Így jöttek az Ádámok és az Éva


Ha a Toldi előtt hatalmas tömeget látunk, az valószínűleg egy érdekes, de kevés figyelmet kapott művészeti programra utal. Így volt ez szerdán is, a Budapesti Kommunikációs Főiskola 2010-ben indult művészeti képzésének végzős kameraman évfolyamának nyilvános vetítésén. Ugyan a 43. Filmszemlén már láthattunk egy rövid válogatást az addigi vizsgafilmjeikből, de ez még inkább a szakmának szólt, most pedig már az utca embere is beülhetett az egészestés, ingyenes előadásra.

Magyarországon ha egyetemi szintű, gyakorlati művészeti képzésről beszélünk, akkor két hely: a MOME és az SZFE jut először az emberek eszébe, esetleg a nemrég indult Budapest Film Academy. Pedig 2010-től már a Budapesti Kommunikációs Főiskolán is találhatunk művészeti képzéseket, például fotográfiát, média designt, mozgóképkultúrát, képi ábrázolást, és kameraman szakot. A többi művészeti egyetemmel ellentétben a BKF-en tanulóknak még mindig nem jut nagy nyilvánosság, mert az intézmény művészeti oktatása még nincs eléggé a köztudatban, annak ellenére, hogy itt is magas a túljelentkezés. Nem könnyű az új intézet beindulása, de ha megnézzük az onnan kikerülő alkotásokat, akkor már most igazán kimagasló művekkel találkozhatunk, amiket méltatlanul hagynak figyelmen kívül a művészeti szakmákban. A BKF ráadásul magánintézmény, így semmilyen támogatást nem kapnak az államtól. Éppen ezért lenne nagy szükségük a tanulóknak az ismertségre, elismertségre, a támogatottságra: más művészeti egyetemek végzőseivel szemben nekik önköltségből kell finanszírozniuk a filmjeiket. Például az ELTÉ-n a filmes képzés középpontjában éppen az elméleti oktatás áll, mégis kapnak támogatást az államtól a diplomafilmek elkészítéséhez.

A BKF végzős kameraman évfolyama éppen ezért tartott nyilvános vetítést szerda este a Toldiban, hogy minél többen ismerjék meg őket. Az esemény két szervezője, és egyben résztvevője, Bendó Zsuzsanna és Dimeth Balázs már a kezdés előtt félsikert könyvelhetett: a mozi nagyterme csordultig megtelt, szinte már a falakon lógtak a kíváncsiságtól türelmetlen nézők. Igaz, leginkább barátok, szaktársak, családtagok voltak jelen a vetítésen, szakmabeliek sajnos nem képviseltették magukat elegen. A filmek előtt Szabó Gábor, a kameraman szak vezetője nyitóbeszédében elmondta, hogy első évfolyamnak lenni egy frissen alakult művészeti képzésben, és eleve egy fiatal iskolában, ahol még kialakulóban van minden, meglehetősen kockázatos, és nagy felelősséggel jár. Ezzel az esttel nem csak a végzős fiatalok (Szabó Gábor szavaival élve „a BKF Ádámjai és Évája”) mutatják meg magukat a nagyközönség előtt, hanem a tanáraik, és maga az intézmény is. A vetítés különlegessége főleg az volt, hogy nem csak kisjátékfilmek, hanem olyan munkák is helyet kaptak a filmcsokorban, amik amúgy nem kerülnének vetítésre: világítási, mélységélességi gyakorlatok, melyekben nem kell túlzott értelmet és jelentést keresni, de legalább annyira érdekesek és egyediek.

A két osztályvezető, Kardos Sándor és Szaladják István tömören csak annyit mondott, hogy büszkébbek ezekre a fiatalokra, mint akármelyik filmjükre. Ebben nem kellett sokáig kételkednünk.

Már a nyitófilm, Csigás Viktor Filmmel jöttem című önéletrajzi alkotása megalapozta az este hangulatát. Habár önéletrajzinak neveztem, épp olyan igaz volt mindenki számára a teremben, ugyanazt az utat jártuk be, mikor beleszerelmesedtünk a nagybetűs filmbe. Hozzánk se lehetett szólni a rajzfilmsorozatok közben, ugyanúgy rajongtunk a Disney-hercegnőkért és bugyoláltuk be magunkat lefekvéskor, hogy ne kapjanak el a szüleink által tiltott filmek szereplői, néztünk lesben erotikus filmeket, írtunk forgatókönyvet, a Tavaly Marienbadban számunkra is egy nagy kérdőjel, gyerekkori hősünk volt a kifejező játéka miatt Van Damme és olyan piszkosul akartunk táncolni, mint Baby és Johnny. El is felejtettem, hogy nem rendezői antrén vagyok. Ilyen nyitány után már nem kellett felrázni a közönséget.

Csigás Viktornak egy komolyabb és mondhatni misztikusabb alkotását is láthattuk, Majdnem szerelem címmel. Egy nő és egy férfi vacsorázik egy üres étteremben, az együtt töltött hétvége utolsó estéjén. A nő azt játssza, hogy az ablakon tükröződő virágcsokorba túrja a kezét. A szerelem ott bicsaklik meg, amikor a férfi már inkább veszélyesnek látszik, mintha valami természetfeletti képességgel rendelkezne, hogy nem csak a virágot képes megsimítani az ablakon keresztül, de később a nőt is.

Kisteleki Márton Hang it all c. burleszkje az ügyetlenkedés mesterét, Chaplint idézte. Mennyi mindent tudunk elbaltázni ruhateregetés közben…

A tizenegy tagú osztály egyetlen leány tagja, Bendó Zsuzsanna Gyöngyvirág c. filmje annak ellenére, hogy olasz neorealizmus gyakorlatra készült, mégis Fliegaufot juttatta eszembe. Témájában és elbeszélésmódjában is hasonló. A fekete-fehér film egy árva kisfiút állít a középpontba, akit elküldenek tortáért, ő viszont hazafele menet meglát egy éhező anyát a lányával, akiket ráadásul bántalmaznak, és nekik adja a tortát, visszaérve pedig azt füllenti, hogy megette.

Bendó Zsuzsanna az És alúdnék még egy verset… és Farkas Dániel Kényeztet c. alkotása akár ikerfilmek is lehetnének. Az előbbiben párhuzamosan egy fiatal és egy idős férfi reggeli rutinját látjuk, a felkeléstől a reggelizésen át az elindulásig, miközben verseket szavalnak. A két férfi ugyanaz a személy, csak más életkorban. Ehhez a versek stílusa is igazodik, Szép Ernő és Lackfi János versei váltakoznak egymással. Az utóbbiban egy fiatal és egy idős nő (itt is ugyanaz az illető, csak más korban) fürdéshez készülődését követjük nyomon, de itt már egy képen, egyszerre látjuk a két idősíkot.

Farkas Dániel egyik operatőri gyakorlatát is láthattuk, egy egybeállításos, kimerevített és egyben önmaga által is leleplezett csalást: a kimerevítés ugyanis nem volt valós, csak jól megtervezett. A szereplők megdermedve, a levegőben szétszórt lapok felakasztva, a boruló asztalon guruló pisztolygolyók odaragasztva. Nem véletlen, hogy ez az ötlet kapta az egyik legnagyobb tapsot az est során.

Dimeth Balázs Seduction c. noir gyakorlata a méltán híres Double Indemnity-t idézte meg. Egy olyan műfajban, ami több mint hatvan éve élte fénykorát, nehéz újat mondani, de operatőri szempontból kevesebb hálásabb téma van, mint a noir. A Seduction pedig technikájában és pedantériájában is iskolapélda lehetne, és le is tagadhatná, hogy nem egy többéves tapasztalattal rendelkező stáb készítette. Dimeth másik alkotása a Színjáték volt (angol címén kifejezőbben: The colour of music), ami éppen az inverze volt a korábban látott noirnak. Füstként kavargó színek és érzések, festékek egymásba mosódó harca, a kosztümös filmek csatajeleneteinek analógiájára.

http://youtu.be/nucEvqruOxY

Simon Tamás 8mm c. ritmusfilmje akármelyik Fincher-film intrója lehetne. Markáns, nem csak képileg, de hangilag is, szorongat, nyomaszt, de közben élvezed és sajnálod, hogy csak két percig tartott fogva.

 

Kirsh Gusztáv Anya című filmjének végén is azt kívántam, hogy folytatódjon. Egy éjszakai buszon utazó srácot látunk, aki folyamatosan telefonál. Az egyik hívás az anyjától érkezik, aki, ahogy következtethetünk, csecsemőként elhagyta őt, és csak húsz év után keresi fel, hívja el találkozni, épp, mikor a fiú végleg külföldre utazna. A fiú el is megy, az anya nem. Nincs hepiend, de nézői kielégülés sem: vajon a másodszor is cserbenhagyott fiúval mi történik? Szomorúságában elkallódik, dühében bűnt követ el?

Szilágyi Gábor Egy sört? c. kisfilmje végén már vártam a termékmegjelenítést. Simán lehetne a Coca-cola 2013-as reklámja, és ezzel meg is lenne a fiatalok jövő nyári reklámslágere (mint ami annó volt a Pannonnak, Jamie Winchester zenéjével). Vagy a 2013-as Sziget fesztivál promó videója. Egy fiú és egy lány játszadozását látjuk egy mezőn, szerelemmel, sörrel, bénázással, nevetéssel. Könnyed, vidám, gyönyörűen fényképezett, minden benne van, ami a fiatal szerelmet jelenti.

Kovács Ákos Lenni, lenni, lenni-jében két férfi beszélget egy kocsmában. Egy öltönyös és egy ágrólszakadt, aki Istennek adja ki magát. Vagy az öltönyös, delíriumos állapotban lévő férfi hallja csak annak? Figyelmetlenül majdnem meghalni, tanácsot megfogadni egy ismeretlentől és bizonytalantól.

Szalay Szabolcs mélységélesség gyakorlata egy terepasztal különböző járműveinek és szereplőinek bemutatásával kezd, majd olyan ügyesen vált át Budapest közlekedésének és arcainak filmezésére, hogy elsőre észre se lehetett venni a különbséget a makett és a valóság között.

Az estet Várnai Péter Betörős című helyzetkomédiája zárta. Munkavégzés közben látjuk a főhőst, ám dolgában megzavarja a hazaérkező lakó, aki ráadásul egy hivatásból szerelmes hölggyel van. Ez ahelyett, hogy meghiúsítaná a tervét, épp kapóra jön a betörőnek. Míg a ház ura férfiúi szükségleteinek tesz eleget, addig hősünk észrevétlenül pakolhatja ki a széfet.

Ezután a másfél óra után még mindig érthetetlen volt, hogy miért nincs nagyobb körben (el)ismertsége a BKF-es művészeti képzéseknek. Hiszen egy meglehetősen színvonalas, fiatalos, és csírájában már újító osztály filmjeit láthattuk, amik miközben minden tankönyvi elvárásnak megfeleltek, és látszott a filmművészet klasszikusai felé kikacsintó tiszteletük, egyaránt eredetiek és konvencióbolygatóak is voltak. Érdemes lesz ezeknek a fiataloknak a szakmai sorsát figyelni.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Skyfall mémek
Következő cikk Chuck Norris a legőszintébb mentor

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..