T.S. Spivet különös utazása


2014-the-young-and-prodigious-t-s-spivet-01-wallpaper
T.S. Spivet különös utazása, rendező: Jean-Pierre Jeunet, szereplők: Kyle Catlett, Helena Bonham Carter, Robert Maillet, Judy Davis, színes, magyarul beszélő, francia-kanadai családi film, 105 perc, 2013. (6)

Még most is hallom a mozi csendjét megtörő apuka nevelési célzatú mondatát: „ha te ilyet csinálsz eltöröm a kezed”.

Őszintén bevallom az eddigi gyerekfilmekre alapozott tapasztalataim elvittek egy olyan irányba, hogy megszületett a francia direktor azon alkotása, amit nem fogok szeretni, de ahogy mondani szokás, tévedni emberi dolog. Ha valaki egy Jean-Pierre Jeunet alkotásra adja fejét, akkor tudnia kell, hogy a látványvilág szempontjából egyedi élményben részesül majd, ám a film játékideje alatt előfordulhatnak olyan fehér foltok, amikre később sem derül fény. Ez annak a számlájára írható, hogy a rendező, mint mesélő hajlamos elveszni a részletekben, de ha türelmesek vagyunk hozzá, akkor elégedetten jövünk ki a moziból.
Nincs ez másképpen az alig tíz éves Tecumseh Sparrow Spivet (Kyle Catlett) történetét illetően sem. A címszereplő kisfiú egy montanai tanyán él szüleivel, illetve teljesen más érdeklődési körrel rendelkező testvéreivel. Egy napon váratlan telefonhívást kap a Smithsonian Múzeumból, azzal a hírrel, hogy a rangos Baird-díjat neki ítélték az egyik találmányáért. A díj személyes átvételére és egy ünnepi beszédre kérik, amikor ezt megtudja, útnak indul Washingtonba, hogy eleget tegyen a kérésnek. Mielőtt előtörne belőlünk megannyi kérdés, hogyan is lehetséges ez, arra sarkalnék mindenkit, hogy rugaszkodjon el a mindennapok valóságától, és kicsit kanyarodjon vissza oda, amikor a Huckleberry Finn kalandjait tartotta a kezében.
ts-spivet-kulonos-utazasa2
Ám a Reif Larsen regényén alapuló film középpontjában inkább egy család és annak fokozatosan felszínre kerülő tragédiája áll. Amelyet tökéletesen tár elénk Jeunet, pont annyit, amennyit éppen elegendő tudnunk, hogy végül előtörjön belőlünk a felismerés, ez a történet tényleg úgy lett elmesélve, ahogy egy tizenéves megéli. Lehet ezért voltak kevésbé kikerekítve a karakterek, és volt nagyobb hangsúly helyezve magára az utazásra. Ugyanis kapunk egy csapatnyi a rendező által védjeggyé vált különc karaktert, akikről nem tudjuk elképzelni hogyan is élhetnek egy fedél alatt.
Befejezésül annyit tudok mondani, hogy hiába hangsúlyosabb a hangulat és maga a film világa a történetnél vagy a karaktereknél, a 105 perc akkor se érezhető rajta, ahogy az sem, hogy az ember bánná a megtekintését.
10/7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Szabadesés
Következő cikk A hét röhögései (54.)