A magyar embernek Havannáról hamarabb ugrik be a XVIII. kerületben található panelrengeteg, mint Kuba 2,2 millió lakosától lüktető fővárosa. Sok hullám verdeste partjait mióta Velázquez spanyol hódító elkezdte építgetni a metropolisz elődjét, de leginkább az érdekelt, hogy a nők valóban a belső combjukon sodorják-e azt a híres szivart. Míg erre a nagy kérdésre egy tanulmányi kirándulás keretében választ kapok, addig is felidézünk néhány filmes emléket, melyek itt játszódtak (itt még többet!). Ne felejtsétek el a heti premiert se (Havanna, szeretlek!)!
A Keresztapa 2. (The Godfather: Part II. – 1974)
Mert mi is ugorhatna be elsőként? A gondos családfenntartó Michael Corleone Kuba szívébe utazik, hogy Hyman Roth segítségével a legális irányába terelje a família kft. ügyeit… és Fredo egyre idegesebben szívja a cigarettát.
Vámpírok Havannában (¡Vampiros en La Habana! – 1985)
Egy a kubai elvtársak által (némi spanyol és NSZK segítő jobbal) rajzolgatott animációs remek, aminek legalább akkora kultusza van egyes vérszívó körökben, mint a Macskafogónak az egértársadalomban. A párhuzam azért is működik, mert elkövették ugyanazt a hibát, hogy 2003-ban készítettek belőle egy felesleges folytatást. Kiemelendő a honi szinkron, melynek jeles képviselői ismét feltették az i-re a pontot.
Buena Vista Social Club (1998)
Wim Wenders újra divatba hozta a dokumentumfilmet, amikor házi komponistája, Ry Cooder felhívta a figyelmét egy csapat nyugdíjas muzsikusra. Az életenergiáttól duzzadó Öregek (sajnos azóta többségük már az égi zenekarban játszik) egy csapásra világhírűek lettek, mellesleg óriási turisztikai reklámot csaptak az országnak. Díjözön, millió számra fogytak a lemezek, a tagok pedig visszatérő vendégek lettek kis hazánkban.
Havanna (Havana – 1990)
Sydney Pollack rendező odaküldte Robert Redfordot pókerezni. Az akkor még jó bőrben lévő sármőr ott persze nyomban belegabalyodik a szexi Lena Olinba. A hálószoba küszöbén a forradalom, és mint tudjuk, az életben nem mindig nyerhetsz. Izzasztóan hosszúra (140 perc) nyúlt játszma, de utazás előtt érdemes neki egyszer lapot osztani!
Comandante (2003)
Az itt idétlen bajszot viselő Oliver Stone három napot forgathatott Fidel Castroval. A Vezérrel folytatott lebilincselő interjú során szinte minden kérdést feltehetett arról a papírról, amit a kezébe nyomtak. Így összességében annyi derült ki belőle, hogy a szakállas diktátor nonstop abban a nyugtató zöld egyenruhában feszít, ja és VHS kazettán látta a Titanicot.
Mielőtt leszáll az éj (Before Night Falls – 2000)
Julian Schnabel előszeretettel forgat filmeket nem mindennapi sorsokról (Basquiat – A graffiti királya, Jean-Dominique Bauby – Szkafander és pillangó), itt éppen Reinaldo Arenas homoszexuális kubai költő/író önéletrajzi regényét adaptálta vászonra. A nélkülözés és megbélyegzés közepette vegetáló alkotóbőrében az unalmasan jó Javier Bardem, és a mindenre kapható Johnny Depp bevillanásai mellett sem mehetünk el szó nélkül.
No Comment