, ez pedig az, hogy Emma mit gondol erről az egészről. Kezdetben mi motiválja, hogyan változik meg az évek alatt a személyisége a barátja és az iszlám hatására, hogyan változik meg a viszonya egykori családjával és egyáltalán akarja-e, hogy őt keressék, megtalálják és esetlegesen hazavigyék? Ettől nem kicsit válik abszurddá ez az egész.
A forgatókönyvíró érezhetően rendezőként is tehetséges, remélhetően a következő filmjéből már eltűnik a vizsgadrukk és egy jól átgondolt, színvonalas történetet kapunk. A lényeg az egy történeten van.

10_7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Csillagok háborúja: Epizód VII – Az ébredő Erő - kritika
Következő cikk Hetediksor kvíz 10.0 stáblista

1 Comment

  1. 2015. december 19. szombat

    […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]