A Museika hangja, avagy volt egyszer egy Vadnyugat


Nem vagyok Muse rajongó. Nem ismerem a zenekar történetét, nem tudom az albumok címét és Matt Belamyn kívül a tagok nevét sem. Egyetlen számukat sem tudom kívülről és ha lenne öltözőszekrényem, azon sem Muse poszter lenne. Ez egészen így volt tegnapig. Nem, nem vettem öltözőszekrényt.

Szomorúan konstatáltam, hogy a Coldplay turnéja idén nem érint minket, ugyanakkor hiányérzetem lett volna, ha nem megyek el egy brit zenekar koncertjére. Britnek lenni egyfajta kötelezettség. Azt jelenti, jó vagy abban, amit csinálsz. Ha II. Erzsébetnek hívnak, akkor uralkodsz, ha Musenak, akkor zenélsz. A zenekar nem először jár nálunk. Ez alkalommal az Arénába hozták el a legújabb, The 2nd Law című albumuk zenei anyagát.

Az egymásba csúsztatható kivetítőkből álló gúláról gyermekkorom kedvenc pohara jutott eszembe (ugye-ugye?). Ez a gúla először a feje tetejére állítva szórakoztatott minket, majd mintegy magából kifordulva borult rá a zenekarra. A háttérben ugyanezt az élményt nyújtotta egy fél Feszty-körkép, ezúttal a honfoglalás korára egyáltalán nem jellemző lovak és lovasok nélkül.

Lézerből és füstből is több jutott, mint bármelyik Star Wars epizódban. A színpadtechnika, a hangzás és a képi megjelenítés is elsőosztályú volt, a tagok a legjobbat hozták ki hangjukból és hangszereikből. A turné most indult, a fásultságnak nyoma sincs, két óra tömény dinamizmusban volt részünk. Az együttes tagjai elég régóta nyomják már így együtt, túl vannak a sokadik albumon és koncerten, ezért az egyes számok közötti szünetek a hangszercseréknek voltak betudhatóak, nem pedig a lámpaláznak.

Az új album számai közül ismerős lehetett az új Alstom szerelvényeken játszódó Madness, a londoni olimpia hivatalos dala a Survival (jutyubon orosz kommenttel, behalsz) és az apokaliptikus hangnemű Isolated System. A régebbiek közül hallhattuk a Knights of Cydoniát, melynek videóját Romániában(!) forgatták és melyből egy egészestés nézhetetlen film is készült Cowboyok és űrlények címmel. A számot a Volt egyszer egy Vadnyugat zenéje vezette fel egy gyors szájharmónika csere után. Ez még Charles Bronson szemébe is könnyeket csalt ott fent. Aztán velünk voltak még a Starlight, melynek klipjét az Ocean Chie nevű tankhajón vették fel, a Resistance, a Plug in baby és a Time is running out.

A közönség jól szórakozott, aki pedig nem téveszti össze Budapestet Bukaresttel és ki tudja mondani, hogy köszönöm… nos, az bőven megérdemli a tapsot. Ráadásul Matt arája szegről-végről magyar. Mint Teller Ede. Nagy durranás.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Retró erőszak
Következő cikk Az Anna and the Barbies új klipje

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..