A film egyszerű, de nagyszerű plakátja még bizakodásra adott okot. Katherine Heigl a Felkoppintva szőkéje és Gerard Butler a 300 óta aktuál macsójának összeboronálása sem tűnt éppen elvetélt ötletnek. A romantikus vígjátékok cselekménye jószerivel kimerül a cím fölött szereplő nevek képviselőinek párosodásában, soványka történetünk erre most sem cáfol rá.
A profi, ámde elviselhetetlen producernő gyönge nézettségű műsorába szerződteti a tenyerestalpas párkapcsolati gurut. Előbb civakodnak, majd paktumot kötnek, végül csőröznek. Ennyi bőven elég, hogy 120 millió dollár felett csilingeljen a pénztárgép. Szükség van a válságmentes rötyögésre, de azért legyen tartásunk!
Kevin Smith-t nemrég méltattam a frissen merész párbeszédeiért, itt rögtön el is marasztalnám a három(!) forgatókönyvíró gráciát.
A színészek sem vontak be bűvkörükbe. Heiglt nézegetve, inkább azon morfondíroztam, vajon mennyi lehet a napsütéses órák száma évente Los Angelesben? Míg Butler furcsa, Stallonét idéző szájbiggyesztése újabb megoldandó kérdés elé állított.

Szigorúan azoknak ajánlanám, akik tudnak még önfeledten nevetni olyan poénokon, mint az egy helyben ugrabugráló csajszi, kire rányitja az ajtót a fél perce őt randira invitáló álompasi! A csúf igazság az, hogy ez már régóta nem vicces.
Tényleg csúf és még fáj is


Hát……..Drága Totóm, ezt biztosan nem fogom megnézni……..Úgy látom kissé agysejtkárosító ez a dolgozat, és hát ugye erre sem időnk sem energiánk nincsen………..