Greenland – Az utolsó menedék – kritika


Greenland – Az utolsó menedék, rendező: Rick Roman Waugh, szereplők: Gerard Butler, Gerard Butler, Morena Baccarin, Roger Dale Floyd, Scott Glenn, David Denman, Hope Davis, amerikai dráma-akció, 119 perc, 2020 (13)

Randevú a drámával

Ha szeretett zöld bolygónk felé a science fiction egyik legnagyobb alakjáról, Arthur C. Clarke-ról elnevezett üstökös száguld, akkor méltán várunk eget rengető természeti katasztrófát. Várhatunk…

This… is… Gerard Butler! A skót színésznek óriási rutinja van már a nagy összecsapásokban, hiszen akciódús karrierje során harcolt sárkányokkal (A tűz birodalma, Így neveld a sárkányodat!), világhódító perzsákkal (300), terroristákkal (Támadás a Fehér Ház ellen-trilógia) és azon túl, hogy a nyakára lépett számtalan egyéb gonosztevőnek, három éve az Űrviharban az egész Földet is megmentette a végpusztulástól.
Mivel világvégéből sosem elég, erre az évre Butler újra társult A védangyal bukását megbízható iparos módjára levezénylő ex-stuntman rendezővel, Ric Roman Waugh-gal, hogy együttes erővel tartsanak pajzsot – ha nem is az egész emberiség, hanem – egy háromfős család feje fölé…Apokalipszis, LIVE: a széteső Clarke-üstökös darabjai a Föld felé tartanak, amit otthonában élő tévéközvetítésen figyel az átlagember John Garrity (Butler), felesége, Allison (Morena Baccarin – Deadpool, Homeland, Firefly), a kisfiúk, Nathan (Roger Dale Floyd – Álomdoktor) és népes baráti társaságuk. A nachos azonban a torkukon akad, hiszen az önfeledt visszaszámlálás ellenére a látványos, de biztonságosnak mondott tengerbe csapódás elmarad! Helyette ijesztő lökéshullám érkezik, ami jelzi: valami nem úgy sült el, ahogy a tudósok kiszámolták!
Gyorsan kiderül: az üstökösszilánk óriási pusztítást okozva Floridában rengette meg a földet és ami még ennél is rosszabb, a Clarke további részei sem tértek le a pályájukról, kipusztulással fenyegetnek minden életet a planétán! Életbe lép a kiürítési terv: a kiválasztott keveseknek – köztük a Garrity-családnak – el kell jutniuk egy-egy katonai bázisra, hogy onnan katonai repülőkkel a Grönlandon létesített, szupertitkos és világvége-biztos bunkerekben vészeljék át a végítéletet…
A film a Deep Impact drámája és az Armageddon látványorgiája közötti válaszútról indul, de gyorsan dűlőre is  jut és nagyjából fél óra után az előbbi irányt választja: miközben az ég a közelgő katasztrófa előjeleként vérvörösbe fordul, megkezdődik Garrityék családi odüsszeiája. Ezzel nem is lenne baj, ha nem az elmúlt évtizedekben már annyiszor látott fordulatokkal operálna a rendező.
Míg a barátok hátrahagyásának jelenete valóban szívszorító, utána nagyjából hatvan perc – pár robbanással és néhány unaloműző becsapódással feldobott – szenvedéstörténet következik: a tömegben-kavarodásban a család szétszakad, segítőkész, de többnyire tehetetlen katonák, eleve gonosz vagy a helyzetben gonosszá váló emberek jönnek-mennek, apu rohan, anyu rohan, de elveszíti a fiát, apu kényszerből embert öl, anyu kétségbeesett, de végül segítséget talál, apu megint rohan, anyu is, végül az utolsó fél órára újra eggyé válik a család és örülhetünk, hogy az egyébként cukorbeteg Nathan számára nem jött el a gyermekkor vége.Feltűnik még a bölcs, de az életbe belefáradt nagypapa (Scott Glenn), aki a menekülés helyett inkább a jó halált választja és utolsó útjukra indítja a Garrity-családot. A vesszőfutás folytatódik és miközben a Clarke újabb darabjai süvítenek a bolygó légkörébe, felcsendül a Föld búcsúdala…
Hogy azért pozitívum is monitorra kerüljön – bár a magyar szinkron nem sikerült a legjobban, néhol elég sterilnek hat a hangzás – viszont az elsősorban a Hans Zimmer kottáját is forgató David Buckley zenéjébe nem lehet belekötni: kellően drámai és érzelmes, remekül aláfesti a főszereplők drámáját, de ha kell izgalmat is kölcsönöz a kevés akciójelenetnek.

Az igaz, hogy az Űrviharra nem a tudományos fantasztikum csúcstermékeként fogunk emlékezni, de a film látványvilágára nem nagyon panaszkodhattunk. A Greenland esetében viszont elmondható, hogy – miután a trailer félrevezetően katasztrófafilmnek adta el: a becsapódások az első és az utolsó negyed órában jönnek – jobban jártunk volna egy Michael Bay- vagy Roland Emmerich-féle verzióval, ahol a sablonos drámai húzások helyett inkább az akció, a robbanások és a valódi menekülés vitte volna a cselekményt.
Nemsokára egyébként Waugh és Butler újra összeállnak: reméljük, hogy a Kandahar című CIA-titkos művelet kevesebb lelki vívódással, de több lánggal és lőporral kanyarodik majd vissza az akcióirányba.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 65 éve halt meg James Dean, aki örökké fiatal maradt
Következő cikk Borat visszatért, irtja a vírust az előzetesben, hordja a maszkot a plakáton