Boldogot Ethan!


Ethan Coen 52 éves lett, ehhez gratulálunk! Jóllehet, szentségtörés a zseniális testvérpárt külön említeni, de hiszem, hogy Joel ezt most megbocsájtja nekünk.

 

Az ember, aki ott se volt

Ed Crane (Billy Bob Thornton) átlagos fickó. Fodrászként dolgozik az Észak-Kalifornia-i Santa Rosában. Megközelítően ötféle frizurát vág évek óta. Szófukar, csak a szája sarkából lógó parázsló dekk biztosítja a körülötte lévőket, még lélegzik. Szemében megtört fény csillog, lappangó titkot sejtetve, ez azonban csalóka, ugyanis ennek az embernek nincsenek álmai, vágyai, csupán megszokott napirendje. Nem több egy élő hamutartónál. Oldalbordája, Doris (Frances McDormand) a helyi áruház könyvelője, pár heti ismeretség után vetette el magát, mondván jól meglesznek. Ed szerette, ma már csak abban biztos, hogy Doris főnökével, Dave-vel (James Gandolfini) csalja. A csendes árnyék egy utazó ügynök kétes üzleti ajánlatának hatására úgy dönt, beleszól a körülötte zajló életbe. Megzsarolja a felszarvazót, a könnyű pénzt befekteti. Ed seagali arccal süppedne vissza a levágott hajat pedánsan összesöprő monotóniába, ám ha a tavirózsa ugrik a békára, az nem várt következménnyel jár. Az ember, kinek az arcát már a borbélyüzletből kilépve elfelejtetik a vendégek, hirtelen az események gyújtópontjába kerül. A film noirt a 40-50-es években készült fullasztó légkörű, a fény-árnyék játékára jelentős hangsúlyt fektető alkotások indították el. A Coen család 1990-ben A halál keresztútján elkészítésével már jelezte, hogy tudják, miről is szólt a “fekete széria”. Az ember, aki ott se volt precízebb, a képi tökélyt megközelítő mestermunka. A fekete-fehérben való megjelenítés Coenénél nem az olcsó művészieskedés vakvágánya (Egyébként színes nyersanyagra forgott, csak később kapott szürke felöltőt!). Roger Deakins-szel karöltve, a színtelenségből erényt kovácsolva, matematikai pontossággal megszerkesztett beállításokkal, lenyűgöző „színkavalkádot” hoztak létre Thornton szürke viaszszobra köré. A színészvezetés elsőrangú: a rutinos McDormand és Gandolfini mellett Billy Bob mindvégig uralja a vásznat. A forgatókönyv Lolita-jellegű szála nabokovi léptékű. Házi komponistájuk Carter Burwell mélabús zongora-aláfestése teszi fel az i-re a pontot.
A Coen testvérek legtökéletesebb műve, de korántsem a legszórakoztatóbb. A nagy Lebowski-szintű poénáradatra ne számítson senki! Ez a mozi önmagában egy kétórás fanyar tréfa, egy emberről, aki ott se volt.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Bréking: Megéri a barátunknak lenni
Következő cikk Mit nézzünk az autómentes napon?

1 Comment

  1. Avatar
    kimball
    2009. szeptember 22. kedd

    Nagyon ütős dolgozat. Mindig nagy élményt jelent nekem végignézni.
    Imádom benne ezt a chandleri krimiket idéző, kacifántos történetvezetést.
    Ha Joel csak ezt az egy filmet csinálta volna meg egész életében, akkor is helye lenne a filmtörténetben.

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..