Szeretők, utazók (Los amantes pasajeros) rendező: Pedro Almodóvar, főszereplők: Penélope Cruz, Antonio Banderas, Javier Cámara, Paz Vega, spanyol vígjáték, 90 perc, 2013 (16)
Légből kapott orgazmus
Fan ta, do you want a Fan ta? Fan ta? Hola! – teszi fel a kérdést Conchita Rosa María González Gómez, az Iberian Airlines utaskísérője. Az ausztrál komika, Caroline Reid, művésznevén Pam Ann sztereotípiákra épülő egészestés önálló műsora az ismertebb légitársaságok utaskísérőinek kitalált karakterein keresztül mutatja ezt a világot. Nem titok, a férfi utaskísérők mind melegek, a fedélzeten dolgozó nők pedig elsősorban azért vannak, hogy a pilóták igényeit kielégítsék és csak utánuk jöhetnek az utasok. Almodóvar legújabb filmjében ugyanezt a világot mutatja be, de nála az utasok nem statiszták, hanem a cselekmény aktív résztvevői.
A történet a Peninsula légitársaság Madridból induló járatán játszódik, ami Mexikóba tart(ana) egy átlagosnak egyáltalán nem mondható társasággal. A férfi utaskísérők melegek, van köztük buzgó hívő és pletykás, még buzgóbb alkoholista is, a kapitány biszex, a másodpilóta heterónak vallja magát, ami közel sem igaz. Lényegében már mindenki megvolt mindenkinek. Az utasok között van nászutaspár végbélre esküdő ex-drogfutár férjjel és alvajárás közben szexelő feleséggel, politikusokat zsaroló pornódíva, szappanoperára leszerződött hűtlen színész, menekülő bankár, egy szűz látó…meg egy rejtélyes fickó, de nem lövöm le a poént. Szeptember 11. ide, szeptember 11. oda, az utasok sorra váltják egymást a pilótafülkében, ami így lassan átjáróházzá és nem utolsó sorban szerelmi perpatvarok színterévé válik.
A látó szerint valami fog történni, ami mindenkire hatással lesz. Nem sokkal később kiderül, hogy az egyik féktuskót nem vették el a repülőgép útjából (sztárparádé!), ezért a futómű megrongálódott, így nem folytathatják tovább az útjukat Mexikó felé. Kénytelenek Toledo felett körözni, amíg egy leszállásra alkalmas helyet találnak. A turista osztály utasait és a női utaskísérőket már az indulásnál elaltatták, így velük nincs gond. Az ébren lévőket a személyzet zenés-táncos előadással szórakoztatja (kész!), majd megkezdődik a koktélparti, némi meszkalinnal fűszerezve. A fedélzeten egyetlen telefon működik – vészhelyzet esetére, de ez most mi, ha nem az -, ráadásul az is rossz, így a beszélgetést mindenki hallja. Sorban hazatelefonálnak, így kerül a történetbe a bankár családja, a díva „bizalmasa” és a hűtlen színész volt női. Mivel ezzel a géppel már nem jutnak el Mexikóba, próbálják rendbe tenni az itthoni dolgaikat több-kevesebb sikerrel. A gátlások végül felszabadulnak és a főszerepet átveszi a szexualitás. Ne csodálkozzunk, ha a film végén senki nem tudja, hogy kerültek La Manchába.
A vicces történetet a színészek zseniális játéka teszi feledhetetlenné, külön kiemelném a meleg utaskísérőket alakító Javier Cámarat, Carlos Arecest és Raúl Arévalot, akik már-már túlságosan is meggyőzőek, vagy a rendszeres visszatérő Lola Dueñast is a látó szerepében. Almodóvar saját magával készített interjújában azt mondta, az egyik jelző, amit nem akar a filmmel kapcsolatban hallani az, hogy almodóvaros. Hát ez bejött.
A spanyolok nagy szarban vannak, éppen ezért van szükség az ilyen szórakoztató, a mindennapi gondokat másfél órára feledtető filmekre. A homoszexualitást és úgy általában a szexualitást tabuk nélkül bemutató vígjátékban fel lehet ismerni a mester kéznyomát, de a sokak számára érzékeny téma feldolgozása ezúttal jóval „populárisabbra” sikerült. Bár a filmet a korai munkáihoz hasonlítják, a rajongóknak vélhetően nem fog annyira tetszeni, nekik azt üzenem, próbáljanak meg a rendező személyétől elvonatkoztatni és akkor hátha. A korhatárt pedig kéretik duplán betartani. 
No Comment