Végtelen szerelem


Végtelen szerelem (Endless love); rendező: Shana Feste; szereplők: Bruce Greenwood, Gabriella Wilde, Alex Pettyfer, Robert Patrick, Joely Richardson; amerikai romantikus film, 103 perc, 2014, (12)

Érettségi után 

A Végtelen szerelem egy szomorú film. Az benne a szomorú, hogy a tiniknek tetszeni fog. 17 évesen ugyanis annyira új érzés a felnőtt szerelem, hogy minden giccses, eltúlzott, irreális formája megbizsergeti a pubertással terhelt fiatalokat.

A most a mozikba került remake (Franco Zeffirelli 1981-es azonos című filmjének új változata) tartja magát a jól bevált recepthez: fiatal szerelmesekről szól, akiket el akar választani a szülői szigor. Ebben a filmben egy orvosi egyetemre készülő, bátyját gyászoló lány esik szerelembe egy autószerelő-segéd fiúval. Ugye érezzük a társadalmi szakadékot.

A film legnagyobb problémája, hogy nem tudja eldönteni, mi legyen a probléma. A szerelem útjába először a gyászból kifolyó elszigetelődést gördíti, ezt hamar elhárítja; ekkor jön a kasztrendszerből származó nehézség, hát ez sem működik, mert a kezdetben motiválatlan fiú mégis továbbtanulna; beleszól az a fránya nyár is a dologba, amit a fiataloknak máshogy kellene tölteniük, de egy gyermeki csínnyel ez is megoldódik; na, ezután mit találjunk ki – morfondírozik az alkotó. Áá…megvan, jöjjön egy kis priusz, meg némi csetepaté.

Az teljesen logikus, hogy a lány gyásza épp abban a pillanatban szűnik meg, amikor a fiú végül is bepróbálkozik nála. Srácok, volt rá két évetek! Tombolnak a hormonok, ti meg itt szerencsétlenkedtek?! Főleg úgy, hogy a harmadik jelenetre kiderül, a srác nulla energia befektetéssel el tudja nyerni a lány szerelmét.

A lányét, akit a valóéletben minden középiskolás csitri gyűlölne: úgy néz ki, mint egy skandináv topmodell és emellett bosszantóan okos és kedves is. Amúgy erős az esztétikai mérce a filmben: mintha mindenkit katalógusból rendeltek volna, csak úgy ragyognak a műfogak, és duzzadnak műmellek.

Az egész sztori tele van fölösleges részletekkel (pl.: miért kell anyukának írónak lenni?) és mókásnak beállított teljesen jellegtelen mellékszereplőkkel.

A közhelyes pillanatok mellett, mint a kandalló előtti kufircolás (A szülői házában. És ha lejön valaki egy pohár vízért?), vagy az ex-csaj visszakéredzkedése, szerencsére olyan mély és váratlan mondatok is többször elhangoznak, mint a „Küzdj a szerelemért!”.

Hát…köszi, majd igyekszem.

10_4

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Rambo vers mindenkinek!
Következő cikk Toldi mozi az otthonom