G. I. Joe: A kobra árnyéka – kritika


Dzsók és más semmi

Aki A kobra árnyékába menekülne a tomboló kánikula elől, az számoljon vele, hogy a moziban várja az igazi szauna.

Stephen Sommers Indiana Jones klónjával a Múmiával anno nagyon beletenyerelt. Eredetiségben ugyan az sem tobzódott, ám az időzítés tökéletes volt, a kalandfilm újbóli feltűnése kasszát robbantott. Az alkotók mohón egy egész trilógiát homokoztak össze, sőt a Skorpiókirállyal még egy pénztárgépet ástak elő a sivatagból (hála az égnek, azóta ez is megélt egy folytatást). Sommers a Van Helsinggel már meggyőzött, de mostani művével DNS-teszttel felérő bizonyítékkal szolgált, hogy Uwe Boll édestestvére.

1964-ben a Hasbro először dobta piacra a műanyag figurákba öntött amerikai hadsereget. A realisztikus miniatürizált játéksereg később új irányvonallal gazdagodott, egy vagány, hipermodern fegyverekkel operáló egység lépett futószalagra, ami képregény és rajzfilmsorozattá nőtte ki magát.

Odaát a Dragonballt is érdemesnek találták egy mozifilmre, akkor ennek miért ne futottak volna neki? A történetet talán sikerül egy mondatra felhizlalni: a Dzsók szuperosztaga felveszi a harcot a korrupt fegyverkereskedő Destro ellen.

Ha az összes tartalmi elemről lezseren lemondanak: sztori,  dramaturgia, kararakterek, jellemfejlődés, legalább kapjunk az arcunkba olyan mennyiségű és minőségű akciót ami 175 millióból ildomos. Ezzel szemben a vizuális effektek bántóan silányak, a hús-vér szereplők kilógnak a hátterekből, máshol meg legóemberekké korcsosulnak. A trailerben elsütögetett Eiffel-torony borogatás édeskevés.

Az óvodáshumorral bíró Sommers epilepsziás dobos mintájára össze-vissza csapkod, ritmusérzéke nulla, feszültséget csupán a jegy ára kelt bennünk. Vágója (és producertársa!) Bob Ducsay csapnivaló teljesítménye a kaszkadőrök munkáját is tönkretette. A nindzsa csetepaté hevében benyesett gyerekkori visszaemlékezéseket max egy kereskedelmi adó bírja el. Az összes ripők színészt a Karthauzi rend fogadja be, ki beszédre nyitja száját, mert minden elhangzó mondat fájó ostorcsapás. Ezt szégyenérzet nélkül elvállaló Dennis Quaid és Christopher Eccleston extra adag kukoricán térdepeljen! Korábbi sikerkovácsait a rendező kisebb cameókra a díszletek elé citálja, csakhogy a megaláztatás teljes legyen. A bárgyúság eme színes kavalkádja megidézi a Rollerball szellemét. Kár a leütött betűkért.

Mr. Sommers, it was a jo(e)ke? Jogos a kérdés, mert az előzetes tervek szerint ez eleve trilógiának indult.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Darth Vader megszállta a Nyugatit
Következő cikk Dél-afrikai menekülttáborban az alienek

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..