Exek és szeretők – kritika


enoughsaidExek és szeretők (Enough Said), rendező: Nicole Holofcener, szereplők: James Gandolfini, Julia Louis-Dreyfus, Catherine Keener, Toni Collette, Ben Falcone, amerikai vígjáték, 93 perc, 2013, (12)

Ez a film egy kicsit több odafigyeléssel egy egész korrekt kis rom-kom lehetett volna, így viszont csak James Gandolfini utolsó főszerepe miatt fog megragadni az emlékezetünkben.
Nyilván mindenkinek az életében van olyan ex, akiről csak rosszat tud mondani, és még a korábban közösen átélt jó dolgokat is befeketítik a volt partner genya húzásai.http://twscritic.files.wordpress.com/2013/11/enough-said-2013.jpg
Az Exek és szeretők főszereplői sem mennek a szomszédba egykori házastársuk fikázásáért, főleg a Catherine Keener alakította elvált karakter, akiben a film főszereplője, a szintén elvált Eva (a többnyire tévés szerepeiről ismert Julia Louis-Dreyfus) új barátra tesz szert. A házi masszőr Eva közben randizni kezd egy szeretetre méltó és természetesen elvált pasassal (Gandolfini), de a szálak folyamatosan összegabalyodnak, és hamarosan kiderül, hogy igazából mindenki ismer mindenkit, akárcsak George Lucas univerzumában.

Amit látunk, az szerencsére életszerűbb, mint amit az átlag amerikai rom-komban kínálnak az embernek, de valahogy mégsem működnek a dolgok. A probléma jelentős részben abban rejlik, hogy Louis-Dreyfus nem tud felnőni Gandolfinihez és többet grimaszol, mint Jim Carrey a kilencvenes évek közepén. A karakterek (még a mellékesek is) egész jól ki vannak dolgozva, de nem történik komolyabb katarzis, nincsenek érdekes fordulatok, és az érdekes(ebb) események javarészt a film első felében zajlanak le. A nagy leleplezés, akárcsak az Őrült dilis szerelemben, itt is a romantikus vígjátékok egyik kedvenc helyszínén, a kertben játszódik, utána pedig már tényleg nem történik semmi érdemleges. Úgyhogy ez a film egy igazi one-man-show marad: James Gandolfini még nagyon sokáig fog hiányozni.7 szék

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Készíts videót a szilveszteredről!
Következő cikk Dom Hemingway - kritika