Croodék – kritika


Croodék (The Croods) rendező: Kirk De Micco, Chris Sanders, főszereplők: Nicolas Cage, Ryan Reynolds, Emma Stone, amerikai animációs vígjáték, 99 perc, 2013 (6)

A kőkorszaki Avatar

A DreamWorks az utóbbi években igencsak elmarad a kezdeti sikereihez képest. Az Oscar-jelölt Így neveld a sárkányodat és jó szívvel a Megaagy után mintha egy helyben toporogna és nem tudná, merre vegye az irányt a folytatásokon kívül (a tervezett Így neveld a sárkányodat második és harmadik része, valamint a Kung Fu panda 3, és egy újabb Madagaszkár-filmután). Most a Croodékkal sem lépett előbbre.

A Croodék ötlete már 2005-ben megfogant, akkor még John Cleese is dolgozott a forgatókönyvön, ráadásul stop-motion animációnak tervezték, negyedszeri koprodukcióként az Aardman Stúdióval. Ez a párosítás már önmagában érdekessé tehette volna a filmet, de aztán végül maradtak a bevált receptnél és társrendezőnek/írónak elővették az Így neveld a sárkányodat és a Liló & Stich rendező-íróját, Chris Sanderst, hátha ez garancia. Viszont Croodék történetéből csak egy színes-szagos mozgó festmény lett, a mélységi tartalom messze elmarad a szokásos animációkhoz képest is.

Croodék a kőkori családok egyik utolsó életben maradt klánja, tagjait a családfő mindentől már-már betegesen óvja a túlélés érdekében, így a família a legtöbb idejét egy barlangban tölti. Egy földrengés következtében viszont a korábbi (ál)idill is felborul: a barlangot betemeti a szikla, a család pedig csak tinédzser lányuk kíváncsisága miatt nem vész oda. Ezért Croodék kénytelenek új helyet keresni az ismeretlenben egy új idegenvezető segítségével, amitől az apa leginkább féltette őket, viszont itt már a világvége (legalábbis a kontinensek mozgása) is fenyegeti őket.

Innentől kezdve a film nem több egy kalandos, tarka roadmovie-nál, az egyetlen poénforrás az őskövület Croodék és az új dolgokkal való találkozásukban rejlik. A bemutatóban sejtetett szerelmi szál nem bontakozik ki eléggé még a film végére sem, az események inkább az önfejű apa köré épülnek. A lányával való nehézkes kapcsolata is csak a történet vége felé éleződik ki, az új idillt megspékelve egy giccsbe hajló naplementébe lovaglással.

Látványvilágban néhol Cameronékat is szégyenbe hozó ötleteket látunk, az állat- és növényvilágban egyaránt: farkuknál összenőtt mókusszerű lények, elefánt és egér keverékéből létrehozott rágcsálók, krokodil-kutya hibrid, nyúl és denevér ötvözetéből álló kisállatok. Még a főszereplők is állat-ember mixnek tűnnek a viselt öltözékük miatt: a tinédzser lány oroszlánbőrben, a nagymama gyíkruhában, az apa medveszőrmében, a fiú párducgúnyában, az anya pedig zebracsíkos ruhában.

Viszont ennél messzebbre nem merészkedtek az írók, a forgatókönyv gyerek- és egyszerre felnőttbarát is próbál lenni, de a gyerek nem érti, hogy a szereplők miért lepődnek meg egy számukra már magától értetődő dolgon (például a cipőn), vagy az anyós-vicceken, csakhogy ez a felnőttnek már kevés. De még annyira sem voltak kreatívak az írók, hogy a cipőt korhű módon nevezzék el, például lábbőrnek, vagy talpvédőnek. Így a Croodék nem több, mint az okos lány története: hozott is, meg nem is. Világteremtésben nagyot merített a DreamWorks, és valóban a szereplőkkel együtt esünk ámulatba az új világtól, ellenben történetében érdektelenségbe és közhelyekbe fullad. Míg a Frédi és Béni stilizált világát Romhányi frappáns szövege ellensúlyozza és teszi zseniálissá, addig itt nem menti fel a történet egysíkúságát a kápráztató látványvilág.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Friss hús - rövidfilmfesztivál
Következő cikk Egy pikoló animáció – Mese a macskáról és a holdról

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..