Nicsak ki dadog?


A történelem vak uralkodóból közel 30-at tart számon (az Árpád-házra is jutott), számos korona süket füleken pihent. Egyesek hátán nem csupán a hatalom volt púp, és sokuknak sántán kellett bizonyítani, hogy a birodalom biztos lábakon áll. Ennek tükrében VI. György beszédhibáját a múló fejfájás kategóriájába is sorolhatnánk, ám a sors olyan vészterhes korszakban kényszerítette trónra, mikor a bátor szavak jelentették az elsődleges védelmi vonalat a náci Németországgal szemben.

A király beszéde rendkívül ügyesen cserkészi be a nézőt. Adott egy szépen szőtt, javarészt valós történelmi mese: a kis-királyfiról, kiből megbecsült uralkodó válik a nép egyszeri komédiásának segítségével.

Tom Hooper rendező semmi eget rengetőt nem művel, csupán jó ízléssel szervíroz. A vászonra festett korkép, és az uralkodói pompát hirdető díszletek olyan tökéletesre sikeredtek, hogy megint felmerül a garázsban eldugott időgép gyanúja. David Seidler míves forgatókönyve hemzseg a szellemes riposztoktól, még nagyobb teret biztosítva a két főszereplő verbális párbajának. Colin Firth és Geoffrey Rush szóról szóra szövődő barátsága, pedig kétségkívül az elmúlt mozis esztendő légszívmelengetőbb eseménye.
A fanyalgók a záporozó díjeső jogosságát vitatják, amiben azért van némi igazság, mert az indokoltnál hangosabban szólnak a fanfárok. A királyt is emberből faragták jellegű fejlődéstörténetből nem ez az első, ám ha ez a nívó jelentené az átlagot, akkor újfent népbetegséggé nőhetné ki magát a cinemaszerelem. Már Colin Firth szabadulása miatt érdemes rá jegyet váltani, aki végül nem marad örökké Mr. Darcy és búcsút inthet végre a rénszarvas pulcsinak!

A mikrofonnál II. Erzsébet papája:

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Enjoy the Silence Dunakeszin
Következő cikk Nők a teljes idegösszeomlás szélén

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..