Hogy meccset minek nézünk, azt még csak el lehet valahogy adni a barátnőknek, mert van benne valami állati, de hogy tíz éves gyerek módjára meredünk egy az akaratával tárgyakat mozgató kiöregedett kokainkereskedőre, aki futurista Moto GP-s sisakkal a fején nevetteti ki magát, arra nincs mentség.
Az X-Men még csak nem is tartozik a kedvenceim közé, ha már a szuperhősökről beszélünk, s ennek valószínűleg az egyik oka, hogy a vonatkozó képregények nem mértek akkora csapást a hazai piac testére, amikor még fogékony korban voltam, ahogy a klasszik, különböző állatnevekkel operáló kollégák történetei, másrészt nem akarta senki felfrissíteni – nem dollármilliókból adaptálni, hanem radikálisan, már-már tiszteletlenül újraértelmezni – ahogy azt Christopher Nolan tette a Batmannel. Igen, témánál vagyunk és nyilván sokan unják már ezt az örökös Nolanezést, sőt talán egyenesen úgy tartják, túl van a hype-olva ez a kiugró sikerét eleve csak Heath Ledger halála miatt elért Sötét Lovag, én viszont vallom, hogy ha lehántjuk róla a sors bizarr marketingműködésének mázát, ott máshoz nem hasonlítható anyagot találunk. És úgy tűnik, ez még hosszú ideig így lesz.
Ugyanis, ha csak a következő részre (ki tudja, amúgy a spin-offok és prequelel kavalkádjában mi is lesz a következő?) a 20th Century Fox nem teszi el láb alól Michael Fassbendert, akkor marad a 12-es karikás popcorn-vonulat. Aminek ennek ellenére is képviselhet értéket, vagy legalábbis lehetőséget a szórakozásra, csak a kult nem lesz belőle soha a büdös életben. Az X-Men: Az elsők teljesen tisztességes szórakozást nyújtott egy alkalommal, ezzel a kassza fölött pukkanó pezsgők sorsa be is teljesedett, más kérdés, hogy nem tervezem évek múlva visszanézni DVD-n. Ugyanakkor szó sincs bosszantóan infantilis szuperhős-filmről, mint amilyen legutóbb a Thor volt és a Transfomers 3. lesz, elkerülhetetlenül. (Hogyhogy honnan veszem, onnan, hogy láttam az első kettőt.) Pici butaságok és következetlenségek becsúsznak, de végre a látvány nem azt a célt szolgálja, hogy elfedje, mennyire nincs sztorink. Eleve az X-Men az a képregény, amelynek már alapfelállása (mutánsok kontra emberek, mutánsok kontra mutánsok stb., direkt nem írom hogy vs.) lehetetlenné teszi a túlzott mellébeszélést. X-Menben nem tudsz nem drámai lenni, legfeljebb tompíthatod, hogy a nyári strandidőben oldódó iskolások szürkeállományát se terhelje túl. Külön jól esett, hogy egy olyan ótvar nagy dramaturgiai panelt, mint az edzésmontázs, ha már kiiktatni nem bírták, legalább egy fasza osztott képmezős megoldással dobták fel a sima Rocky-s zenére lépcsőn futásos verzió helyett.
Szoktuk fogni a fejünket, hogy ez és ez a színész miért vállal szerepet gagyiban, s bár a fentiekből már kiderült, ilyesmi eset ezúttal nem áll fenn, mégis izgalmas, ki mindenki köszön be. Magnetót ugye az a Michael Fassbender alakítja (igazi átéléssel, teszem hozzá, ami főként annak köszönhető, hogy elsősorban az anyja náci gyilkosa után kutató, viharos lelkű fiatalemberről beszélünk elsősorban, mint egy a Cartoon Networkről leesett Supermanről), akit többek között Bobby Sands börtönéveit taglaló Éhség, Tarantino Becstelen Brigantyk és a 2009-es év egyik legjobb független filmje, az Akvárium c. filmekben láttunk. Egyik sem alakváltó robotos-bolygómegmentős, lássuk be. James McAvoy szintúgy, ő brit szerelmi drámákban mozog igazán otthon (igaz, játszott a Wantedben Angelina Jolie-val), Kevin Baconről meg tényleg hadd ne kelljen ismertetőt írnom. Jennifer Lawrence-t emelem még csak ki a végére, akiről pár hete még mint a Legjobb női alakítás Oscar-jelöltje írtunk a Winter’s Bone kapcsán, most meg Mystique kék gúnyájában pózol. Illetve a GQ magazinban meg bugyiban-melltartóban. Kinek mi jön be.
A képhez kapcsolódva:
http://bit.ly/krt2eY
zsolesz ez így be van fejezve?
egy életre.